Kategória: Összefoglaló

Hosszabbításban győzött az Angels NJSE: 49. heti összefoglaló

EWHL

Korán kezdődött a heti EWHL forduló, hiszen az Almatyra több mérkőzés is várt magyar körútján. Kedden a Budapest U25 Select csapatával találkoztak, ahol magabiztos, 6 gólos győzelmet arattak, a magyarok gól nélkül zárták a mérkőzést. Szerdán a KMH Budapest együttese fogadta a kazah csapatot. Bár a hazaiak végig küzdötték a mérkőzést, a kazah védelmet nem tudták fellazítani, mindösszesen egy gólt tudott szerezni a Hokiklub, míg a vendégek kétszer is betaláltak, így a tabella első helyére ugrottak. A Salzburg csapata 7:2-es győzelmet aratott a Neuberg ellen. Az U25 Select a heti második mérkőzését is elveszítette, ezúttal a Bécs csapata ellen, 3:5 arányban. A Bécs ezzel a tabella második helyére ugrott. A KMH újra összemérhette tudását az Almaty ellen, bár a mérkőzést a kazahok, mint pályaválasztók, Bécsbe vitték. A szerdai bizonytalanságnak nyomát Budapesten hagyva a Hokiklub 4:0 arányban verte el az Almatyt, ezzel visszavéve első helyét az EWHL tabellán. Jó hétvégét zárt a Salburg, kettőből kettő mérkőzést tudott megnyerni, vasárnap a KEHV Lakers csapatához utaztak, ahol 3:1 arányban tudtak diadalmaskodni. A Bolzano 5:0 arányban tudta elhozni a tabella utolsó helyén álló HK SZ Olimpija Ljubljana csapata ellen.

Tabella jelenlegi állása: 1: KMH, 2: EHV Sabres Vienna 3: Aisulu Almaty


EWHL SuperCup:

A KMH a 17/18-as szezonban ugyanezen a héten játszotta az Almaty ellen azt a Szuperkuma meccset, amivel bebiztosították első helyüket a kupán. Sajnos az idei mérkőzésen, vasárnap a kazahok két emberelőnyös találattal meg tudták nyerni a mérkőzést, a KMH csupán egy gólt tudott szerezni a hazaiak ellen. A KMH így a négy lejátszott mérkőzésből, 3 vereséggel a tabella utolsó előtti helyén áll, 3 ponttal, az Almaty megszerezte első rendes játékidős győzelmét, plusz volt egy pontjuk, így a KMH előtti 6-ik helyen zárták a fordulót.


DEBL:

Pénteki napon a KMH – FTC-Telekom összecsapással kezdődött meg a DEBL hétvége. A juharlevelesek magabiztosan, 5:0 arányban tudtak győzni, jelenleg 30 ponttal a tabella első helyét foglalják el. A KMH ezzel az eddig lejátszott 10 mérkőzésből tizet nyert meg. A Zágráb – MAC Marilyn találkozó elhalasztásra került, ugyan úgy, mint a Linz – Villach mérkőzés. A Kitzbühel 7:0 arányban verte a Caps Flyers/Highlanders csapatát. A MAC Marilyn a Graz-hoz utazott, ahol hosszabbításban a hazaiak bizonyultak eredményesebbnek, így beállítva az 5:4-es végeredményt.


U25:

Nem bővelkezdtünk a mérkőzésekben ezen a hétvégén a magyar bajnokságokban. Szerdán az FTC-Telekom a KMH Budapest csapatával találkozott, ahol 4:1 arányban tudta otthon tartani a 3 pontot a Fradi. Az Óbuda Hockey Academy – DVTK Jegesmedvék mérkőzést elnapolták. Az ifj. Ocskay Gábor JA a dunaújvárosi Angels NJSE csapatát fogadta, ahol rendes játékidőben 5:5-ig tudták hízlalni az eredményt. A hosszabbításban az Angels tudta megszerezni a győztes találatot, végeredmény 5:6.

A hét mérkőzései

DátumHazaiI/EVendégLigaHelyszín
EWHL
EWHL
Női U25
DEBL
Női U25
EWHL
Női U25
DEBL
EWHL
EWHL
DEBL
DEBL
EWHL
EWHL
EWHL SuperCup

Megvan a KMH 100-ik gólja EWHL-ben: 47-ik heti összefoglaló

EWHL & SuperCup

Aisulu Almaty – DEC Salzburg Eagles 1:2 H.U.

