Kategória: Team Portfolio

A juharleveles magyar női csapat: KMH Budapest

Mi jut eszünkbe mikor a KMH csapatnevet halljuk? EWHL, Szuperkupa, DEBL, OB I, U25, válogatott. Nem véletlenül, hiszen a KMH az az egyesület, ahol szinte minden bajnokságban tudnak kiállítani csapatot, beleértve az osztrák bázisú női ligákat is. A magyar női válogatottak java része ebben az egyesületben játszik, így természetesen nem nehéz elhinni azt a fegyvertényt, hogy magyarország legerősebb női csapatairól beszélünk. A sportágnak mindenképpen jó óment jelent, hogy az idén egy újabb magyar csapatot is sikerült elindítani az EWHL bajnokságban, akik a Budapest U25 Select néven szerepelnek a tabellán.

A 18/19-es szezon több változást is hozott a csapat terén. Mika Varalaa vezetőedző pozícióját az ugyancsak finn származású Jari Risku vette át, ahogyan arról egy régebbi cikkben beszámoltunk. Jari nem csak a vezetőedző pozíciót kapta meg, de a magyar női jégkorong válogatott szövetségi kapitányaként is megkezdte tevékenységét. A másodedző maradt Szilágyi Levente, aki a DEBL csapat vezetőedzőjeként vesz részt a lányok menetelésében.

A csapathoz több új játékos is érkezett, mint például Kiss-Simon Franciska, Gasparics Fanni, Jókai-Szilágyi Kinga, akik az EWHL csapathoz katak szerződést, és Molnár Mónika, aki bár a DEBL csapathoz ment, az összes EWHL edzésen részt vesz, és a mérkőzéseken is szivesen játszatja a vezetőedző. Nagy bizonyossággal kijelenthetjük, hogy ez minden idők legerősebb magyar női klubcsapata. Légiósokkal is erősít a csapat, az idei szezonban Sarah Knee érkezett, tavalyról pedig Amie Varano és Stacey Scott maradtak.

A névről: KMH – Kanadai Magyar Hokiklub. Hogyan jött az elnevezés? Az egyesület honlapján megtalálhatjuk a választ erre a kérdésre is…

Célul tűztük ki, hogy egyesületünk a HOCKEY CANADA elve szerint szervezi működését.

Mi a lényege a HOCKEY CANADA világának?

  • minden játékosnak meg kell kapnia a lehetőséget, hogy részt vehessen ebben anagyszerű játékban, elsajátíthassa a szükséges képességeket és módja legyen az elért eredményeket a játékban is kipróbálni
  • a HOCKEY CANADA célja nem feltétlenül az, hogy játékosokat küldjön az NHL-be, hanem az, hogy a tartalmas és élvezetes sportolás lehetőségét nyújtsa a játékosoknak, ami nem azt jelenti, hogy ne akarnánk a legmagasabb szintre eljuttatni sportolóinkat, hanem azt, hogy abban hiszünk, más, talán jobb útja is van ezen célok elérésének

Az egyesület a végleges, jelenlegi formáját 2012-ben nyerte el, nevét tehát a Hockey Canada után kapta.

Ugorjunk vissza napjainkra… A KMH napjaink legdinamikusabban fejlődő egyesülete, mely a lányok számára olyan lehetőségeket nyújt, amit sajnos más egyesületek egyenlőre még nem adhatnak meg játékosaiknak. Természetesen itt a női csapatokról beszélünk. A cél természetesen az EWHL-ben, valamint DEBL-ben is a dobogó legfelső foka, de nem szabad elfeledni azt sem, hogy minden egyes edzéssel a vezetőedző már a 2019-es DIV I/A-s budapesti jégkorong világbajnokságra is készíti fel a lányokat, ahol ebben a szezonban az első, és a második helyezett jut fel a világ élvonalába, az “A” csoportba.

HAJRÁ LÁNYOK, HAJRÁ KMH!

