Kategória: Válogatott

22 éve dobták be Magyarországon az első korongot női válogatott mérkőzésen

Egykori résztvevőknek köszönhetően olyan információk és média anyagok kerültek elő a régmúltból, amiket most, 22 év után újra előveszünk. Ez a cikk sem véletlenül jelent meg március 1-én, 12:15-kor, hiszen a magyar női jégkorong válogatott első hivatalos mérkőzése 1997. március 1-én, 12 óra 15 perckor vette kezdetét.

A kezdetek

Hazánkban csak a 1990-es évek után indult meg az érdeklődés a sportág női változata iránt. 1992-ben a Megyeri úti jégpályán rendszeresen korcsolyázó lányok fájó szívvel figyelték, ahogy kortársaik jégkorong felszerelésben masíroznak a pályán. Az ott edzősködő Balogh Tibort (többszörös válogatott kapus) kérdezték meg a lehetőségekről. A mindenki által Kukának ismert remek kapus először csak nevetett a felvetésen, de aztán átgondolva a dolgot rájött, hogy nem is olyan rossz a gondolat egy női csapat. Miért ne sajátíthatnák el a lányok ugyanazon képességeket, mint a fiúk?! Miért ne hokizhatnának ők is?!

Körülbelül egy féltucatnyi lánnyal 1992 elején megalakították az első magyar női jégkorong csapatot. A lányok töretlen lelkesedéssel, törhetetlen akarattal vetették bele magukat a munkába. A lelkesedést látva egy másik sokszoros válogatott játékos, Szilassy Béla egy másik csapatot alapított 1993 elején. Egy év után megindulhatott a Magyar Női Jégkorong Bajnokság, egyelőre csupán két csapat részvételével. Az edzéseket korábban kezdő Marilyn, amely ekkor szponzori nevén Lombardi csapataként nevezett, tízből mindössze egy mérkőzést veszítve nyerte a történelmi első bajnokságot. A második és harmadik szezonban a Marilyn könnyedén nyerte az aranyérmeket az egyelőre csak kétcsapatos bajnokságban.

Nemzetközi vizeken

Az 1996/97-es szezonban a női bajnokság végeredménye ismét nem hozott meglepetést, viszont megalakult a női válogatott csapat, mely első mérkőzéseit, az Európa Bajnokságot megjárt angol válogatott ellen vívta, 1997. március 1-én és 2-án. A hölgyek az első találkozón nagyarányú, nyolcgólos vereséget szenvedtek (0:8). A játékosok egyáltalán nem ijedtek meg a náluk nagyobb tudású vendégektől, és ez a másnapi visszavágón meg is látszódott (1:5). A lányok megmutatták, van létjogosultsága hazánkban a női jégkorongnak. Kökényesi Eszter a kapuban, Vörös Eszter pedig, aki a válogatott történetében az első gólt lőtte, a mezőnyben bizonyította, nem hiába választották meg őket posztjukon az év legjobbjává.

Az első hivatalos mérkőzéseken szerepelt magyar játékosok: Kiskartali – Czédly, Simon, Vörös, Kolbenheyer, Fejős, Sztudva, Horváth, Léb, Palla, Hegyi, Kálmán, Timár-Geng, Sas, Kis, Darányi, Varga, Szaicz, Gérnyi, Molnár, Tóvölgyi, Kökényesi (kapus). Szövetségi kapitány: Balogh Tibor.

A női nemzeti csapat első győzelmét a Dél-Afrikai Köztársaság alakulata ellen érte el, ahol még csak gólt sem kaptak (6:0).

A történelmi gól szerzőjét, Vörös Esztert kérdeztük, hogyan élte át azt a pillanatot: “Világosan emlékszem a női válogatott történelmi első góljára, amit az angol válogatott ellen szereztem. Úgy él bennem, mintha tegnap történt volna. Az azota sajnos leégett BS-ben játszottunk, én jobbszélsőként léptem jégre, mint általában mindig.
Kaptam egy kiugratos passzt a hátvédtársamtól, elindultam vele, korcsolyáztam, ahogy csak bírtam, de mivel az angolok elég nehéz, és már akkor is taktikás játékosok voltak, nyilván ezt szerették volna megakadályozni. Törtem a kapu felé, de kihúzták a lábamat…elestem…de annyi időm még volt, hogy esés közben, félig már a földön kapura lőttem…erre valószínű, hogy a kapusuk sem szamított…betaláltam!!! Szépen hálót ért a lövésem, a kapusuk megsemmisült. Én pedig még ma is érzem azt az érzést, amikor így visszagondolok rá, hogy elöntött a gólszerzés mámora! Felpattantam, a többiek odajöttek, egy kupacban örültünk a gólnak. Nagyon boldog voltam. Akkor még nem is igazán fogtam fel, hogy EZ a gól a történelmi gól, csak tettem a dolgomat, mint általában az edzéseken. Büszke vagyok rá, és az akkori csapatunkra, hogy részese lehettem ennek, mert nyilván ehhez egy CSAPAT kell!!
A jelenlegi női válogatottnak minden korosztályban hasonló érzést kívánok, mint amit én a gól megszerzésének pillanatában éreztem, és csak így tovább!! Hajrá!”

