EWHL SC: Megvan a KMH első Szuperkupa győzelme

A KMH-s lányok picit döcögősen kezdték az EWHL Szuperkupa mérkőzéseket, de a szombati játéknapon igen nagy arányú győzelemmel kárpótolták a szurkolókat. A Tüskecsarnokban az SKP Bratislava együttesét látták vendégül a juharlevelesek. Az első harmadot követően ugyan még 0:1-es állással mentek a lányok az öltözőbe, de a második harmadra sikerült felrázni Bővebben……

Szerző: F.J. | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Két Szuperkupa meccs után jöhet két EWHL mérkőzés a KMH-nak

A KMH-s lányok a szezon kezdete óta túl vannak egy idegenbeli, és egy hazai Szuperkupa mérkőzésen. Előbbit a Planegg, utóbbit az ECDC Memmingen csapata ellen vívták. Sajnos a két mérkőzés után is nulla ponttal áll a KMH a Szuperkupa tabelláján. A következő megmérettetés ebben a bajnokságban október 13-án, hazai pályán, Bővebben……

Szerző: F.J. | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Húzós vasárnap a magyar női csapatok mögött…

Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia – MAC Marilyn Budapest Az első harmadban, annak ellenére, hogy a Fehérvár csapatának több kapura lövése volt, mégis a MAC csapata vette át a vezetést Kordisz Ildikó góljával. A második harmadban nem sikerült megtartani a vezetést. Jóval több kapura lövés volt mindkét csapat részéről, amiből Bővebben……

Szerző: Bunny #1 | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Sátoraljaújhelyen táborozik a KMH DEBL csapata

Sátoraljaújhelyre utazott hétfő reggel a KMH DEBL csapata, ahol egyhetes edzőtáborban vesznek részt a lányok. Bár a DEBL az osztrák női liga másodosztálya, a mezőny mégis nagyon erős. Szilágyi Levente vezetőedző elmondta, nagyon elégedett a lányok munkájával, jó a munkamorál. Elkezdtük az edzéseket, napi 2 jég és 2 szárazzal készülünk Sátoraljaújhelyen. Valamint Bővebben……

Szerző: F.J. | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

A finn Jari Risku a Hokiklub Budapest EWHL csapatának új vezetőedzője

Megkezdte felkészülését a Hokiklub Budapest EWHL csapata, melynek vezetőedzői teendőit a múlt héten érkező, finn Jari Risku látja el, Szilágyi Levente, másodedző (DEBL vezetőedző) segítségével. Jari már nem először jár Magyarországon, a helyi embereket nagyon barátságosnak és segítőkésznek találja. Kérdésünkre, miszerint az egyesülettel, és a lányokkal való közös munkáról kérdeztük, Bővebben……

Szerző: Bunny #1 | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Jókai-Szilágyi Kinga és Molnár Mónika is a KMH-ban folytatja

Újabb két személyt csábított haza a KMH Budapest csapata. Jókai-Szilágyi Kinga az EWHL, még Molnár Mónika a DEBL csapathoz csatlakozott a 18/19-es szezonra. Kinga a svéd Luleå HF, Móni pedig az amarikai Manhattanville College csapatából tért haza. Kinga hazatérését egy sérülés előzte meg, amiről az alábbiak szerint számolt be: Svédországból azért Bővebben……

Szerző: F.J. | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Lány tornát rendezett a dunaújvárosi Angels NJSE

2018. január 6-án, szombaton, a Dunaújvárosi Jégcsarnokban került megrendezésre az első lány torna az Angels NJSE jóvoltából. A torna öt csapatos volt, és az ott készült fotókból bizonyára mindenki számára kiderült, hogy nem hétköznapi hangulatban telt a rendezvény. Kováts Andrást, az Angels NJSE vezetőjét kérdeztük, hogyan értékelte, és milyen célzattal Bővebben……

Szerző: F.J. | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

EWHL-rájátszásban a KMH női csapata

Története során másodszor jutott be magyar női klubcsapat az osztrák bázisú elit jégkorongliga, az EWHL négyes döntőjébe. Ez mindkétszer a KMH Budapestnek sikerült, amely a tavalyi negyedik hely után idén története legjobb alapszakasz-eredményét érte el második helyen bejutva a rájátszásba, ahol három oda-vissza mérkőzés vár rá a Bolzano, a Salzburg Bővebben……

Szerző: Bunny #1 | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Egygólos KMH-siker Zágrábban

A DEBL alapszakaszában a Kanadai Magyar Hokiklub női jégkorongcsapata Zágrábban 2–1-re nyert a horvát KHL Gric Zagreb vendégeként. A magyar együttes a 45. percig egygólos hátrányban volt, onnan sikerült fordítania. „Büszke vagyok a lányokra, hogy a korábbi horvát válogatottakat soraikban tudó zágrábiak ellen ilyen színvonalas mérkőzést tudtunk játszani – mondta Bővebben……

Szerző: Bunny #1 | Közzétéve: , telt el a közzététel óta