Egykori résztvevőknek köszönhetően olyan információk és média anyagok kerültek elő a régmúltból, amiket most, 22 év után újra előveszünk. Ez a cikk sem véletlenül jelent meg március 1-én, 12:15-kor, hiszen a magyar női jégkorong válogatott első hivatalos mérkőzése 1997. március 1-én, 12 óra 15 perckor vette kezdetét.

A kezdetek

Hazánkban csak a 1990-es évek után indult meg az érdeklődés a sportág női változata iránt. 1992-ben a Megyeri úti jégpályán rendszeresen korcsolyázó lányok fájó szívvel figyelték, ahogy kortársaik jégkorong felszerelésben masíroznak a pályán. Az ott edzősködő Balogh Tibort (többszörös válogatott kapus) kérdezték meg a lehetőségekről. A mindenki által Kukának ismert remek kapus először csak nevetett a felvetésen, de aztán átgondolva a dolgot rájött, hogy nem is olyan rossz a gondolat egy női csapat. Miért ne sajátíthatnák el a lányok ugyanazon képességeket, mint a fiúk?! Miért ne hokizhatnának ők is?!

Körülbelül egy féltucatnyi lánnyal 1992 elején megalakították az első magyar női jégkorong csapatot. A lányok töretlen lelkesedéssel, törhetetlen akarattal vetették bele magukat a munkába. A lelkesedést látva egy másik sokszoros válogatott játékos, Szilassy Béla egy másik csapatot alapított 1993 elején. Egy év után megindulhatott a Magyar Női Jégkorong Bajnokság, egyelőre csupán két csapat részvételével. Az edzéseket korábban kezdő Marilyn, amely ekkor szponzori nevén Lombardi csapataként nevezett, tízből mindössze egy mérkőzést veszítve nyerte a történelmi első bajnokságot. A második és harmadik szezonban a Marilyn könnyedén nyerte az aranyérmeket az egyelőre csak kétcsapatos bajnokságban.

Nemzetközi vizeken

Az 1996/97-es szezonban a női bajnokság végeredménye ismét nem hozott meglepetést, viszont megalakult a női válogatott csapat, mely első mérkőzéseit, az Európa Bajnokságot megjárt angol válogatott ellen vívta, 1997. március 1-én és 2-án. A hölgyek az első találkozón nagyarányú, nyolcgólos vereséget szenvedtek (0:8). A játékosok egyáltalán nem ijedtek meg a náluk nagyobb tudású vendégektől, és ez a másnapi visszavágón meg is látszódott (1:5). A lányok megmutatták, van létjogosultsága hazánkban a női jégkorongnak. Kökényesi Eszter a kapuban, Vörös Eszter pedig, aki a válogatott történetében az első gólt lőtte, a mezőnyben bizonyította, nem hiába választották meg őket posztjukon az év legjobbjává.

Az első hivatalos mérkőzéseken szerepelt magyar játékosok: Kiskartali – Czédly, Simon, Vörös, Kolbenheyer, Fejős, Sztudva, Horváth, Léb, Palla, Hegyi, Kálmán, Timár-Geng, Sas, Kis, Darányi, Varga, Szaicz, Gérnyi, Molnár, Tóvölgyi, Kökényesi (kapus). Szövetségi kapitány: Balogh Tibor.

A női nemzeti csapat első győzelmét a Dél-Afrikai Köztársaság alakulata ellen érte el, ahol még csak gólt sem kaptak (6:0).

A történelmi gól szerzőjét, Vörös Esztert kérdeztük, hogyan élte át azt a pillanatot: “Világosan emlékszem a női válogatott történelmi első góljára, amit az angol válogatott ellen szereztem. Úgy él bennem, mintha tegnap történt volna. Az azota sajnos leégett BS-ben játszottunk, én jobbszélsőként léptem jégre, mint általában mindig.
Kaptam egy kiugratos passzt a hátvédtársamtól, elindultam vele, korcsolyáztam, ahogy csak bírtam, de mivel az angolok elég nehéz, és már akkor is taktikás játékosok voltak, nyilván ezt szerették volna megakadályozni. Törtem a kapu felé, de kihúzták a lábamat…elestem…de annyi időm még volt, hogy esés közben, félig már a földön kapura lőttem…erre valószínű, hogy a kapusuk sem szamított…betaláltam!!! Szépen hálót ért a lövésem, a kapusuk megsemmisült. Én pedig még ma is érzem azt az érzést, amikor így visszagondolok rá, hogy elöntött a gólszerzés mámora! Felpattantam, a többiek odajöttek, egy kupacban örültünk a gólnak. Nagyon boldog voltam. Akkor még nem is igazán fogtam fel, hogy EZ a gól a történelmi gól, csak tettem a dolgomat, mint általában az edzéseken. Büszke vagyok rá, és az akkori csapatunkra, hogy részese lehettem ennek, mert nyilván ehhez egy CSAPAT kell!!
A jelenlegi női válogatottnak minden korosztályban hasonló érzést kívánok, mint amit én a gól megszerzésének pillanatában éreztem, és csak így tovább!! Hajrá!”