Hegyi Márta a következőképpen emlékezett vissza az akkor történtekről: “Hol is kezdjem..?! ‘91 decemberében, mikor három fővel megalakultunk, mint első magyar női jégkorong csapat, valószínűleg egyikünk se gondolta volna, hogy egyszer olyan magas szintre jut a női jégkorong, mint ahol most tart. Viszonylag hamar összeállt a csapat, de sok reményt nem fűztek hozzánk, illetve hogy ez a kezdeményezés hosszú távú lesz, így kevés jégidőt kaptunk, azt is általában lehetetlen időben, az akkor mèg nyitott Újpest pályán, ráadásul vasárnap reggel 7-kor. De, mi nagyon lelkesek voltunk, ott voltunk és csináltuk! Teltek az évek, gyűltek a játékosok, majd elérkezett egy olyan pillanat, amit talán senki sem gondolt volna hat évvel azelőtt. 1997. március 1-én Nagy Britannia női válogatott csapata Magyarországra látogatott és ott kezdődött el egy olyan folyamat, ami a mai napig tart, és egyre messzebb jut! Az egymást követő két mérkőzésnek a Budapest Sportcsarnok adott színteret. Azt gondolom, olyan izgatottan vártuk ezt, mint egy világbajnokságot. Az akkori csapatnak, talán az is volt. Megmérettetés, kihívás, ajándék, lehetőség, bizonyítás, élmény…. Emlékszem, hogy rettenetesen büszkén járkáltunk fel s alá a sportcsarnok folyosóin, az ott lévő emberek pedig kíváncsian tekingettek ránk, hiszen szinte senki nem tudta, hogy Magyarországon létezik női jégkorong. Belül mindenki feszült volt, ugyanakkor úgy várta ezt a találkozót, mint a kisgyerek a karácsonyt. A teljes csapat, maximális erőbedobással és szívvel dolgozott a pályán, egy csapatként. Nekünk ez egy akkora élmény volt, hogy egy ekkora sportcsarnokban, ahol a férfi felnőtt válogatott játszott, mi, a két csapatból verbuvált csapat, címeres mezben a pályára léphetünk, hogy eljutottunk idáig a semmiből..nem is tudom, erre nincs megfelelő kifejezés! Úgy viseltük azt a mezt akkor, mintha a legdrágább ruha lenne a leghíresebb ruhatervezőtől! Az angol női válogatott már régóta működött, tehát pontosan tudtuk azt, mire számíthatunk. Ebből adódóan, második nap az egyetlen gólnak, amit Vörös Eszter lőtt, annyira örültünk, hogy szinte felrobbant a csarnok. Egy gól, ami nekünk akkor a világot jelentette! Csodálatos élmény volt! Egymás nyakába ugrottunk, mintha a feljutást jelentő találatot jegyeztünk volna! Elképesztő jó érzés volt! Visszagondolva, így 22 év távlatából is jó érzéssel tölt el! Büszke vagyok, hogy ott lehettem akkor, ugyanakkor sajnálom, hogy abból a keretből Ildin, és rajtam kívül már nincs aktív játékos. Nagyon jó lenne, ha akár csak egy mérkőzés erejéig is, de újra összejönne az a csapat! Ezúton szeretnék köszönetet mondani Balogh Tibornak, hogy végig fogta a kezünket, és bizalmat szavazott egy maréknyi lánynak, hiszen ha azon a téli napon nem élez éppen Újpesten a közönségkorin, talán ma sincs női jégkorong Magyarországon!”

 

Források: Huszárné Simon Nikolett – külön köszönet neki! 

 

Folytatódott az U14-es tehetséggondozó program a Tüskecsarnokban

Újabb két napos U14-es tehetséggondozó programot tartott az MJSz a Tüskecsarnokban. Bedő Botond irányítása alatt több edzővel, és kapusedzővel zajlott a program. Ezúttal Rónai Alexandra mesélte el élményeit a két napos rendezvényről, ahol több, mint 100 lány vett részt:

Két napos összetartáson vagyunk túl, az első napon a 2007/8-as születésű, a második felvonásban a 2005/6-ban született lányok vettek részt a tehetséggondozó programon. Nagyon jó látni, hogy egyre több lány kezd el jégkorongozni, hiszen 2 nap alatt több, mint 100 lány jelent meg a pályán. A program két jeges edzésből állt mindkét nap. Két csoportban próbáltuk a klubbcsapatban szerzett tudást fejleszteni, nagy hangsúlyt fektetve a koritechnikára, amit még ilyen korban nagyon jól, és könnyedén el lehet sajátítani. Különféle állomásokon olyan gyakorlatokat raktunk össze, ahol a fejüket is használni kellett. A második edzésen egész pályás játékkal töltöttük az időt. A programban szerepelt még egy száraz edzés, illetve részt vettek a lányok egy interaktív előadáson is, amit sportpszichológus tartott. Mindenkin nagyon látszott az akarás, szemmel láthatóan keményen dolgoznak klubbcsapatukban, minden alkalommal nagyobb tudással jönnek a tehetséggondozóra, egyre több feladatot tudnak jól megvalósítani. Összességében nagyon jó hangulat volt a jégen, és a pályán kívül is. A lányok nagyon ügyesek voltak, remélem tudják kamatoztatni a megszerzett tudást a hétköznapokban is.

