Kategória: U18

VB Bronzérmes az U18-as válogatott Ausztriában

A magyar női U18-as válogatott a dánok elleni sikerének köszönhetően bronzéremmel zárta az ausztriai divízió 1/A-s világbajnokságot. – írta meg a jkb.hu.

Az utolsó játéknap első mérkőzésén Szlovákia rendes játékidőben legyőzte Németországot, így eldőlt,hogy  északi szomszédunk jut fel az A csoportba, valamint az is, hogy Magyarország a bronzéremért játszik Dánia ellen. A találkozó első harmadában kétszer is emberelőnyben játszhattunk, a második lehetőséget kihasználtuk, Szamosfalvi Petra kotorta be a korongot. Amilyen jól zártuk a nyitó felvonást, olyan jól indítottuk a másodikat: a 26. másodpercben Horváth Imola fejezte be góllal a magyar akciót. Nem sokkal később emberhátrányba kerültünk, nem tudtuk kivédekezni, Sofie Dahl egy keresztpassz után szépített. A dánok a góljuktól vérszemet kaptak, szerencsére 4 perccel később jött az újabb magyar találat, Seregély Mira volt eredményees. A második játékrész hátralévő részében mindkét csapat kihagyott 1-1 emberelőnyt, majd a záró húsz perc egyetlen gólt sem hozott.

Magyarország 3-1-re győzött, sikerével a divízió 1/A-s torna 3. helyén zárt.

Bedő Botond vezetőedző a jegkorongszovetseg.hu-nak elmondta: „Az első gólunk kicsit késve érkezett a szokásoshoz képest, de jól játszottunk addig is. Ez a gól nagy erőt adott, a vezetés megszerzése után egyértelmű volt a meccs a számunka, tudtuk kontrollálni az ellenfelet. A második harmadot sikerült úgy kezdeni, ahogy kellett volna az elsőt, 26 másodperc után gólt szereztünk. Összességében teljesen elégedett vagyok a csapattal, mind az öt meccsen mutatott teljesítménnyel. A szlovákok elleni tíz percet sajnálom egyedül, elizgultuk a meccs végét, azon kívül tökéletesen játszottunk végig. Mérkőzésről mérkőzésre javultunk és lépkedtünk előre a játék minden elemében. Az utolsó meccsen már nem követtük el azokat az apró hibákat, amiket az elején még igen. Nagy hangsúlyt helyeztünk arra, hogy ezeket kijavítsuk.”

Bronzérmes a női U18-as válogatott Csehországban!

December 13,14,15-én rendezték meg a csehországi Négy Nemzet Tornát, Zlín városában. A házigazdásk mellett a lengyel, a szlovák, és a magyar csapat vett részt a rangos eseményen.

Az első játéknapon a szlovákokat sikerült 4:3 arányban legyőznie a lányoknak, a második napon sajnos a csehek diadalmaskodtak felettük, a záró játéknapon azonban parádés játék mellett 6:0 arányban sikerült a lengyel válogatottat a tabella legvégére szegezni.

A körbeverések miatt a lányok az előkelő harmadik helyen zárták a tornát, de értékes tapasztalatokat szereztek az előttük álló megmérettetés tekintetében.

Bedő Botond, a női U18-as válogatott szövetségi kapitánya elmondta, a VB-re való felkészülésben nagyon sokat segített ez a torna.

Sokat léptünk előre, jó felmérés volt ez, hiszen játszhattunk a csoportunkban lévő ellenfelünkkel, “A” csoportos ellenfélell, és olyan csapattal is, akik egy divízióval alattunk helyezkednek el. Mind a három mérkőzésen tudtunk irányítani, helyzeteket kialakítani, és diktálni a tempót, uralni a játékot. Ezek nagyon fontos, és jó jelek a januárban kezdődő Div I/A világbajnokságra nézve.

Gratulálunk a lányoknak, és a stábnak!

Tabella

RCsapatGPWLOTWOTLGGADIFFP
13210015786
23210011386
33210012846
430300323-200

Hétfőtől újra jégen az U18-as válogatott – FRISSÍTETT

Hétfőtől újra jégen a női U18-as válogatott, akik novemberben magabiztos diadalt arattak a sosnowieci, lengyel négy nemzet tornán.

Bedő Botond szövetségi kapitány elmondta, hétfőtől két napos felkészülésen vesznek részt a lányok a Vasas Jégcentrumban. A két napos edzéseket követően szerda reggel útnak indulnak a csehországi Zlín városába.