Az Almaty csapata folytatta Európai körútját, ezúttal a Salzburg Eagles csapatához utaztak. Az első harmad nem hozott döntést, a második játékrészben az Almaty szerezte meg a vezetést, amit a Salzburg a harmadik etapban egalizálni tudott. A hosszabbításban a hazaiak döntötték el a mérkőzést. Az Almaty a szuperkupában így 1 ponttal a tabella utolsó helyén áll, 5 lejátszott mérkőzést követően, míg a Salzburg az 5-ik helyet foglalja el 5 ponttal.

Budapest U25 Select – KEHV Lakers 3:6

Budapesti körútjuk első napján a Budapest U25 Select csapatával néztek szembe, akik a Kisstadionban fogadták ellenfelüket a szombati játéknapon. Az FTC-Telekom és MAC Marilyn egyvelegéből álló csapat nagy elánnal ment neki a mérkőzésnek, de a jelek szerint a Lakers keresztbe húzta számításaikat, és a kezdő korongbedobást követően, egy pillanatig sem kételkedve önmagukban küzdöttek a 3 pontért.

Az első játékrész feléig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a 13-ik percben Butler Danielle szerezte meg a vezetést Tóth Enikő átadásából, aki nem sokat váratott magára, szűk két perc múlva kettőre növelte csapatuk előnyét a házigazdával szemben. Kapuralövések tekintetében is erősebbek voltak a vendégek, az első játékrészben 16-szor sikerült kapura juttatni a pakkot. A második felvonásra az U25 Select összeszedte magát, olyannyira, hogy háromszor is sikerült zsinórban betalálniuk Adamitsch Anja kapujába. Először Kiss Andrea, másodszor Seregély Mira, majd újra Kiss Andrea volt eredményes egyenlő létszám mellett. A harmadok játéka volt ez, hiszen a záró felvonásban újra a vendégek tudtak felül kerekedni, a nagy elánnal megérkező Lakers csapatából a 44-ik percben Lopez Alessandrakapott büntetőlövési lehetőséget Timkó Blanka szabálytalansága miatt, amit sikerült is értékesítenie, így egalizálni az eredményt. Három perc múlva Ropatsch Valentina, az első soros center került helyzetbe, be is talált, az ő neve mellé jegyezték a győztes gólt. A következő találatot Butler Dainelle jegyezte, újra Tóth Enikőátadásából. Dauböck Lena gólja zárta a mérkőzést, Butler Danielle átadásából, ezzel beállítva a 3:6-os végeredményt. Tóth Enikő a mérkőzésen egy gólt szerzett, és két assziszttal szolgálta ki csapattársait, így önmaga 3 egységgel gyarapította a kanadai táblázaton gyűjtött pontjait.

KMH Budapest – KEHV Lakers 10:1

A Lakers folytatta budapesti turnéját, ezúttal a KMH Budapest csapatát látogatta meg. A vendégek két igazán jó mérkőzést tudhattak maguk mögött, amit a mérkőzésre kilátogatók láthattak is, hiszen próbálták tovább vinni ezt a fonalat. Az első harmad elején azonban mindjárt a második perc derekán Gasparics Fanni talált be a vendégek kapujába Horváth Tifani átadásából. A 7-ik percben, ugyanebben a felállásban megszerezték a csapat második gólját is. A Lakers nagyot küzdött, meglehetősen jól presszionálták a hazaiakat, a 8-ik percben azonban Horváth Tifani minden kétséget eloszlatva lőtt a vendégek kapujába Gasparics Fanni és Scott Stacey átadásából. A 15-ik percben ismét Horváth Tifani volt eredményes, Gasparics Fanni és Knee Sarah közreműködésével, így a KMH-s lányok 4 gólos előnnyel mehettek a pihenőre. A Lakers természetesen egy pillanatig sem adta fel a mérkőzést, a szünet utáni 4-ik percben egy kék vonalról elengedett Ropatsch Valentina lövés pattant meg Németh Anikó előtt, aki már nem tudott hárítani, így a Lakers szépíteni tudott. A következő percekben Kiss-Simon Franciska oszlatta szét a Lakers reményeit a mérkőzésbe való visszatérésre, Huszák Alexandra és Dabasi Réka átadásából talált be a vendégek kapujába. Egy perccel később Gasparics Fanni összehozta mesterhármasát, Huszák Alexandra készített elő. A második játékrész közepén még a DEBL csapatból feljátszó Szick Dorka is betalált, a szintén DEBL-es Váradi Orsolya átadásából (7:1). A záró felvonásban még Stacey Scott (Kiss-Simon F., Gasparics F.) és Huszák Alexandra (Dabasi R., Jókai-Szilágyi K.) is betalált emberelőnyből, ezzel 9:1-re módosítva az eredményt. Fél perccel a mérkőzés lefújása előtt azonban még Huszák Alexandra újra betalált egy szólót követően, ezzel megszerezve csapata 10-ik gólját a mérkőzésen. 10/100-as gól volt ez, hiszen a KMH ezzel megszerezte a szezonban a 100-ik lőtt EWHL gólját is!