Fontos, és nagyon hasznos programról beszélünk, hiszen itt megtanulhatják a lányok még U18 előtt, hogy milyen a válogatott légkör, milyen olyan játékosokkal eltölteni egy napot, akikkel nem egy csapatban játszanak, és nem azok az edzők vannak a pályán, akikkel hétről-hétre gyakorolják a játékot. Megtanulhatják, hogy milyen egy szervezett edzés lefolyása, bemelegítés, száraz edzés, levezetés, nyújtás. Mindezt természetesen szakavatott, képzett edzők jelenlétében.

Merre tart a női jégkorong a világban és nálunk? Itt a válasz…

Sokakban merülhet fel a kérdés, merre tart a női jégkorong!? Az IIHF hivatalos weboldalán egy igazán megdöbbentő számra találhatunk. De, hogy egy kicsit még csigázzuk a kedélyeket, ne a számokra koncentráljunk első körben, hanem arra, hogy olyan helyeken jelent meg a női jégkorong, amire talán soha nem is gondoltunk volna: Dél-Amerika, Óceánia, Afrika, Latin-Amerika. Gondolhatnánk, hogy ezeken a mediterrán helyeken inkább választanak az emberek kevésbé hideg sportot, de mégsem.

Magyarországon jelenleg nem kevesebb, mint 1031 aktív igazolással rendelkező női játékos van, persze a zöme az alsóbb korosztályokat érinti, ami mindenképpen jó hír a jégkorong szerelmeseinek, hiszen a felnőtt, illetve az U18-as válogatottak utánpótlása biztosítva van. Túl nagy számnak is tűnhetne ez, de az IIHF oldalán található statisztika alapján a világ női játékosainak száma 2007 és 2018 között 153,665 főről 205,674 játékosra növekedett. Vissza kanyarodva a magyar női hokihoz, ha jobban belegondolunk, egy maréknyi lányból sikerült olyan válogatottat “összegyúrni”, akik stabilan megállják helyüket a Div I/A világbajnokságokon, és folyamatosan fejlődő tendenciával lépkednek előre.

Néhány nappal ez előtt számoltunk be róla, hogy U18-as válogatottunk bronzéremmel tért haza Ausztriából, ahol a korosztályos világbajnokságon a dánokkal, olaszokkal, szlovákokkal, az A csoportból leeső németekkel, valamint a házigazda osztrákokkal kellett megmérkőzniük. A lányok tisztesen helyt álltak, a szakmai stáb is a helyén volt, Bedő Botond, az U18-as válogatott újonnan kinevezett vezetőedzője jó mérleggel debütált a csapat élén.

Lássuk a felnőttek menetelését, hiszen itt kifejezetten menetelésről beszélhetünk. Lássunk egy évről-évre táblázatot:

Szezon Divízió Helyszín Helyezés Feljutás SZ.K. Ellenfelek
2018/19 DIV I/A Vasas JC/HUN AUT, DEN, ITA, NOR, SVK
2017/18 DIV I/A Vaujany/FRA 3 Marton Tibor FRA, AUT, DEN, NOR, SVK
2016/17 DIV I/A Graz/AUT 5 Marton Tibor JPN, AUT, NOR, DEN, FRA
2015/16 DIV I/B Asiago/ITA 1 IGEN Marton Tibor LAT, KAZ, ITA, CHN, NED
2014/15 DIV I/B Peking/CHN 4 Marton Tibor SVK, NED, CHN, ITA, PRK
2013/14 DIV I/B Ventspils/LAT 3 Gömöri Csaba LAT, CHN, PRK, KAZ, NED
2012/13 DIV II/A Auckland/NZL 1 IGEN Gömöri Csaba PRK, SLO, POL, NZL, AUS
2011/12 DIV II/A Maribor/SLO 2 Gömöri Csaba PRK, NZL, SLO, CRO, AUS
2010/11 DIV II/A Sydney/AUS 3 Gömöri Csaba NED, AUS, SLO, CRO, BEL

A fenti táblázatot alapul véve “jogosan követelhetnénk” a feljutást az “elitbe”, de ez a komoly feladat a lányokra hárul. Minden esetre jó látni, hogy évről-évre javított a magyar női felnőtt csapat. A történethez azonban hozzá tartozik, hogy az U18-as válogatott mindeközben, két éven keresztül szerepelt az “A” csoportban, méghozzá először Finnországban, ahol bravúrosan bent is tudtak maradni a csoportban. A következő évben pedig az akkori nevén még Jégpalotában, a mai nevén a Vasas Jégcentrumban, ahol a lányok ellenfelei a csoportkörben Oroszország, USA és Svédország voltak.