A csapat csütörtöktől szombatig játszik mérkőzéseket a szlovák, a cseh, és végül a lengyel válogatottal. A tornát követően a lányok, és a vezetőség még a szombati napon haza indul.

A következő torna az utolsó alkalom a VB-re való felkészülésben, ezért igyekszünk minden téren maximálisan felkészülni, és nagy hangsúlyt fektetni a saját játékunk kialakítására. A mostani keret még nem nevezhető a végleges VB keretnek, hiszen vannak sérült és egyéb okok miatt távol maradó játékosaink. Ez azonban jó lehetőség az összetartáson résztvevőknek, hogy bizonyítsanak. Úgy gondolom, hogy az idei csapat egy nagyon sikeres csapat lehet, de ne szaladjunk előre, erről majd a torna után tudunk többet mondani. 

A tornáról tudni kell, hogy mind a három mérkőzésünk várhatóan nagy tempóval fog menni, ami fontos a VB-re való felkészülésben. Az első meccsünket a szlovákokkal játszuk, majd a cseh válogatott, és Sosnowiechez hasonlóan, a Lengyelekkel zárjuk a felmérőt. – mondta el Bedő Botond.

Stáb

NévMunkakör
Bedő BotondVezetőedző
Budai KrisztiánKapusedző
Kozák AttilaErőnléti Edző
Gallyas GabriellaRehabilitációs Edző
Kis AndrásVideóedző
Medgyes LászlóFelszerelés Menedzser
Jasó JuditCsapatvezető
Dr. Széplaki AttilaCsapatorvos

Program:

12.10: Felkészülés

12.11: Felkészülés

12.12: Utazás (CZE)

12.13: HUN – SVK

12.14: HUN – CZE

12.15: HUN – POL

12.15: Utazás (HUN)

A keret

Szabó Fruzsina

GK

MAC Budapest

Tóth Zsófia

GK

Óbuda HA

Faggyas Lilla

D

Győri NEMAK ETO HC

Fecske Maja Ágnes

D

Jászberényi JE

Gaitz Hanna Anett

D

KMH Budapest

Gengeliczky Dorottya

D

Győri NEMAK ETO HC

Lázár Csenge

D

Ferencvárosi TC

Márton Adél

D

UTE

Preisinger Dorka

D

KMH Budapest

Horváth Imola

F

ifj Ocskay Gábor JA

Ivády Nina

F

Óbuda HA

Józsa Orsolya

F

Ferencvárosi TC

Kerekes Kármen

F

KMH Budapest

Kreisz Emma

F

MAC Budapest

Losonci Zsófia

F

Ferencvárosi TC

Márton Luca

F

UTE

Pázmándi Zsófia

F

Kaposvári SI

Puskás Noémi

F

KMH Budapest

Seregély Míra

F

MAC Budapest

Strobl Lara Katalin

F

Vasas SC

Szelényi Nina

F

MAC Budapest

Váradi Orsolya

F

KMH Budapest

Első helyen zárta a sosnowieci tornát az U18-as válogatott

A női U18-as válogatott három mérkőzést játszott a sosnowieci négy nemzet tornán Lengyelországban. Az első mérkőzést a brittek ellen 1:2 arányban nyerték meg rendes játékidőben, míg a másodikat a spanyol együttes ellen hosszabbításban, Faggyas Lilla góljával sikerült behúzni. A házigazda lengyel csapat is mindkét mérkőzését megnyerte, így a záró napra egy Lengyelország-Magyarország döntő maradt. A harmadik helyen a brittek, negyedik helyen pedig Spanyolország végzett.

A döntő játékban folyamatosan a magyar együttes dominált, az első játékrészben egy, a középső harmadban kettő, a záró etüdben további egy találatot jegyeztek, de sajos a kapusunknak nem lett meg a shotout, a házigazdák is betaláltak egyszer. A mérkőzés végeredménye így Lengyelország – Magyarország 1:4.

Bedő Botond, a válogatott szövetségi kapitánya, aki első tornáján vett részt ebben a pozícióban, a következőképpen értékelte a torna során látottakat: Ma játszottunk a legjobban a 3 mérkőzésből, ma végre tudtunk gólokat is lőni es ami a legfontosabb, hogy az elso gólt is mi lőttük, ez mindig meghatározó lesz, hogy ki szerzi meg a vezetést először. Büszke vagyok a lányokra, hogy a tegnapi hullámvölgyből a mai napra ki tudtak jönni, és uralni tudtuk a játékot végig. Biztatóak a jelek a jövőre nézve…

A torna Best Player díját Pázmándi Zsófia kapta meg!