FTC-Telekom: Már női kivitelben is

A 2018/19-es szezonban, hosszú évek sora után az FTC újra női jégkorong csapatot indított. A lányok java-része az Óbudai Hockey Academy-től érkezett, mint ahogyan vezetőedzőjük, Dörök Rudolf is. A fradi.hu oldal “Újra női jégkorong! címmel tette közzé az alábbi cikket, mellyel tökéletese kivesézte a csapat történetét, összeállítását, szakvezetését:

A szakág eredetileg 2002-ben alakult, amikor az Amazonok női csapata a Fradi égisze alatt szerveződött újjá. A csapat új színeihez méltó módon szerepelt, néhány év alatt kétszer elhódította a magyar bajnoki címet, egyszer a Magyar Kupát, míg az erős nemzetközi női ligában, az EWHL-ben egyszer sikerült odaérni a hatodik helyre, de a BEK-ben is megmutathatták magukat a fradista lányok. A csapat azonban 2010-ben némileg váratlanul feloszlott, és egészen 2018-ig kellett várni rá, hogy újra legyen női jégkorong a Ferencvárosban.

A rendkívül fiatal keret (a csapat jelenlegi legidősebb játékosa 1996-os születésű, a legfiatalabb 2006-os, az átlagéletkor 16,4 év) Dörök Rudolf vezetőedző szakmai irányítása mellett készül. A csapat gerince a trénerrel együtt a Gepárd női csapatától csatlakozott a Fradihoz, de olyan lány is akad köztük, aki már eddig is a Fradi utánpótlásában pallérozódott, fiúk között.

A Ferencváros rögtön az első idényében komoly terhelésnek lesz kitéve, elindulnak ugyanis a női OB I és OB II mellett az osztrák bázisú női ligában, a DEBL-ben (Damen Eishockey Bundesliga) is. Emellett egy szövetségi kezdeményezés nyomán a MAC Marilyn csapatával közösen, Budapest Select U25 néven több fradista lány ott lesz az egyik legrangosabb európai női liga, az EWHL mezőnyében is. – erre egy következő cikkben kitérünk.

Dörök Rudolf vezetőedző bemutatkozó nyilatkozatában elmondta, bár többen játszottak már együtt, összességében teljesen új csapatot kell építenie, ami komoly kihívás elé állítja a lányokat és a szakvezetést is, de éppen ezért izgatottan várják az előttük álló időszakot.

Dörök Rudolf

„16 éve edzősködöm, két évvel ezelőtt a Gepárdnál lettem a női csapat edzője. Az első szezonban még csak az OB II-ben szerepeltünk, a második idényben viszont már egy osztállyal feljebb, sőt, a DEBL-ben is indultunk, amit rögtön meg is nyertünk. Hudák Gábor és Pindák László kezdeményezésére érkeztem a Fradihoz, hogy építsek egy női csapatot. Szívesen elfogadtam a felkérést, ráadásul tizenegy lány követett az előző csapatomtól. Az itteni lányok először kicsit félénkek voltak, de túl vagyunk az ismerkedésen, mindenki jól vette az akadályt. Nagyon várom a következő szezont, nagyon sok mérkőzésünk lesz. Talán a DEBL-szereplés lesz a legfontosabb, de az OB I-re és az OB II-re és a Magyar Kupára is nagyon odafigyelünk, hiszen mindenhol a Fradi színeit képviseljük” – mondta Dörök Rudolf. A szakember azt is hozzátette, nagyon nem lesz egyszerű dolguk a játékosoknak, hiszen lesz olyan lány, akinek az EWHL-lel együtt 70-80 meccse lesz az idényben, sőt olyan is van, aki a korosztályos fiú bajnokságokban is szerepel, de az a bizonyos Fradi-szív átsegítheti őket a nehézségeken.

„Hatéves korom óta Fradi-drukker vagyok, elképesztően jó érzés számomra, hogy itt lehetek, és én építhetem újjá a Fradi női jégkorong szakágát. Természetesen érzem azt, hogy ez hatalmas felelősség is, hiszen korábban már volt az FTC-nek női csapata, amelyik nagyon jól szerepelt. A példa tehát adott, szeretnénk őket utolérni, vagy akár felülmúlni is. A lányok szerintem tisztában vannak vele, hová kerültek, érzik a zöld-fehér színek súlyát, igyekszünk mi edzők is elültetni bennük, mit jelent a Ferencváros színeiben sportolni” – zárta gondolatait trénerünk.

A keret egyik rutinos tagja, a már a válogatottságig is eljutó Pavuk Petra már tudja, milyen érzés fradistának lenni.