A magyar női jégkorong jelenleg az IIHF világranglista 14-ik helyén áll, ami 2010-ben még csak 27-ik helyen volt, és még 6 évvel ezelőtt is csak a 23-ik helyen állt.

További sok sikert a lányoknak utánpótlásban, válogatottban, és persze az áprilisi Div I/A világbajnokságon, a Vasas Jégcentrumban!

Hajrá Lányok!

VB Bronzérmes az U18-as válogatott Ausztriában

A magyar női U18-as válogatott a dánok elleni sikerének köszönhetően bronzéremmel zárta az ausztriai divízió 1/A-s világbajnokságot. – írta meg a jkb.hu.

Az utolsó játéknap első mérkőzésén Szlovákia rendes játékidőben legyőzte Németországot, így eldőlt,hogy  északi szomszédunk jut fel az A csoportba, valamint az is, hogy Magyarország a bronzéremért játszik Dánia ellen. A találkozó első harmadában kétszer is emberelőnyben játszhattunk, a második lehetőséget kihasználtuk, Szamosfalvi Petra kotorta be a korongot. Amilyen jól zártuk a nyitó felvonást, olyan jól indítottuk a másodikat: a 26. másodpercben Horváth Imola fejezte be góllal a magyar akciót. Nem sokkal később emberhátrányba kerültünk, nem tudtuk kivédekezni, Sofie Dahl egy keresztpassz után szépített. A dánok a góljuktól vérszemet kaptak, szerencsére 4 perccel később jött az újabb magyar találat, Seregély Mira volt eredményees. A második játékrész hátralévő részében mindkét csapat kihagyott 1-1 emberelőnyt, majd a záró húsz perc egyetlen gólt sem hozott.

Magyarország 3-1-re győzött, sikerével a divízió 1/A-s torna 3. helyén zárt.

Bedő Botond vezetőedző a jegkorongszovetseg.hu-nak elmondta: „Az első gólunk kicsit késve érkezett a szokásoshoz képest, de jól játszottunk addig is. Ez a gól nagy erőt adott, a vezetés megszerzése után egyértelmű volt a meccs a számunka, tudtuk kontrollálni az ellenfelet. A második harmadot sikerült úgy kezdeni, ahogy kellett volna az elsőt, 26 másodperc után gólt szereztünk. Összességében teljesen elégedett vagyok a csapattal, mind az öt meccsen mutatott teljesítménnyel. A szlovákok elleni tíz percet sajnálom egyedül, elizgultuk a meccs végét, azon kívül tökéletesen játszottunk végig. Mérkőzésről mérkőzésre javultunk és lépkedtünk előre a játék minden elemében. Az utolsó meccsen már nem követtük el azokat az apró hibákat, amiket az elején még igen. Nagy hangsúlyt helyeztünk arra, hogy ezeket kijavítsuk.”

Bronzérmes a női U18-as válogatott Csehországban!

December 13,14,15-én rendezték meg a csehországi Négy Nemzet Tornát, Zlín városában. A házigazdásk mellett a lengyel, a szlovák, és a magyar csapat vett részt a rangos eseményen.

Az első játéknapon a szlovákokat sikerült 4:3 arányban legyőznie a lányoknak, a második napon sajnos a csehek diadalmaskodtak felettük, a záró játéknapon azonban parádés játék mellett 6:0 arányban sikerült a lengyel válogatottat a tabella legvégére szegezni.

A körbeverések miatt a lányok az előkelő harmadik helyen zárták a tornát, de értékes tapasztalatokat szereztek az előttük álló megmérettetés tekintetében.

Bedő Botond, a női U18-as válogatott szövetségi kapitánya elmondta, a VB-re való felkészülésben nagyon sokat segített ez a torna.

Sokat léptünk előre, jó felmérés volt ez, hiszen játszhattunk a csoportunkban lévő ellenfelünkkel, “A” csoportos ellenfélell, és olyan csapattal is, akik egy divízióval alattunk helyezkednek el. Mind a három mérkőzésen tudtunk irányítani, helyzeteket kialakítani, és diktálni a tempót, uralni a játékot. Ezek nagyon fontos, és jó jelek a januárban kezdődő Div I/A világbajnokságra nézve.

Gratulálunk a lányoknak, és a stábnak!

Tabella

RCsapatGPWLOTWOTLGGADIFFP
13210015786
23210011386
33210012846
430300323-200

Hétfőtől újra jégen az U18-as válogatott – FRISSÍTETT

Hétfőtől újra jégen a női U18-as válogatott, akik novemberben magabiztos diadalt arattak a sosnowieci, lengyel négy nemzet tornán.

Bedő Botond szövetségi kapitány elmondta, hétfőtől két napos felkészülésen vesznek részt a lányok a Vasas Jégcentrumban. A két napos edzéseket követően szerda reggel útnak indulnak a csehországi Zlín városába.

A csapat csütörtöktől szombatig játszik mérkőzéseket a szlovák, a cseh, és végül a lengyel válogatottal. A tornát követően a lányok, és a vezetőség még a szombati napon haza indul.