Gratulálunk a lányoknak, és a szakmai stábnak is! Szép volt csajok!

Végső helyezés

RCsapatGPWLOTWOTLGGADIFFP
1320107258
2321007616
3312006513
43020107-71
5000000000

A keret

Papp Bernadett GK Óbudai HA
Szabó Fruzsina GK MAC Budapest
Faggyas Lilla D Győri NEMAK ETO HC
Fecske Maja Ágnes D Jászberényi JE
Gaitz Hanna Anett D KMH Budapest
Gengeliczky Dorottya D Győri NEMAK ETO HC
Márton Adél D UTE
Márton Luca D UTE
Timkó Blanka D Ferencvárosi TC
Farsang Noémi Eszter F Óbudai HA
Horváth Imola F ifj. Ocskay Gábor JA
Ivády Nina F Óbudai HA
Losonci Zsófia F Ferencvárosi TC
Metzler Regina F Vasas SC
Papacsek Réka F Ferencvárosi TC
Pázmándi Zsófia F Kaposvári SI
Puskás Noémi F KMH Budapest
Schmidt-Natkay Alíz F KMH Budapest
Strobl Lara Katalin F Vasas SC
Szelényi Nina F MAC Budapest
Váradi Orsolya F KMH Budapest
Véghelyi Dóra F MAC Budapest

A stáb

Bedő Botond Szövetségi kapitány
Pálinkás Renáta Rehabilitációs és erőnléti edző
Medgyes László Felszerelésmenedzser
Szabados Emese Csapatvezető

Jöhetnek a brittek az U18-as tornán Lengyelországban

Tegnap délután szerencsésen megérkezett a női U18-as válogatott Sosnowiecbe, a Négy Nemzet Torna helyszínére, ahol a mai napon a brittekkel, holnap a spanyol, az utolsó napon, vasárnap pedig a házigazda lengyel válogatottal mérkőznek meg.

Bedő Botond vezetőedző elmondta, a lányok jól felkészültek. “Egyenlőre a saját játékunkkal foglalkoztunk a felkészülésen, nem elemeztük a többi csapat játékát. Próbáltuk összerakni a játékot, felépíteni a taktikát. A lányok minden utasítást tökéletesen végrehajtottak, a feladatok kivitelezése közel áll a tökéleteshez. A keretszűkítés nagyon nehéz feladat volt, még annak ellenére is, hogy vannak játékosok, akik a felnőtt Hat Nemzet Tornán vesznek részt a Vasas Jégcentrumban, és sajnos vannak sérültjeink is. Természetesen ez lehetőséget ad további játékosok számára, hogy a “mély vízben” tudjuk őket próbára tenni.”

Sok sikert kívánunk a lányoknak, és a stábnak is! Hajrá Lányok, HAJRÁ MAGYAROK!

DátumHazaiI/EVendég

A keret

Papp Bernadett GK Óbudai HA
Szabó Fruzsina GK MAC Budapest
Faggyas Lilla D Győri NEMAK ETO HC
Fecske Maja Ágnes D Jászberényi JE
Gaitz Hanna Anett D KMH Budapest
Gengeliczky Dorottya D Győri NEMAK ETO HC
Márton Adél D UTE
Márton Luca D UTE
Timkó Blanka D Ferencvárosi TC
Farsang Noémi Eszter F Óbudai HA
Horváth Imola F ifj. Ocskay Gábor JA
Ivády Nina F Óbudai HA
Losonci Zsófia F Ferencvárosi TC
Metzler Regina F Vasas SC
Papacsek Réka F Ferencvárosi TC
Pázmándi Zsófia F Kaposvári SI
Puskás Noémi F KMH Budapest
Schmidt-Natkay Alíz F KMH Budapest
Strobl Lara Katalin F Vasas SC
Szelényi Nina F MAC Budapest
Váradi Orsolya F KMH Budapest
Véghelyi Dóra F MAC Budapest

A stáb

Bedő Botond Szövetségi kapitány
Pálinkás Renáta Rehabilitációs és erőnléti edző
Medgyes László Felszerelésmenedzser
Szabados Emese Csapatvezető

Lengyelországba utazik az U18-as válogatott, íme a bő keret

[av_textblock size=” font_color=” color=”]
2018 november 5-én, hétfőn megkezdi a felkészülést a női U18-as válogatott is, akik a felkészülést követően Lengyelországba utaznak egy Négy Nemzet Tornára, Sosnowiecbe. A torna 8-ától 11-ig tart, ahol a lányok 3 mérkőzést fognak majd játszani az ellenfelekkel. 6-án keretszűkítésen esik át a válogatott, 7-én még edzések lesznek a Kisstadionban, majd 8-án a csapat elindul a torna helyszínére.