„Körülbelül tíz éve jégkorongozom, az előző szezonban már szerepeltem a Fradi színeiben a fiú utánpótlásban. Akkor még nem volt női csapat, ez egy új helyzet. Nagyon sokat kell tanulnunk, sokaknak hozzá kell szokniuk a közeghez. De mindenképpen pluszt jelenthet, hogy az FTC csapata vagyunk, ráadásul bő a keret, több a játékostárs, nagyobb a merítési lehetőség. Ez pedig jól fog jönni a tétmeccseken is, a DEBL-ben ugyanis szeretnénk olyan jól szerepelni, mint tavaly a Gepárddal, amellyel megnyertük a ligát.”

A mindössze 18 éves kora ellenére szintén rutinos játékosnak számító Söléd Orsolyának sem új a fradista közeg, az viszont igen, hogy színtiszta női csapattal játsszon végig egy teljes szezont, éppen ezért várja már nagyon a rajtot.

„Ez lesz a hetedik szezonom jégkorongozóként. A KSI-ben tanultam meg a sportág alapjait, onnan kerültem a Fradiba, azóta is itt játszom. Nagyon izgatott vagyok, eddig egyetlen tisztán női csapatban játszottam. Ráadásul rögtön nagy kihívások várnak ránk, a DEBL-ben tavaly a Gepárd magasra tette a lécet, az EWHL is egy izgalmas kaland lesz, az OB I-ben pedig elérhető cél az aranyérem. Még akkor is, ha tényleg nagyon új ez az egész sokaknak, nekem is ez az első női edzőtáborom. De eddig nagyon jó, nem kell külön öltözni, mint a fiúknál, sok zenét hallgatunk, jól érezzük magunkat az öltözőben!”

A kezdés tehát biztató, a többi pedig kiderül a szeptemberben kezdődő idényben. Az FTC női jégkorongcsapata hazai mérkőzéseit klubunk utánpótlásának sátras pályáján játssza, a Könyves Kálmán körúti Siketek sporttelepen.

https://www.youtube.com/watch?v=RCuGvCO9csw

MAC Marilyn: A női hoki veteránja

Nem véletlen a cím, a MAC Marilyn, bár nem ezen a néven, idestova 27 éve alakult meg, és nem kissebb nevek alkották az egykori csapat tagjait, mint dr. Kolbenheyer Zsuzsanna, a Magyar Jégkorong Szövetség alelnöke, Gérnyi Katalin, aki jelenleg is IIHF vezetőbíró, vagy például Kökényesi Eszter, akinek meze a Hall Of Fame-ben került elhelyezésre.

A hosszú történet kivesézéséhez lapozzuk fel a hokis történelemkönyvet…

Az eredeti csapat 1991 decemberében alakult meg, mint Magyarország első női jégkorong csapata. Akkor még Lombardi Formula Hockey Club volt a csapat neve, a támogató Lombardi pizzázó után. A vezetőedző szerepét Balogh Tibor töltötte be, aki akkoriban az újpesti csapat utánpótlás edzője volt.

A logó képzésében, ami a mai napig a Marilyn mezeken díszeleg, több tényező is szerepet játszott. Balogh Tibor, bár UTE edző volt, mégis volt Fradis kötődése is, így a logóban a lila és a szürke szín mellett helyet kapott a zöld is.

Az első edzéseknek az akkoriban még nyitott újpesti jégpálya adott otthont. 1994-től lehetőség nyílt a csapat számára, hogy az akkor még BS, illetve a mai napig hazai pályául szolgáló Kisstadion jegét igénybe vehesse.

A csapat neve 1994-ben, amikor is a sikerek mellett sem vállalta tovább a támogatást a Lombardi, változtatásra kényszerült. A mai napig használatos nevet az edző, Balogh Tibor feleségének kozmetikája, a Marilyn Szépségszalon ihlette, valamint vette át a támogató szerepét is. Ettől a pillanattól kezdve viseli büszkén a csapat a Marilyn Hockey Club nevet.

1994-ben került először megrendezésre a magyar női bajnokság, aminek aranyérmeit 11 éven keresztül a Marilyn tagjai tehették nyakukba, egészen 2005-ig. A következő évben a Fradi állhatott a dobogó legfelső fokára, a Marilyn a második helyezett lett, de a rákövetkező évben már újra Marilyn siker született.