A következő torna az utolsó alkalom a VB-re való felkészülésben, ezért igyekszünk minden téren maximálisan felkészülni, és nagy hangsúlyt fektetni a saját játékunk kialakítására. A mostani keret még nem nevezhető a végleges VB keretnek, hiszen vannak sérült és egyéb okok miatt távol maradó játékosaink. Ez azonban jó lehetőség az összetartáson résztvevőknek, hogy bizonyítsanak. Úgy gondolom, hogy az idei csapat egy nagyon sikeres csapat lehet, de ne szaladjunk előre, erről majd a torna után tudunk többet mondani. 

A tornáról tudni kell, hogy mind a három mérkőzésünk várhatóan nagy tempóval fog menni, ami fontos a VB-re való felkészülésben. Az első meccsünket a szlovákokkal játszuk, majd a cseh válogatott, és Sosnowiechez hasonlóan, a Lengyelekkel zárjuk a felmérőt. – mondta el Bedő Botond.

Stáb

NévMunkakör
Bedő BotondVezetőedző
Budai KrisztiánKapusedző
Kozák AttilaErőnléti Edző
Gallyas GabriellaRehabilitációs Edző
Kis AndrásVideóedző
Medgyes LászlóFelszerelés Menedzser
Jasó JuditCsapatvezető
Dr. Széplaki AttilaCsapatorvos

Program:

12.10: Felkészülés

12.11: Felkészülés

12.12: Utazás (CZE)

12.13: HUN – SVK

12.14: HUN – CZE

12.15: HUN – POL

12.15: Utazás (HUN)

A keret

Szabó Fruzsina

GK

MAC Budapest

Tóth Zsófia

GK

Óbuda HA

Faggyas Lilla

D

Győri NEMAK ETO HC

Fecske Maja Ágnes

D

Jászberényi JE

Gaitz Hanna Anett

D

KMH Budapest

Gengeliczky Dorottya

D

Győri NEMAK ETO HC

Lázár Csenge

D

Ferencvárosi TC

Márton Adél

D

UTE

Preisinger Dorka

D

KMH Budapest

Horváth Imola

F

ifj Ocskay Gábor JA

Ivády Nina

F

Óbuda HA

Józsa Orsolya

F

Ferencvárosi TC

Kerekes Kármen

F

KMH Budapest

Kreisz Emma

F

MAC Budapest

Losonci Zsófia

F

Ferencvárosi TC

Márton Luca

F

UTE

Pázmándi Zsófia

F

Kaposvári SI

Puskás Noémi

F

KMH Budapest

Seregély Míra

F

MAC Budapest

Strobl Lara Katalin

F

Vasas SC

Szelényi Nina

F

MAC Budapest

Váradi Orsolya

F

KMH Budapest

Ismét U14-es tehetséggondozó program a Tüskecsarnokban

A szezon második U14-es tehetséggondozó programját szervezte meg a Magyar Jégkorong Szövetség november 21 és 22 között a Tüskecsarnokban.

Bedő Botond vezetőedző és stábja mind a két napra 60-60 lányt hívott be a program keretein belül. Napi két jeges-, és száraz edzésekkel készülnek, valamint előadásokat is tartanak a lányok számára.

“Most is kétnapos az esemény, mert szerencsére egyre több a lány az utánpótlás csapatokban és ez hosszútávon kifizetődő lehet a válogatott szempontjábol.” – kezdte mesélni Bedő Botond, vezetőedző. “Most az U14-be tartoznak a 2005-2008-as jatékosok, megközelítőleg 150 jatékost jelent, kapusokkal együtt (kb. 8-10). A lányok nagyon jó tempóban fejlődnek és akin látjuk, hogy kicsit kiugróbb a teljesítménye az edzések során, egy csoporttal feljebb tesszük, így motiválva őket. Ahogy említettem, a hosszútávú terveink miatt fontos ez a program, hogy minél nagyobb maradjon a kesőbbiekben a merítési arány a nagyobb korosztályokban, versenyhelyzet tudjon kialakulni a válogatottba kerülésért.”

Edzők (balról jobbra): Kiss Andrea, Ungár Rebeka, Hegyi Márta, Kiss-Simon Franciska, Gágyor Adrienn, Németh Anikó (kapusedző), Rónai Alexandra