A rendezvény keretein belül a magyar lányoknak meg kell mérkőznie a házigazda lengyel csapattal, valamint az angol és a spanyol együttessel. Tóth Zsófia, aki bár még U18-as, de már részt vehet a felnőtt válogatott eseményein is kora alapján, a hazai Hat Nemzet Tornára készülő felnőtt válogatottba kapott meghívót.

A mérkőzések eredményeit, tabellát az alábbi linken tekinthetitek meg: Eredmények U18
[/av_textblock]

[av_heading tag=’h3′ padding=’10’ heading=’A magyar válogatott mérkőzései’ color=” style=” custom_font=” size=” subheading_active=” subheading_size=’15’ custom_class=”][/av_heading]

[av_textblock size=” font_color=” color=”]
Sajnos a torna menetrendjét még nem tudjuk, de azonnal beszámolunk róla, amint kézhez kapunk információkat.
[/av_textblock]

[av_heading tag=’h3′ padding=’10’ heading=’Behívott bő keret’ color=” style=” custom_font=” size=” subheading_active=” subheading_size=’15’ custom_class=”][/av_heading]

[av_textblock size=” font_color=” color=”]

Név Szül. dátum Poszt Klub
Papp Bernadett 2001.07.10 GK Óbudai HA
Révész Zsuzsa 2005.08.17 GK Debreceni Hoki Klub
Szabó Fruzsina 2004.02.02 GK MAC Budapest
Balázs Noémi Mónika 2002.05.21 D Ferencvárosi TC
Faggyas Lilla 2002.02.25 D Győri NEMAK ETO HC, KMH
Fecske Maja Ágnes 2002.08.07 D Jászberényi JE
Gaitz Hanna Anett 2001.10.08 D KMH Budapest
Gengeliczky Dorottya 2004.03.15 D Győri NEMAK ETO HC
Gondos Tamara 2005.11.08 D MAC Budapest
Kotsis Liza 2003.09.29 D Ferencvárosi TC
Lázár Csenge 2002.12.31 D Ferencvárosi TC
Losonci Zsófia 2002.06.02 D Ferencvárosi TC
Márton Adél 2004.07.26 D UTE
Márton Luca 2004.07.26 D UTE
Mozolai Blanka 2002.09.18 D MAC Budapest
Papacsek Réka 2003.07.02 D Ferencvárosi TC
Tabi Eleonóra 2003.03.04 D Ferencvárosi TC
Timkó Blanka 2001.09.22 D Ferencvárosi TC
Bartl Zsófia 2003.06.21 F KMH Budapest
Bukor Petra 2004.09.03 F/D Vasas SC
Farsang Noémi Eszter 2001.10.24 F Óbudai HA
Horváth Imola 2002.08.02 F ifj Ocskay Gábor JA
Ivády Nina 2004.04.13 F Óbudai HA
Józsa Orsolya 2003.06.24 F Ferencvárosi TC
Kerekes Kármen 2003.04.03 F KMH Budapest
Marsl Alexandra 2003.12.15 F Ferencvárosi TC
Metzler Regina 2005.10.25 F Vasas SC
Ónody Csenge 2004.07.11 F FC Hatvan
Pázmándi Zsófia 2002.12.16 F Kaposvári SI
Schmidt-Natkay Alíz 2004.12.24 F KMH Budapest
Strobl Lara Katalin 2003.05.11 F Vasas SC
Szelényi Nina 2004.11.26 F MAC Budapest
Váradi Orsolya 2001.03.25 F KMH Budapest
Véghelyi Dóra 2005.10.17 F MAC Budapest

[/av_textblock]