Hegyi Márta a következőképpen emlékezett vissza az akkor történtekről: “Hol is kezdjem..?! ‘91 decemberében, mikor három fővel megalakultunk, mint első magyar női jégkorong csapat, valószínűleg egyikünk se gondolta volna, hogy egyszer olyan magas szintre jut a női jégkorong, mint ahol most tart. Viszonylag hamar összeállt a csapat, de sok reményt nem fűztek hozzánk, illetve hogy ez a kezdeményezés hosszú távú lesz, így kevés jégidőt kaptunk, azt is általában lehetetlen időben, az akkor mèg nyitott Újpest pályán, ráadásul vasárnap reggel 7-kor. De, mi nagyon lelkesek voltunk, ott voltunk és csináltuk! Teltek az évek, gyűltek a játékosok, majd elérkezett egy olyan pillanat, amit talán senki sem gondolt volna hat évvel azelőtt. 1997. március 1-én Nagy Britannia női válogatott csapata Magyarországra látogatott és ott kezdődött el egy olyan folyamat, ami a mai napig tart, és egyre messzebb jut! Az egymást követő két mérkőzésnek a Budapest Sportcsarnok adott színteret. Azt gondolom, olyan izgatottan vártuk ezt, mint egy világbajnokságot. Az akkori csapatnak, talán az is volt. Megmérettetés, kihívás, ajándék, lehetőség, bizonyítás, élmény…. Emlékszem, hogy rettenetesen büszkén járkáltunk fel s alá a sportcsarnok folyosóin, az ott lévő emberek pedig kíváncsian tekingettek ránk, hiszen szinte senki nem tudta, hogy Magyarországon létezik női jégkorong. Belül mindenki feszült volt, ugyanakkor úgy várta ezt a találkozót, mint a kisgyerek a karácsonyt. A teljes csapat, maximális erőbedobással és szívvel dolgozott a pályán, egy csapatként. Nekünk ez egy akkora élmény volt, hogy egy ekkora sportcsarnokban, ahol a férfi felnőtt válogatott játszott, mi, a két csapatból verbuvált csapat, címeres mezben a pályára léphetünk, hogy eljutottunk idáig a semmiből..nem is tudom, erre nincs megfelelő kifejezés! Úgy viseltük azt a mezt akkor, mintha a legdrágább ruha lenne a leghíresebb ruhatervezőtől! Az angol női válogatott már régóta működött, tehát pontosan tudtuk azt, mire számíthatunk. Ebből adódóan, második nap az egyetlen gólnak, amit Vörös Eszter lőtt, annyira örültünk, hogy szinte felrobbant a csarnok. Egy gól, ami nekünk akkor a világot jelentette! Csodálatos élmény volt! Egymás nyakába ugrottunk, mintha a feljutást jelentő találatot jegyeztünk volna! Elképesztő jó érzés volt! Visszagondolva, így 22 év távlatából is jó érzéssel tölt el! Büszke vagyok, hogy ott lehettem akkor, ugyanakkor sajnálom, hogy abból a keretből Ildin, és rajtam kívül már nincs aktív játékos. Nagyon jó lenne, ha akár csak egy mérkőzés erejéig is, de újra összejönne az a csapat! Ezúton szeretnék köszönetet mondani Balogh Tibornak, hogy végig fogta a kezünket, és bizalmat szavazott egy maréknyi lánynak, hiszen ha azon a téli napon nem élez éppen Újpesten a közönségkorin, talán ma sincs női jégkorong Magyarországon!”

 

Források: Huszárné Simon Nikolett – külön köszönet neki!