A klub először a 2008/2009-es szezonban indított két csapatot. 2011-ben új korszak köszöntött be a csapat életébe, hiszen az újpesti klub helyét a MAC Budapest, Balogh Tibor helyét pedig Kis András vette át.  2012-től újra két csapatot indított a Marilyn. (Az A csapat az Ob.I. míg a B csapat az O.b. II. bajnokságban szerepelt.) 2013-ban csatlakozott a csapathoz Jan Bylesjö (egykori serdülő korosztályos vezetőedző) másodedzőként. 2014-ben újra győzelemre vezették a csapatot az OB.I.-es bajnokságban. Ennek eredményeként a Marilyn részt vehetett az utoljára megrendezésre kerülő BEK (Bajnokok Európa Kupája) tornán Bolzanoban.

#33

2015 óta a Marilyn az osztrák másod ligában, a DEBL-ben is képviselteti magát. Az OB II-es csapat a 2015-2016-os szezonban szerezte meg első aranyérmét. A 2016-os év ezáltal az öröm és a bánat éve is volt a Marilyn számára. A csapat elveszítette egy oszlopos tagját, egy barátot, Bögi Piroskát. A csapat és az egyesület tisztelete jeléül a 33-as számú mezt a csapat kötelékein belül visszavonultatta.

2017-ben a MAC Marilyn edzői stábja teljesen megújult, Kis Andrást Inglis Márton váltotta, segédedzője Inglis Ákos, és Both Lóránd lettek.

Az egyesület a 2018/19-es szezonban a magyar U25-ös bajnokságban, az OB I-ben is indul, ezek mellett az osztrák bázisú DEBL bajnokságban is részt vesz önálló csapatként, az EWHL bajnokságban pedig az FTC-Telekom csapatával egyesülve Budapest U25 Select néven szerepelnek.

Sok sikert a lányoknak mind a magyar, mind az osztrák bajnokságokban!

Macik a jégen: DVTK Jegesmedvék

Popovics Polett Nelly

Ha DVTK, Miskolc. Ha Miskolc, akkor jégkorong. De idén valami más is jött, nem csak a jeges szezon. Miskolc város hosszú kihagyás után, bár akkor még nem DVTK Jegesmedvék néven, újra indított női csapatot a magyar bajnokságban. Popovics Polett Nelly mesélt nekünk a csapat megalakulásáról.

A 2017/2018-as szezonban kezdett ismerkedni a csapat, egymással, a jéggel, felszereléssel, és a jégkoronggal. Megkezdtük az edzéseket, szuper csapatot alkotunk, és törekszünk a fejlődésre. A csapat vegyes, van két lány aki kisebb kora óta fiúkkal edz és játszik, egy làny aki fiúkkal játszott, kettő aki a régi miskolci női csapatban játszott, és a többiek, akik jégtánc és szinkronkorcsolya karrierjük után csatlakoztak a csapathoz.
Célunk a tisztes helytállás az első bajnokságunkban, és minél több meccset nyerni, de ha reálisabban nézzük legalább egy győztes meccs, és mégjobban leszűkítve minél több gól szerzése. Így az első bajnoki meccsünk után mondhatom, hogy az első gólunk megszerzése.

A csapat augusztusban kezdte meg a felkészülést, jeges- és szárazedzésekkel egyaránt. Két fő az U14-es csapatban is indul a fiúk között, így számukra picit másképpen alakult a felkészülés. Mint új szakosztály, számukra sem feltétlenül idilliek a körülmények, a jégidő kiosztásában sem ők a prioritás. A csapat már nagyon várja a hidegebb időt, hiszen akkor megnyithat a Miskolci Jégcsarnok második, szabadtéri pályája, ami természetesen újabb lehetőségeket nyit meg a lányok számára. A klub természetesen segítséget nyújt felszerelések tekintetében is. – mesélte Polett.

A kérdésre, miszerint a jövő szezonra nézve vannak-e terveik a bajnokságokban való szereplés kibővítésére, egy igen konzervatív, de pozitív hozzáállású választ kaptunk: Mindent megteszünk azért, hogy nyugodtan, tiszta szívvel tekintsünk vissza erre a szezonra, egyenlőre nincsenek terveink a jövő szezonra, itt szeretnénk a tőlünk telhető legtöbbet nyújtani egy szuper csapatként. 

