Újabb két személyt csábított haza a KMH Budapest csapata. Jókai-Szilágyi Kinga az EWHL, még Molnár Mónika a DEBL csapathoz csatlakozott a 18/19-es szezonra. Kinga a svéd Luleå HF, Móni pedig az amarikai Manhattanville College csapatából tért haza. Kinga hazatérését egy sérülés előzte meg, amiről az alábbiak szerint számolt be:

Svédországból azért kellett hazajönnöm, mert közbe jött egy sérülés, és úgy döntöttem, hogy itthon kezdem meg a rehabilitáciomat. Ebben KMH nagy segítséget nyújtott nekem, hiszen lejárhattam az EWHL csapatuk edzéseire. A következő szezonra is kellett gondolnom, mi is az igazán fontos a fejlődésem szempontjából, és úgy döntöttem, hogy a KMH EWHL csapatában fogom folytatni. Úgy érzem a játéklehetősegem is több lesz, mint amit Svédországban kaptam.

Molnár Mónika a 14/15-ös szezontól kezdve erősítette a Manhattanville csapatát, ahol a tavalyi szezonban már az “A” betűt is megkapta, így a csapat alkapitánya lett. Hat teljes szezont követően döntött úgy, hogy “hazai pályán” folytatja tovább:

Nagyon sok tényező játszott közre abban a döntésben, hogy végre haza jöjjek. Az már egy ideje körvonalazódott bennem, hogy nem szeretnék az Egyesült Államokban lakni, hanem közelebb, inkább egy Európai országban. Ennek több oka is van, első sorban az hogy közelebb szerettem volna lenni a családomhoz, illetve mert az amerikai életmód az egyszerűen nem nekem való, de nem utolsó sorban az is, hogy újra megpróbálhassak a Magyar válogatott részese lenni ennyi év után.
Most szereztem meg a diplomámat is New Yorkban, és tovább fogok tanulni, így arról is döntenem kellett hogy hol, és mit fogok tanulni. Több magyarországi intézménybe is jelentkeztem, és végül a CEU mellett döntöttem. Így szeptemberben megkezdem a CEUban a Business Analytics nevezetű mesterképzést, amit már nagyon izgatottan várok. Bár az elmút négy év is az iskola és a sport egyensúlyozásával telt, ez mégis valamilyen szinten új kihívás lesz, mivel most nem az egyetem csapatában fogok játszani, így még keményebben kell majd dolgoznom hogy minden téren sikeres legyek.
Kingának és Móninak is kívánunk nagyon jó szezont, sikereket a jégen, és a tanulmányaikban is!