U25: Két szoros mérkőzésen nyert a MAC Marilyn

Mozgalmasan telt a hét eleje a MAC Marilyn csapatának, hiszen az U25-ös bajnokságban szerda estére már két mérkőzésen is túl voltak.

Kedden a tüskesátorban a KMH csapatával mérkőzött meg a brigád: az első játékrész után a hazaiak mentek egy gólos előnnyel a pihenőre. A második harmadban fordult a játék képe, az etap egyetlen gólját a Marilyn csapata szerezte, így a meccs végkimenetelének eldöntése a harmadik harmadra maradt. A záró felvonást magabiztosan, 0:2-vel hozták a vendégek, így a találkozót 2:4-re nyerték meg a Marilynes lányok.

Gólszerzők (KMH): Koczka Jozefina, Meggyes Lelle Sarolta

Gólszerzők (MAC Marilyn): Dettrich Szilvia, Gál Emma, Szelényi R. Nina, Dettrich Szilvia

Eredmények

Csapat1st2nd3rdTVégeredmény
KMH2002V
MAC Marilyn1124GY

Szerdán is vendégeskedett a MAC Marilyn, ezúttal az Óbudai Gepárd Jégcsarnokba utaztak, ahol az Akadémia női csapatával mérkőztek meg. A meccs meglepően hasonlóan kezdődött, mint a keddi felvonásban, az első harmadot az OHA nyerte (3:2), így volt min gondolkodni a MAC-osaknak. Hogy ne sokkal menjünk a keddi találkozó mellé, a második játékrészben egyenlíteni tudott a Marilyn (1:2), így a döntés itt is a harmadik harmadra maradt. A záró felvonásban ezúttal is csak a MAC Marilyn tudott gólt szerezni, ebben az esetben viszont csak egyet. A mérkőzést így 4:5-ös végeredménnyel nyerték a vendégek.

Gólszerzők (OHA Girls): Péter Csilla, Nagy Renáta (2), Ivády Nina

Gólszerzők (MAC Marilyn): Kordisz Ildikó, Velcek Milica, Dettrich Szilvia (2), Kordisz Ildikó

Eredmények

Csapat1st2nd3rdTVégeredmény
OHA Girls3104V
MAC Marilyn2215GY

1 thought on “U25: Két szoros mérkőzésen nyert a MAC Marilyn

Comments are closed.