Új egyesületként a picit fura kérdést meglehetősen pozitívan gondolkodó válasz követett… Milyen elért eredményetek van, amire büszkék vagytok? Ez még a jövő zenéje, de reméljük, hogy körülbelül öt év múlva erre a kérdésre hosszú felsorolással válaszolhatunk.

A csapat kapitánya, a rangidős Lipusz Emma, aki Popovics Polett Nelly mellett már tagja volt a régi miskolci női csapatnak is, mesél az új összeállításról:

Lipusz Emma

Nagyon összetartóak és lelkesek vagyunk. Mivel még nincs egy éve, hogy megalakult a DVTK keretein belül a női jégkorong csapat, sokat kell fejlődnünk, de úgy érzem ezzel nem lesz gond, hiszen mindenki felelősségteljesen részt vesz az edzéseken annak ellenére, hogy van közöttünk több olyan lány is, aki más sportágak edzésein is részt vesz. Az öltözőben és az edzéseken mindig jó a hangulat. Eleinte aggódtam amiatt egy kicsit, hogy meg lesz-e az összhang közöttünk, hiszen a lányok többségétől jóval idősebb vagyok én is, és Popovics Polett is, de gyorsan sikerült összecsiszolódnunk, nem volt probléma. Most először indul a csapat bajnokságban, eddig csak tornán vettünk részt Dunaújvárosban. Nagyon pozitívan állunk a meccsek elé, mindannyian izgatottak vagyunk, és motiváltak, szeretnénk fejlődni. Bízunk benne, hogy egy szuper szezonnak leszünk a részesei, és mindannyian elégedettek leszünk a csapat teljesítményével.

Popovics Patrick

A vezetőedző a 3x-os MOL Liga bajnok, miskolci Popovics Patrick, aki emelett az egyesület U20-as csapatának is vezetőedzője. Rengeteg jó és hasznos dolgot tanít nekünk, és profi csapatként bánik velünk (öltözőrend, szabályok, edzéslátogatottság). Persze még nem vagyunk azok, de szeretnénk azok lenni. A másodedzőnk Velty Roland, az egyesület U8-U10- es csapatának edzője, ő ebben a szezonban csatlakozott hozzánk, de ő is teljes mértékben kiveszi a részét, és segíti a fejlődésünket.

Fontos megemlíteni, hogy a csapatban játszó Cserjesi Dorka, aki a fiúkkal is együtt játszik, kerettagja a Magyar Jégkorong Szövetség által szervezett U14-es Női Tehetséggondozó programnak.

Nagyon sok sikert kívánunk a DVTK Jegesmedvék tehetséges, és magyarokhoz méltóan dekoratív lányainak a jégen, és a jégen kívül is! HAJRÁ JEGESMACIK!

A DVTK Jegesmedvék összeállítása
Vezetéknév Utónév Pozíció
Kaposvári Dóra Kapus
Popovics Polett Center
Rácz Boróka Center
Sipos Virág Center
Balog Gréta Csatár
Kmeczó Krisztina Csatár
Lalik Réka Csatár
Lipusz Emma Csatár
Pitti Panna Csatár
Severnyák Anikó Csatár
Csarni Eszter Védő
Cserjesi Dorka Védő
Krausz Réka Védő
Lőrincz Andrea Védő
Matiscsák Melitta Védő
Medvenicz Enikő Védő
Sipos Anna Védő

TP: ifj. Ocskay Gábor JA

Következő bemutatandó csapatunk az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia női csapata, akik az MJSZ által lebonyolításra kerülő női U25-ös bajnokságban indulnak, valamint részt vettek a szeptember 15-16-án megrendezett Magyar Kupán is. Kérdéseinkre a sokak által ismert, volt válogatott Ferik Evelin, valamint a csapat kezdetektől kinevezett kapitánya, Besszer Boglárka válaszolt.

1: Mikor alakult a csapat?

A csapat a 2017/18-as szezont megelőzően alakult. A csapat magja együtt játszott már, de az Akadémiához való csatlakozás lehetővé tette, hogy magasabb szinten is kipróbálhassuk magunkat.