Hegyi Márta, aki már a kezdetektől fogva szerepel a programban, a következőképpen látja a projektet: “Immáron második éve, hogy útjára indult az U14-es női tehetséggondozó program. Célja, hogy már a 10 éves lányok is bekerüljenek abba vérkeringésbe, ami egészen a felnőtt női válogatottig vezet. Az edzők viszonylag korán megismerkedhetnek az utánpótláskorú játékosokkal, és a lányok is megismerhetik magát a válogatott rendszerét. Az edzéseken 120, illetve 150 lány fordul meg évente. Az összetartások havonta két nap kerülnek megrendezésre, ahol két csoportra bontjuk a lányokat. A program napi két-két jeges edzésből, száraz bemelegítés és levezetésből áll, ezeken felül pedig különböző témájú előadásokon vesznek részt a lányok, és természetesen az ebéd és a snack sem marad el. Első nap a kisebbek, 10-11 évesek, második nap, a 12-13 évesek mutathatják meg mit sajátítottak el idáig. Mindkét korcsoport esetében nagy hangsúlyt fektetünk a korcsolya technikára, a bot kezelésre, illetve lövésekre, de természetesen arra is figyel a stáb, hogy megfelelő, jól kezelhető létszám tartózkodjon egyszerre a különböző foglalkozásokon. A gyakorlatok alkalmával fontos a javítás , és az edzők igyekeznek minden tudásukat átadni a játékosoknak, mind szóban, mind pedig mozgásban. A program népszerűnek és hasznosnak bizonyul. A lányok szeretnek részt venni az eseményen, élvezik a gyakorlatokat, fegyelmezettek, kommunikatívak és a nap végére meglehetősen el is fáradnak. Az interaktív előadások alkalmával minden témát próbálunk érinteni, legyen szó a megfelelő felszereléstől kezdve az étkezés, szabályismeret, vagy a jégkorong sportág ismeretéig. Az edzői stáb jól képzett, rutinos játékosokból áll, kapusedzővel, jó részük még most is aktív játékos. A megfelelő szakmai hátteret equipment menedzser, sportrehabilitációs edző is biztosítja. Az edzők hasonlóképpen szeretik az összetartasokat, a lányokat, sok újat tudnak mutatni a játékosoknak, illetve ők is sokat tanulhatnak a fejlődési folyamatokból, láthatnak felnőni játékosokat és végigkövethetik őket közvetlenül négy éven keresztül, közvetve pedig egészen felnőtt korukig. Évről évre újabb és újabb játékosokat ismernek meg, és mindannyian azért dolgoznak, hogy a női szakosztály bővülni tudjon, és még több tehetség nőljön fel a kezük alatt! Rendkívül sok ügyes kislány van jelenleg a keretben, akikből kiindulva bizakodóan tekinthetünk a jövőbeni felnőtt utánpótlásra is. Vannak olyan játékosok, akik már pár hónap után feljebb kerülnek egy korcsoportot, például az U12-ből az U14-be, illetve több játékos került már át az U16-os korosztályba is.  A lányok fejlődési üteme gyorsabb, mint a fiúké, de ez itt is változó, ki gyorsabban, ki lassabban halad. Év végén egy egymás közti hat csapatos tornával záródik a program, amit Girls Cup-nak neveztünk el, illetve a nagyobbak már mérkőzéseket is játszanak majd. Tavaly az U14-es magyar csapat a korosztályos osztrák válogatott ellen lépett pályára. Reményeink szerint a program hosszú távon fog működni, és az eredmény sem marad majd el!”

Nagyon sok sikert kívánunk a lányoknak, mind a válogatottba jutáshoz, mind pedig a klubcsapatukban való szereplésükhöz!

Első helyen zárta a sosnowieci tornát az U18-as válogatott

A női U18-as válogatott három mérkőzést játszott a sosnowieci négy nemzet tornán Lengyelországban. Az első mérkőzést a brittek ellen 1:2 arányban nyerték meg rendes játékidőben, míg a másodikat a spanyol együttes ellen hosszabbításban, Faggyas Lilla góljával sikerült behúzni. A házigazda lengyel csapat is mindkét mérkőzését megnyerte, így a záró napra egy Lengyelország-Magyarország döntő maradt. A harmadik helyen a brittek, negyedik helyen pedig Spanyolország végzett.

A döntő játékban folyamatosan a magyar együttes dominált, az első játékrészben egy, a középső harmadban kettő, a záró etüdben további egy találatot jegyeztek, de sajos a kapusunknak nem lett meg a shotout, a házigazdák is betaláltak egyszer. A mérkőzés végeredménye így Lengyelország – Magyarország 1:4.

Bedő Botond, a válogatott szövetségi kapitánya, aki első tornáján vett részt ebben a pozícióban, a következőképpen értékelte a torna során látottakat: Ma játszottunk a legjobban a 3 mérkőzésből, ma végre tudtunk gólokat is lőni es ami a legfontosabb, hogy az elso gólt is mi lőttük, ez mindig meghatározó lesz, hogy ki szerzi meg a vezetést először. Büszke vagyok a lányokra, hogy a tegnapi hullámvölgyből a mai napra ki tudtak jönni, és uralni tudtuk a játékot végig. Biztatóak a jelek a jövőre nézve…

A torna Best Player díját Pázmándi Zsófia kapta meg!

Gratulálunk a lányoknak, és a szakmai stábnak is! Szép volt csajok!