Angels NJSE – Itt vannak az angyalok

Angels NJSE… Dunaújváros… Talán sokan nincsenek tisztában vele, de igen szorgos munka zajlik Dunaújvárosban Győri Tamás vezetőedző segítségével, aki a női OB II bajnokságban próbálja minél előkelőbb pozícióba vinni csapatát. Mint tudjuk, a női együttesek élete nem minden esetben a legegyszerűbb, de megfelelő vezetéssel, és támogatással mégsincsenek lehetetlenek. Kováts András, az egyesület elnöke mindent megtesz azért, hogy a lányoknak biztosítsa a klub a megfelelő mennyiségű jégidőt, edzéslehetőséget. Herku Mónika, aki a megalakulás óta az Angels csapatában játszik, valamint a “klán” rangidős kapitánya, most mesél az egyesületről, edzésekről, és a csapatról:

 

A csapat 2000-ben alakult. Jelenleg Győri Tamás az edző. Kováts András, az egyesület elnöke, neki rengeteg munkája van abban hogy edzhetünk, és hogy ilyen jók a körülményeink. Hetente 2-3 jegesedzésen veszünk részt. OB II-ben indulunk évek óta, az idén is. Célkitűzésünk természetesen egy dobogós hely megszerzése. Túl vagyunk egy 4 napos edzőtáboron, mely nagyon jól sikerült, jót tett számunkra szakmailag, és minden értelemben. A csapat abból a szempontból is különleges, hogy a dunaújvárosi lányokon kívül pesti és kaposvári lányok is játszanak nálunk. A fiatalabbak a fiúk között is edzenek, és játszanak. Van egy

Angyalkák

csapatnyi 8-12 éves kislány, akikkel egy-egy kupán, illetve tornán el szoktunk indulni. Ez a kis csapatunk is különleges mert dunaújvárosi, kaposvári, kiskőrösi, debreceni, székesfehérvári, és budapesti játékosokból áll. Ők az “Angyalkák”. Egész évben fiúk között U8, U10 és U12 -ben játszanak, nagyon szeretik, mikor csak csajos csapattal játszhatnak. Kicsit “vidék válogatott…” – jegyezte meg a végén viccesen Mónika.

Szó esett Pázmándi Zsófiról is, aki bár már ebben a szezonban a KMH Budapest játékosa lett, mégis része volt a dunaújvárosi angyalok életében. Mónika róla is mesélt…

Pázmándi Zsófi a tavalyi évben rendkívül sikeres szezont zárt , ő volt a legeredményesebb játékosunk. Az U18-as VB-n már be is mutatkozhatott, ahol nagyon hasznos tagja volt a válogatottnak. Munkájának köszönhetően mára már a KMH csapatát erősíti… és újabb válogatott kihívások elé néz. Ő eredetileg a Kaposvári SI (KASI) növendéke, és a nőiben csak az Angels-ben játszott.

Zsófit is megkérdeztük, milyenek voltak az Angels-ben eltöltött évek, milyen tapasztalatokkal gyarapodott, milyen a KMH-ban, és persze hogy milyen érzés a válogatott része lenni!?

Nagyon jó volt az Angels csapatában játszani, igazából ott tanultam meg milyen egy női csapatnak a része lenni, és hogy milyen is ez az egész. Nagyon jó élményeket szereztem, a szememben ők egy nagy összetartó család. Pár kisebb tornán is részt vettem velük. Az új csapat egyszerűen fantasztikus, jó fejek, megértőek és segítőkészek, már alig várom hogy velük játszhassak. A válogatott tagjának lenni felülmúlhatatlan érzés, hisz ott a legjobbakkal edzhetek, és tanulhatok tőlük új dolgokat. Nem hittem volna, hogy egyszer ez is eljön, hiszen én későn kezdtem a jégkorongot, és a többiekhez képest sokkal rosszabb voltam, de próbálok minél jobban teljesíteni.A családomnak nagyon sok támogatást köszönhetek, és azt, hogy segítettek elérni a célomat!

Nagyon jó szezont kívánunk az Angels minden korosztályában szereplőknek, valamint Zsófinak is az új csapatában, és természetesen a válogatottban is!

