Lány tornát rendezett a dunaújvárosi Angels NJSE

Lány tornát rendezett a dunaújvárosi Angels NJSE

2018.01.07. Off By F.J.

2018. január 6-án, szombaton, a Dunaújvárosi Jégcsarnokban került megrendezésre az első lány torna az Angels NJSE jóvoltából. A torna öt csapatos volt, és az ott készült fotókból bizonyára mindenki számára kiderült, hogy nem hétköznapi hangulatban telt a rendezvény. Kováts Andrást, az Angels NJSE vezetőjét kérdeztük, hogyan értékelte, és milyen célzattal rendezték meg a tornát:

Ezt a tornát azzal a céllal rendeztük, hogy azok a lányok, akik még nem érték el a 13 éves kort, hogy felnőtt női bajnokságban szerepelhessenek, ilyen rendezvényeken tiszta lánycsapatokban szerepelve tudjanak játszani mérkőzéseket. Az egész torna csak róluk szól, értük van, azzal a nemtitkolt szándékkal, hogy ne vesszenek el, ne kopjon ki a lány a fiú utánpótlásokból, mire eléri az U14-U16 korcsoportot, és bázisa legyen a felnőtt női csapatok utanpótlásának. Ez a torna az U10-es rendezés szabályai szerint került megrendezésre, annyi módosítással, hogy a háromfős sorok külön korcsoportokból lettek összeállítva. Tehát ideális esetben minden csapatnak volt egy U8, egy U10, és egy U12-es sora. Természetesen, az edzők tudás alapján is összeállíthatták a sorokat, hisz kislányok, nem minden esetben van több éves előképzettségük, 10-11 éves korban sem. A másik szempont, hogy így állapítottuk meg a csapatokat az, hogy kevés egyesület tud tiszta U10-es csapatot kiállítani egy tornára, hisz 3-4 lány van csak korcsoportonként.

A tornán 5 csapat vett részt, a Hatvani Gigászok, MAC Budapest, a KMH és a Vasas SC mellett az ANGELS NJSE csapata képviseltette magát. Mivel ez volt az első mini tornaszerű rendezésünk, ezért a visszajelzéseket a boldog lányok, a szurkoló szülők alapján ítéljük meg, hogy jól sikerült-e, de a mi elképzelésünket sikerült megvalósítani.

Ezt a tornát hagyományteremtő céllal indítottuk, és jövőre is szeretnénk megrendezni, illetve a KMH után, a Hatvani Gigászok is hasonló szabályrendszerrel megrendezendő tornájukra is meghívást kaptunk, amivel úgy érezzük, ennek a jövőre nézve is van létjogosultsága.

Mindenképpen fontos, hogy legyenek hasonló kvalitású rendezvények, ez nem kétséges. Jó látni, hogy csapatok, egyesületek, elindultak egy “női” irányba 🙂

Az Angels NJSE a Magyar Jégkorong Szövetség által lebonyolított OBII-ben is indult. A jelenlegi helyzetüket a tabellán itt láthatjátok:

Női OBII

RCsapatGPWLOTWOTLGGAP
1109100841427
265100341215
395400462915
484400324712
58170017513