Végső helyezés

RCsapatGPWLOTWOTLGGADIFFP
1320107258
2321007616
3312006513
43020107-71
5000000000

A keret

Papp Bernadett GK Óbudai HA
Szabó Fruzsina GK MAC Budapest
Faggyas Lilla D Győri NEMAK ETO HC
Fecske Maja Ágnes D Jászberényi JE
Gaitz Hanna Anett D KMH Budapest
Gengeliczky Dorottya D Győri NEMAK ETO HC
Márton Adél D UTE
Márton Luca D UTE
Timkó Blanka D Ferencvárosi TC
Farsang Noémi Eszter F Óbudai HA
Horváth Imola F ifj. Ocskay Gábor JA
Ivády Nina F Óbudai HA
Losonci Zsófia F Ferencvárosi TC
Metzler Regina F Vasas SC
Papacsek Réka F Ferencvárosi TC
Pázmándi Zsófia F Kaposvári SI
Puskás Noémi F KMH Budapest
Schmidt-Natkay Alíz F KMH Budapest
Strobl Lara Katalin F Vasas SC
Szelényi Nina F MAC Budapest
Váradi Orsolya F KMH Budapest
Véghelyi Dóra F MAC Budapest

A stáb

Bedő Botond Szövetségi kapitány
Pálinkás Renáta Rehabilitációs és erőnléti edző
Medgyes László Felszerelésmenedzser
Szabados Emese Csapatvezető

Így alakulnak a Hat Nemzet Torna helyosztói

5-ik helyért: Franciaország – Kína

Kína megalapozta utolsó helyét a “B” csoportban, így az “A” csoportban utolsó helyen végző franciákkal játszanak az 5-ik helyért, akik két hosszabbításos vereség után 2 ponttal zárták a torna alapszakaszát.

DátumHazaiI/EVendégLiga
HNTHO

Bronzmérkőzés: Norvégia – Magyarország.

A norvég válogatott csoportjának utolsó mérkőzését követően a franciák ellen hosszabbításban tudtak győzni, így Szlovákia mögött a második helyen zárták a körmérkőzéseket. Ellenfelüket a Magyarország – Dánia mérkőzés veszteseként kapták meg.

DátumHazaiI/EVendégLiga
HNTHO

Aranyéremért: Szlovákia – Dánia

Az aranyéremért a “A” csoportban első helyen végző, minden mérkőzését hosszannításban megnyerő Szlovákia válogatottja mérkőzik meg Dánia együttesével, akik pontveszteség nélkül zárták az alapszakaszt.

DátumHazaiI/EVendégLiga
HNTHO

Jöhetnek a brittek az U18-as tornán Lengyelországban

Tegnap délután szerencsésen megérkezett a női U18-as válogatott Sosnowiecbe, a Négy Nemzet Torna helyszínére, ahol a mai napon a brittekkel, holnap a spanyol, az utolsó napon, vasárnap pedig a házigazda lengyel válogatottal mérkőznek meg.

Bedő Botond vezetőedző elmondta, a lányok jól felkészültek. “Egyenlőre a saját játékunkkal foglalkoztunk a felkészülésen, nem elemeztük a többi csapat játékát. Próbáltuk összerakni a játékot, felépíteni a taktikát. A lányok minden utasítást tökéletesen végrehajtottak, a feladatok kivitelezése közel áll a tökéleteshez. A keretszűkítés nagyon nehéz feladat volt, még annak ellenére is, hogy vannak játékosok, akik a felnőtt Hat Nemzet Tornán vesznek részt a Vasas Jégcentrumban, és sajnos vannak sérültjeink is. Természetesen ez lehetőséget ad további játékosok számára, hogy a “mély vízben” tudjuk őket próbára tenni.”

Sok sikert kívánunk a lányoknak, és a stábnak is! Hajrá Lányok, HAJRÁ MAGYAROK!

DátumHazaiI/EVendég

A keret

Papp Bernadett GK Óbudai HA
Szabó Fruzsina GK MAC Budapest
Faggyas Lilla D Győri NEMAK ETO HC
Fecske Maja Ágnes D Jászberényi JE
Gaitz Hanna Anett D KMH Budapest
Gengeliczky Dorottya D Győri NEMAK ETO HC
Márton Adél D UTE
Márton Luca D UTE
Timkó Blanka D Ferencvárosi TC
Farsang Noémi Eszter F Óbudai HA
Horváth Imola F ifj. Ocskay Gábor JA
Ivády Nina F Óbudai HA
Losonci Zsófia F Ferencvárosi TC
Metzler Regina F Vasas SC
Papacsek Réka F Ferencvárosi TC
Pázmándi Zsófia F Kaposvári SI
Puskás Noémi F KMH Budapest
Schmidt-Natkay Alíz F KMH Budapest
Strobl Lara Katalin F Vasas SC
Szelényi Nina F MAC Budapest
Váradi Orsolya F KMH Budapest
Véghelyi Dóra F MAC Budapest

A stáb

Bedő Botond Szövetségi kapitány
Pálinkás Renáta Rehabilitációs és erőnléti edző
Medgyes László Felszerelésmenedzser
Szabados Emese Csapatvezető

Szlovákia már biztosan a női Hat Nemzet Torna döntőjében

A szlovákok a nyitó napon alőször a francia válogatottal mérkőztek meg, ahol hosszabbításban tudtak diadalmaskodni, a második napon a norvég delegációval néztek farkasszemet. Itt sem a 60 percben dőlt el a mérkőzés, de még az 5 perc ráadásban sem, szétlövéssel sikerült a szlovákoknak győzelmet aratni a norvégok felett. Szlovákiának az “A” csoporban így 4 pontja van, amit bár a franciák még “beérhetnek”, ha a pénteki játéknapon sikerült rendes játékidőben legyőzni a norvégokat, de a körbeverés tényét figyelembe véve akkor is Szlovákia marad a csoport első helyén.