WSI U18: Maradt az ötödik hely

A helyosztó mérkőzést is lejátszotta csapatunk a WSI torna utolsó napján, ahol a Pro Hockey Blue csapatával mérkőztünk meg. Az U18-as válogatott magaboztosan megtartotta 5-ik helyét a torna tabelláján. Buzás Norbert vezetőedző értékelte a mérkőzést, valamint az egész tornát:

Ma ismét a szokásos ellenfelünkkel játszottunk, az előző meccsekhez képest a játék képe nem változott. Támadtunk, helyzeteink voltak, de gólt az ellenfelünk szerzett. Sajnos rögtön kettőt is. Szerencsére a szünetben rendeztük a sorokat és 10 másodperc után máris jött a felzárkózás, utána pedig rögtön az egyenlítés. A gól után ismét uraltuk a játékot, és megszereztük a vezetést is, amit már nem engedtünk ki a kezünkből. A torna összességében nagyon hasznosnak bizonyult, láttuk miben kell előrelépnünk ahhoz, hogy sikeresek lehessünk a továbbiakban.

Gratulálunk a lányoknak, és az edzői-, szakmai stábank is!

Az utazó keret:

Hátvédek

1

Gengeliczky Dorottya

D

2

Faggyas Lilla

D

3

Gaitz Hanna Anett

D

4

Lázár Csenge

D

5

Fecske Maja Ágnes

D

6

Timkó Blanka

D

7

Márton Adél

D

Csatárok

8

Kreisz Emma

F

9

Strobl Lara Katalin

F

10

Seregély Mira

F

11

Horváth Imola

F

12

Puskás Noémi

F

13

Losonci Zsófia

F

14

Pázmándi Zsófia

F

15

Józsa Orsolya

F

16

Papacsek Réka

F

17

Schmidt-Natkay Alíz

F

18

Ivády Nina

F

Kapusok

1

Tóth Zsófia

GK

2

Papp Bernadett

GK

3

Szabó Fruzsina

GK

U18 WSI: Ötödik helyen zártuk a torna alapszakaszát, holnap jön a ráadás

A harmadik játéknapon is két mérkőzés várt ránk, délelőtt a továbbra is veretlen East Coast Selects, délután pedig a Pro Hockey Blue várt ránk, utóbbival az első játéknapon edzőmérkőzés keretein belül találkoztunk már. Buzás Norbert elmondása szerint a mai két mérkőzés nagyban különbözött egymástól.

A mai nap két mérkőzése nagyon különbözött az eddigi meccseinktől, délelőtti ellenfelünk nagyon nagy tempót diktált, amit az első 10 percben kiváloán lekövettünk. Voltak jó lehetőségeink. Sajnos a félidő derekán két könnyű gólt adtunk az ellenfelünknek, ami nagyon megfogott minket. Kijött a tempókülönbség, sorra alakultak ki a helyzetek a kapunk előtt. Sajnos kaptunk még egyet, így 3-0 után mentünk be a szünetre. A második félidőben nem mentek a lábak, és fejben is elfáradtunk. Ennek egy nagyarányú vereség lett a vége.

A mérkőzést az East Coast Selects 6:0 arányban nyerte meg.

Délután új meccs, új remények keretében. Első ellenfelünk ellen ott folytattuk, ahol abbahagytuk, azaz gólokat lőttünk. Nagyon fáradtan, de nagy szívvel játszva, szép győzelmet arattunk.

A mérkőzés végeredménye 5:1 a magyar válogatott javára, a Pro Hockey Blue együttesével szemben. Gólszerzőink: Seregély Mira, Kreisz Emma, Józsa Orsolya, Pázmándi Zsófia, Seregély Mira.

A holnapi, zárónapon az 5-6-ik helyért játszanak a lányok, ugyancsak a Pro Hockey Blue együttese ellen. Az esélyek nekünk kedveznek, hiszen kettőből két alkalommal magabiztosan arattunk győzelmet a PHB csapata ellen.

Csapat GP W L OTW OTL PTS GF GA DIFF
East Coast Selects 5 3 0 2 0 13 22 5 17
PH Rickwood 5 3 1 1 0 11 15 10 5
Germany Selects 4 1 0 1 2 7 13 7 6
Italy Selects 4 2 1 0 1 7 7 10 -3
Hungary U18 5 1 3 0 1 4 8 14 -6
PH Becker 5 0 5 0 0 0 5 24 -19

 

2018. 08. 09.

09:00

Hungary – Pro Hockey Blue (EX)

7:2

18:00

Germany Selects – Hungary

2:1 b.

2018. 08. 10.

10:30

Pro Hockey White – Hungary

3:1

18:00

Italy Selects – Hungary

2:1

2018. 08. 11.