2: Az utánpótlás az Akadémia növendékeiből érkezik (saját nevelés)?

Igen, bár a versenykiírás miatt a bajnokságban 12 évesnél fiatalabb játékos nem szerepelhet, az edzéseinket látogatják, a tavalyi kerethez képest pedig már több Akadémián nevelkedett lány a bajnokságban is szerepel a csapatban. Ezen kívül az Akadémia együttműködik a veszprémi egyesülettel, onnan is érkeznek hozzánk lányok.

3: Mik a csapat (egyesület) céljai a női bajnokságokban?

Az előző szezonhoz képest előrébb végezni, lehetőség szerint meghatározó csapattá válni. A fiatalabb lányoknak minél több játéklehetőséget biztosítani, segíteni őket abban, hogy később meghatározó szereplői lehessenek a női jégkorongnak.

4: Hogyan készültetek a szezonra?

Június végéig szárazedzésekkel- futóedzésekkel, valamint konditeremben egyaránt, majd augusztustól a jeges felkészülés mellé a száraz edzéseket is beiktatták. 

5: A csapat minden tagja kizárólag a női bajnokságokban indul, vagy vannak, akik utánpótlás csapatokban is játszanak?

Nem minden tag kizárólag a női bajnokságban játszik, a fiatalabb lányok az akadémia fiú csapataiban is szerephez jutnak, illetve vannak lányok Veszprémből, Győrből és Pestről is, akik az ottani korosztályos fiúk között játszanak.

6: Milyen lehetőségeket kínál a csapatnak az ifj. Ocskay Gábor JA?

Az Akadémia biztosítja a jégidőt, a felszerelést, illetve átvállalja a meccsel kapcsolatos költségeket. 

7: Ki a csapatkapitány, és mióta?

A csapatkapitány a kezdettől fogva Besszer Boglárka, aki a Méri Janka Emléktornán szerzett sérülése miatt hosszabb kényszerpihenőn van. Távollétében a csapat egy másik meghatározó tagja, Pánczél Brigitta irányítja belülről a csapatot. 

8: Most ért véget a Magyar Kupa, hogyan éltétek meg, milyen emlékekkel távoztatok a tornáról?

A KMH és a Mac csapatai ellen sajnos vereséget szenvedtünk, ugyanakkor ezekben a csapatokban válogatottak tömkelege játszik, kanadai és egyéb légiósokkal kiegészülve. A velünk azonos játékerőt képviselő csapatokat azonban legyőztük (Dunaújváros, Hatvan), így a helyosztók után az eredmény szempontjából nem lehetett hiányérzetünk. Összességében szerintem a bajnokság kezdete előtt megfelelő alkalom volt, hogy meccsszituációban is összeszokjon a csapat, és a fiatalok belekóstolhassanak a felnőtt bajnokság tempójába. 

9: A jövő szezonra nézve vannak már olyan tervek, hogy más ligákban is elindultok?

Egyelőre nincsenek ilyen terveink. 

10: Ki a vezetőedző, és milyen munkát végez a csapatban, ki a másodedző? A Vezetőedzőnk Pillók Martin Balázs, másodedzőnk Pukli Máté. A feladatuk azért különösen nehéz, mert különböző korosztályú és tudásszintű lányokkal kell közösen dolgozniuk, az edzéseket pedig úgy kell alakítaniuk, hogy mindenki fejlődni tudjon, és mégis élvezetes legyen. Az alapokon sokat kell dolgoznunk, de egyre több taktikai elemet is bele tudnak vinni az edzésekbe, a meccseken emiatt egyre inkább rendezettebb a játékképünk. 

11: Milyen elért eredményetek van, amire büszkék vagytok?

Mivel a csapat egyelőre rövid múltra tekint vissza, a tavalyi szezonban, a Méri Janka Emléktornán elért harmadik helyezést tudjuk kiemelni.

Nagyon jó szezont, és sok sikert kívánunk az ifj. Ocskay Gábor JA lányainak!