Dánia, nagy valószínűséggel mondhatjuk, hogy legyőzi Kínát, így a mi, “B” csoportunk első pozíciójának gazdájáról a pénteki Magyarország – Dánia meccs fog dönteni. A pénteki mérkőzés 19:00-kor veszi kezdetét a Vasas Jégcentrumban.

Hajrá Lányok, HAJRÁ MAGYAROK!

Lengyelországba utazik az U18-as válogatott, íme a bő keret

[av_textblock size=” font_color=” color=”]
2018 november 5-én, hétfőn megkezdi a felkészülést a női U18-as válogatott is, akik a felkészülést követően Lengyelországba utaznak egy Négy Nemzet Tornára, Sosnowiecbe. A torna 8-ától 11-ig tart, ahol a lányok 3 mérkőzést fognak majd játszani az ellenfelekkel. 6-án keretszűkítésen esik át a válogatott, 7-én még edzések lesznek a Kisstadionban, majd 8-án a csapat elindul a torna helyszínére.

A rendezvény keretein belül a magyar lányoknak meg kell mérkőznie a házigazda lengyel csapattal, valamint az angol és a spanyol együttessel. Tóth Zsófia, aki bár még U18-as, de már részt vehet a felnőtt válogatott eseményein is kora alapján, a hazai Hat Nemzet Tornára készülő felnőtt válogatottba kapott meghívót.

A mérkőzések eredményeit, tabellát az alábbi linken tekinthetitek meg: Eredmények U18
[/av_textblock]

[av_heading tag=’h3′ padding=’10’ heading=’A magyar válogatott mérkőzései’ color=” style=” custom_font=” size=” subheading_active=” subheading_size=’15’ custom_class=”][/av_heading]

[av_textblock size=” font_color=” color=”]
Sajnos a torna menetrendjét még nem tudjuk, de azonnal beszámolunk róla, amint kézhez kapunk információkat.
[/av_textblock]

[av_heading tag=’h3′ padding=’10’ heading=’Behívott bő keret’ color=” style=” custom_font=” size=” subheading_active=” subheading_size=’15’ custom_class=”][/av_heading]

[av_textblock size=” font_color=” color=”]

Név Szül. dátum Poszt Klub
Papp Bernadett 2001.07.10 GK Óbudai HA
Révész Zsuzsa 2005.08.17 GK Debreceni Hoki Klub
Szabó Fruzsina 2004.02.02 GK MAC Budapest
Balázs Noémi Mónika 2002.05.21 D Ferencvárosi TC
Faggyas Lilla 2002.02.25 D Győri NEMAK ETO HC, KMH
Fecske Maja Ágnes 2002.08.07 D Jászberényi JE
Gaitz Hanna Anett 2001.10.08 D KMH Budapest
Gengeliczky Dorottya 2004.03.15 D Győri NEMAK ETO HC
Gondos Tamara 2005.11.08 D MAC Budapest
Kotsis Liza 2003.09.29 D Ferencvárosi TC
Lázár Csenge 2002.12.31 D Ferencvárosi TC
Losonci Zsófia 2002.06.02 D Ferencvárosi TC
Márton Adél 2004.07.26 D UTE
Márton Luca 2004.07.26 D UTE
Mozolai Blanka 2002.09.18 D MAC Budapest
Papacsek Réka 2003.07.02 D Ferencvárosi TC
Tabi Eleonóra 2003.03.04 D Ferencvárosi TC
Timkó Blanka 2001.09.22 D Ferencvárosi TC
Bartl Zsófia 2003.06.21 F KMH Budapest
Bukor Petra 2004.09.03 F/D Vasas SC
Farsang Noémi Eszter 2001.10.24 F Óbudai HA
Horváth Imola 2002.08.02 F ifj Ocskay Gábor JA
Ivády Nina 2004.04.13 F Óbudai HA
Józsa Orsolya 2003.06.24 F Ferencvárosi TC
Kerekes Kármen 2003.04.03 F KMH Budapest
Marsl Alexandra 2003.12.15 F Ferencvárosi TC
Metzler Regina 2005.10.25 F Vasas SC
Ónody Csenge 2004.07.11 F FC Hatvan
Pázmándi Zsófia 2002.12.16 F Kaposvári SI
Schmidt-Natkay Alíz 2004.12.24 F KMH Budapest
Strobl Lara Katalin 2003.05.11 F Vasas SC
Szelényi Nina 2004.11.26 F MAC Budapest
Váradi Orsolya 2001.03.25 F KMH Budapest
Véghelyi Dóra 2005.10.17 F MAC Budapest

[/av_textblock]