10:30

ECS – Hungary

6:0

16:30

Pro Hockey Blue – Hungary

1:5

2018. 08. 12.

09:00

Hungary – Pro Hockey Blue

Hátvédek

1

Gengeliczky Dorottya

D

2

Faggyas Lilla

D

3

Gaitz Hanna Anett

D

4

Lázár Csenge

D

5

Fecske Maja Ágnes

D

6

Timkó Blanka

D

7

Márton Adél

D

Csatárok

8

Kreisz Emma

F

9

Strobl Lara Katalin

F

10

Seregély Mira

F

11

Horváth Imola

F

12

Puskás Noémi

F

13

Losonci Zsófia

F

14

Pázmándi Zsófia

F

15

Józsa Orsolya

F

16

Papacsek Réka

F

17

Schmidt-Natkay Alíz

F

18

Ivády Nina

F

Kapusok

1

Tóth Zsófia

GK

2

Papp Bernadett

GK

3

Szabó Fruzsina

GK

U18 WSI: A Pro Hockey White és az olaszok válogatottja várt ma ránk a küzdőtéren

A második játéknapon a magyar női U18-as válogatott délelőtt a Pro Hockey White csapatával lépett szorítóba. Az első félidő szoros játékot hozott, de a játékrész vége előtt az amerikai csapat 2:1-re növelte előnyét mieinkkel szemben. Sajnos a második játékrészben már csak az amerikaiak találtak be, így a végeredmény PHW-HUN 3:1.

Gólszerző: Seregély Mira (Lázár Csenge átadásából)

A torna ezen napján második ellenfelünk az olasz válogatott volt. Az első játékrész szoros küzdelmet hozott, de egyék csapat sem tudott betalálni. A második félidő elején, a harmadik percben, Schmidt-Natkay Alízt látták szabálytalannak a játékvezetők, az olaszok éltek az emberelőnyből adódó fölényükkel, és az ötödik percben sikerült a kapuba juttatni a korongot. Seregély Mira a kilencedik percben egyenlíteni tudott, de az olaszok a 12-ik percben belőtték a győztes gólt. Végeredmény: ITA-HUN 2:1.

Buzás Norbert elmondta, ez a nap nem a miénk volt…

A mai nap sajnos nem sikerült jól az eredmény szempontjábol, hiszen két szoros vereséget szenvedtünk. Az eredmény nem tükrözi a játék képét, mindkét meccsen jól jászottunk tudtunk dominálni, viszont a hokit gólra játszák, abból az ellenfelünk szerzett többet.

Gólszerző: Seregély Mira (Gaitz Hanna átadásából)

A mai két vereséggel a magyar U18-as válogatott jelenleg az 5-ik helyen áll a torna tabelláján

CSAPAT GP W L OTW OTL PTS GF GA DIFF
PH Rickwood 3 2 0 1 0 8 8 3 5
East Coast Selects 3 1 0 2 0 7 10 4 6
Italy Selects 3 2 0 0 1 7 6 4 2
Germany Selects 3 0 0 1 2 4 5 6 -1
Hungary U18 3 0 2 0 1 1 3 7 -4
PH Becker 3 0 3 0 0 0 3 11 -8

 

2018. 08. 09.

09:00

Hungary – Pro Hockey Blue (EX)

7:2

18:00

Germany Selects – Hungary

2:1 b.

2018. 08. 10.

10:30

Pro Hockey White – Hungary

3:1

18:00

Italy Selects – Hungary

2:1

2018. 08. 11.

10:30

ECS – Hungary

16:30

Pro Hockey Blue – Hungary

2018. 08. 12.

09:00

5th place – 6th place

10:15

Bronze medal game

11:45

Gold medal game

Az utazó keret:

Hátvédek

1

Gengeliczky Dorottya

D

2

Faggyas Lilla

D

3

Gaitz Hanna Anett

D

4

Lázár Csenge

D

5

Fecske Maja Ágnes

D

6

Timkó Blanka

D

7

Márton Adél

D

Csatárok

8

Kreisz Emma

F

9

Strobl Lara Katalin

F

10

Seregély Mira

F

11

Horváth Imola

F

12

Puskás Noémi

F

13

Losonci Zsófia

F

14

Pázmándi Zsófia

F

15

Józsa Orsolya

F

16

Papacsek Réka

F

17

Schmidt-Natkay Alíz

F

18

Ivády Nina

F

Kapusok

1

Tóth Zsófia

GK

2

Papp Bernadett

GK

3

Szabó Fruzsina

GK

U18 WSI: Egy győzelem és egy szoros vereség a nyitónapon

Magyarország válogatottja megkezdte a WSI tornán való szereplését, ahol az első napi, Pro Hockey Blue elleni edzőmérkőzésen magabiztos 7:2 arányú győzelmet aratott. Buzás Norbert vezetőedző az alábbiak szerint értékelte a mérkőzést:

Reggel egy észak-amerikai csapat ellen játszottunk, a Pro Hockey Blue ellen. A meccs a torna hivatalos programja keretén belüli edzőmérkőzés volt, ami nagyszerűen sikerült. A lányok nagyon motiváltan játszottak, már az első félidőben is sorra alakítottuk ki a helyzeteket, de gólt a kanadaiak szereztek, amire még a harmad vége előtt tudtunk válaszolni. A második félidőben aztán beindult a gólgyártás és 5-1-es arányban nyertük a félidőt, a mérkőzést pedig 7-2-re. A kapuban Tóth Zsófia kezdett és Papp Berni váltotta.

Gólszerzők: Pázmándi, Kreisz, Seregély, Strobl, Puskás, Ivády, Gengeliczky

A nyitó napján 18:00-kor a németekkel mérkőztek meg U18-asaink, ahol a rendes játékidőben nem sikerült eldönteni a mérkőzést, büntetőlövésekre került sor. Sajnos ebben a számban a németek diadalmaskodtak, így a mérkőzés végeredménye 2:1 lett a német együttes javára.

Buzás Norbert vezetőedző elmondta, hogy bár a második harmad kiegyenlített játékot hozott, a német csapat egy szerencsés helyzetből kiegyenlített.

Délután a német válogatott volt az ellenfelünk. Sajnos a reggeli frissesség hiányzott a lábakból, kicsit akadozott a játékunk, a támadó és védekező harmadban is. Szerencsére hamar rendeztük a sorokat és a félidő derekára ismét tudtuk a játékot irányítani, megszereztük a vezetést és lehetőségeink voltak a második találatra, viszont gól már nem esett ebben a játékrészben. A második félidő kiegyenlített játékot hozott, és némiképp váratlanul, egy szerencsés helyzetből a német csapat kiegyenlített. A gól után magasabb fokozatba kacsoltunk, ismét sok veszélyes helyzetet dolgoztunk ki. Sajnos a legnagyobb lehetőségeket sem sikerül gólra váltani, így következtek a büntetők, amiben ellenfelünk jobbnak bizonyult.

Gólszerző: Seregély Mira

CSAPAT GP W L OTW OTL PTS GF GA DIFF
PH Rickwood 1 1 0 0 0 3 3 1 2
East Coast Selects 1 0 0 1 0 2 2 1 1
Germany Selects 1 0 0 1 0 2 2 1 1
Hungary U18 1 0 0 0 1 1 1 2 -1
Italy Selects 1 0 0 0 1 1 1 2 -1
PH Becker 1 0 1 0 0 0 1 3 -2

 

 

2018. 08. 09.

09:00

Hungary – Pro Hockey Blue (EX)

7:2

18:00

Germany Selects – Hungary

2:1 b.

2018. 08. 10.

10:30

Pro Hockey White – Hungary

18:00

Italy Selects – Hungary

2018. 08. 11.

10:30

ECS – Hungary

16:30

Pro Hockey Blue – Hungary

2018. 08. 12.

09:00

5th place – 6th place

10:15

Bronze medal game

11:45

Gold medal game

Az utazó keret:

Hátvédek

1

Gengeliczky Dorottya

D

2

Faggyas Lilla

D

3

Gaitz Hanna Anett

D

4

Lázár Csenge

D

5

Fecske Maja Ágnes

D

6

Timkó Blanka

D

7

Márton Adél

D

Csatárok

8

Kreisz Emma

F

9

Strobl Lara Katalin

F

10

Seregély Mira

F

11

Horváth Imola

F

12

Puskás Noémi

F

13

Losonci Zsófia

F

14

Pázmándi Zsófia

F

15

Józsa Orsolya

F

16

Papacsek Réka

F

17

Schmidt-Natkay Alíz

F

18

Ivády Nina

F

Kapusok

1

Tóth Zsófia

GK

2

Papp Bernadett

GK

3

Szabó Fruzsina

GK