Az ifj. Ocskay Gábor JA női csapatának tagjai:

Vezetéknév Keresztnév
Ferik Evelin
Bella Szabina
Hamrák Vanda
Kuczi Klaudia
Novák Mercédesz
Huszár Kitti
Bíró Andrea
Szilágyi Fruzsina
Besszer Boglárka
Kiss Veronika
Bócz Gabriella
Tóth Kira
Hajdu Kira
Horváth Nikol
Gyarmati Bianka
Pánczél Brigitta
Fekets Eszter
Nyiri Evelin
Máhl Fruzsina
Tóth Flóra
Békefi Luca
Házi Emília

Angels NJSE – Itt vannak az angyalok

Angels NJSE… Dunaújváros… Talán sokan nincsenek tisztában vele, de igen szorgos munka zajlik Dunaújvárosban Győri Tamás vezetőedző segítségével, aki a női OB II bajnokságban próbálja minél előkelőbb pozícióba vinni csapatát. Mint tudjuk, a női együttesek élete nem minden esetben a legegyszerűbb, de megfelelő vezetéssel, és támogatással mégsincsenek lehetetlenek. Kováts András, az egyesület elnöke mindent megtesz azért, hogy a lányoknak biztosítsa a klub a megfelelő mennyiségű jégidőt, edzéslehetőséget. Herku Mónika, aki a megalakulás óta az Angels csapatában játszik, valamint a “klán” rangidős kapitánya, most mesél az egyesületről, edzésekről, és a csapatról:

 

A csapat 2000-ben alakult. Jelenleg Győri Tamás az edző. Kováts András, az egyesület elnöke, neki rengeteg munkája van abban hogy edzhetünk, és hogy ilyen jók a körülményeink. Hetente 2-3 jegesedzésen veszünk részt. OB II-ben indulunk évek óta, az idén is. Célkitűzésünk természetesen egy dobogós hely megszerzése. Túl vagyunk egy 4 napos edzőtáboron, mely nagyon jól sikerült, jót tett számunkra szakmailag, és minden értelemben. A csapat abból a szempontból is különleges, hogy a dunaújvárosi lányokon kívül pesti és kaposvári lányok is játszanak nálunk. A fiatalabbak a fiúk között is edzenek, és játszanak. Van egy

Angyalkák

csapatnyi 8-12 éves kislány, akikkel egy-egy kupán, illetve tornán el szoktunk indulni. Ez a kis csapatunk is különleges mert dunaújvárosi, kaposvári, kiskőrösi, debreceni, székesfehérvári, és budapesti játékosokból áll. Ők az “Angyalkák”. Egész évben fiúk között U8, U10 és U12 -ben játszanak, nagyon szeretik, mikor csak csajos csapattal játszhatnak. Kicsit “vidék válogatott…” – jegyezte meg a végén viccesen Mónika.

Szó esett Pázmándi Zsófiról is, aki bár már ebben a szezonban a KMH Budapest játékosa lett, mégis része volt a dunaújvárosi angyalok életében. Mónika róla is mesélt…

Pázmándi Zsófi a tavalyi évben rendkívül sikeres szezont zárt , ő volt a legeredményesebb játékosunk. Az U18-as VB-n már be is mutatkozhatott, ahol nagyon hasznos tagja volt a válogatottnak. Munkájának köszönhetően mára már a KMH csapatát erősíti… és újabb válogatott kihívások elé néz. Ő eredetileg a Kaposvári SI (KASI) növendéke, és a nőiben csak az Angels-ben játszott.

Zsófit is megkérdeztük, milyenek voltak az Angels-ben eltöltött évek, milyen tapasztalatokkal gyarapodott, milyen a KMH-ban, és persze hogy milyen érzés a válogatott része lenni!?

Nagyon jó volt az Angels csapatában játszani, igazából ott tanultam meg milyen egy női csapatnak a része lenni, és hogy milyen is ez az egész. Nagyon jó élményeket szereztem, a szememben ők egy nagy összetartó család. Pár kisebb tornán is részt vettem velük. Az új csapat egyszerűen fantasztikus, jó fejek, megértőek és segítőkészek, már alig várom hogy velük játszhassak. A válogatott tagjának lenni felülmúlhatatlan érzés, hisz ott a legjobbakkal edzhetek, és tanulhatok tőlük új dolgokat. Nem hittem volna, hogy egyszer ez is eljön, hiszen én későn kezdtem a jégkorongot, és a többiekhez képest sokkal rosszabb voltam, de próbálok minél jobban teljesíteni.A családomnak nagyon sok támogatást köszönhetek, és azt, hogy segítettek elérni a célomat!

Nagyon jó szezont kívánunk az Angels minden korosztályában szereplőknek, valamint Zsófinak is az új csapatában, és természetesen a válogatottban is!

Bemutatkoznak Hatvan Gigász lányai

Cikkünkben szeretnénk bemutatni a Hatvani Gigászok egyesületét, ahol szép számban fordulnak meg lányok, sőt mi több, számos lány csapattal is indulnak a bajnokságokban. Az egyesület a 2014-15-ös szezonban indult először hivatalosan az MJSz bajnokságaiban, pontosan az U10-es korosztályban indítottak akkor csapatot. Szőket Attila vezetőedző elmondta, jelenleg 32 igazolt lány van az egyesületben, minden korosztályt figyelembe véve. Ebben a szezonban U10-ben, és OB II-ben indít az egyesület kizárólag női csapatot, de az U14-es korosztályban a csapat összetétele 11:5 a lányok javára.

Szőke Attila – Fotó: Híres Alán

A vezetőedző kérdésünkre elmondta, hogy szeretnének részt venni a Magyar Kupán, az OB II-ben, valamint mindenképpen cél a szakosztály létszámának növelése. De ez nem minden… Az U14-ben játszó lányok tudását válogatott szintre kívánja emelni a szakosztály, amiért természetesen minden szükséges lépést meg is tesz. A szezon kezdéseként Sátoraljaújhelyen edzőtáboroztak a Gigászok, ami igazán sikeresnek volt mondható, és természetesen a jó kedv sem maradhatott el.

Sátoraljaújhelyen ideális körülmények között, naponta kétszer voltunk jégen, valamint napi egy száraz edzéssel készültünk. A lányok augusztus 24-25-26-én, valamint augusztus 31. és szeptember 2-a között nemzetközi tornára mennek. Igaz a fiúkkal együtt, de mindkét csapatban két-két sor lány játszik. A torna Nagymihályon kerül megrendezésre. – A torna sorsolása itt tekinthető meg: Rozpis turnaja U14

A sátoraljaújhelyi edzőtábor egy reggeli tornáját a következő kis videóösszeállításban tekinthetitek meg:

Tajti Petra – Fotó: Híres Alán

Hogy ne csak az edző véleményezését halhassuk, Tajti Petrát, a Hatvani Gigászok U14-es, valamint az OB II-es csapatának támadóját kérdeztük a csapatról, edzésekről, valamint arról, hogy számára mit is jelent a sport, mit jelent a jégkorong:

U14-ben, és női OB 2-ben játszom. Nagyon összetartó kis brigád vagyunk, szeretjük egymást, tiszteljük a másikat. Az edzéseken kívüli szabadidőnket is gyakran együtt töltjük. Jelenleg heti 5 erőnléti edzésünk van szárazon, mivel Hatvannak még nincs jégpályája, így a jeges edzésekre utaznunk kell Jászberénybe, vagy Budapestre, de az edzőnk, Szőke Attila, mindent megtesz azért, hogy minél többet legyünk jégen. Nyilván, mint minden hokis gyereknek, nekem is az a célom hogy a magyar válogatott tagja legyek, de ha ez nem sikerülne, én már akkor is nyertem a hokival egy csomó barátot, szerelmet és tapasztalatot, hogy a sport által majd egészséges felnőtt váljon belőlem.

Petra, és anyukája is részt vett a sátoraljaújhelyi edzőtáborban, szemmel láthatóan a komoly edzések mellett a jókedvben nem volt hiány…

[av_masonry_gallery ids=’4199,4200′ items=’2′ columns=’2′ paginate=’pagination’ size=’flex’ gap=’large’ overlay_fx=’active’ container_links=’active’ id=” caption_elements=” caption_styling=” caption_display=’always’ color=” custom_bg=” av_uid=’av-39m9qo’]

Nagyon jó felkészülést, és sikeres szezont kívánunk a Hatvani Gigászok lányainak, és persze a fiúknak is!

A fantasztikus fotókért külön köszönet Híres Alánnak!

https://youtu.be/0VCQXJ5GqPw