KSV Neuberg Highlanders – HK SZ Olimpija Ljubljana 6:3

Bár a vendég Olimpija csapata nagyot küzdött, a házigazda Neuberg magabiztosan hozta a mérkőzést. A tabella két utolsó helyezettje között így egy 3 pontos különbség keletkezett, a Neuberg javára.

Aisulu Almaty – EHV Sabres Vienna 1:2

Az Almaty csapata az első harmadban szerzett góljával egészen a záró játékrészig tudta tartani egy gólos fölényét, de a Sabres az utolsó harmadban szerzett két találatával a maga javára tudta fordítani a mérkőzést, ezzel megszerezve a 3 pontot.

DEBL

KMH Budapest – MAC Marilyn 2:1

A hét első DEBL mérkőzése budapesti vonatkozású volt, a KMH Budapest csapata fogadta a MAC Marilyn együttesét. A kevés gólos mérkőzésen a Marilyn szemmel láthatóan próbálta hazavinni a 3 pontot. Az első játékrészben kiegyenlített volt a küzdelem, nem született találat, majd a második felvonásban Kerekes Kármen szerezte meg a vezető találatot hazai oldalról Puskás Noémi átadásából, amire Csiszer Sarolt tudott válaszolni Lörincz Krisztina átadásából, ezzel egalizálva a második etapot. Egészen a mérkőzés 59-ik percéig nem sikerült találatot szereznie a csapatoknak, amikor Horváth Dominika bevitte a győztes találatot a Marilyn kapujába.

SPG Kitzbühel/Kufstein – FTC-Telekom 3:2 H.U.

Meglehetősen szokatlan időpontra tették a Fradi következő DEBL mérkőzését, a csapatnak 10:00-kor már a kezdő korongbedobáshoz kellett odaállni, ráadásul nem is hazai pályán, a Kitzbühel fogadta őket szombat reggel. Az utazás így egy nappal előrrébb, péntekre lett téve a hosszú út miatt. A meccs 6-ik percében Józsa Orsolya meg is tudta szerezni a vezetést csapatának Wende Rebeka átadásából, a hazaiak azonban a 8-ik percben egyenlíteni tudtak, fej-fej mellett haladva.  A 18-ik percben Sőléd Orsolya talált be Lendvai Kata és Józsa Orsolya átadásából, így egy gólos fölénnyel tudták zárni a játékrészt. A második etap nem hozott gólt egyik csapatnál sem, a záró epizódban pedig csak a hazaiak tudtak találatot szerezni az 56-ik percben, ezzel hosszabbításra mentve a mérkőzést. A ráadásban nem kellett sokat várni, 47 másodperccel a hosszabbítás korongbedobását követően a hazaiak részéről Achhorner Stefanie zárta le a mérkőzést. Ezzel a győzelemmel a Kitzbühel egy ponttal megelőzte az eddig második helyen álló FTC-Telekomot a tabellán. A Fradi eddig veretlenül vitte a DEBL bajnokságot, zsinórban öt nyert mérkőzés után szakadt meg a sorozat.

DEC Devils Graz – SPG Caps Flyers/Highlanders 1:0

A hazai DEC Devils Graz csapata mindösszesen egy harmadik harmadban szerzett góllal tudta megnyerni a mérkőzést, mondhatjuk igen kevés gólos mérkőzésen.

FTC-Telekom – SPG Kitzbühel/Kufstein 1:2 B.U.

Sajnos a visszavágón sem sikerült szépítenie a Fradinak, a Kitzbühel büntetőkkel tudta megnyerni a mérkőzést. Az első felvonásban egyik fél sem tudott gólt ütni, a második játékrész közepén azonban Papacsek Réka szerezte meg a vezetést Hidasi Szabina és Marsl Alexandra átadásából. A pihenő után  jöhetett a harmadik harmad, amikor is a Kitzbühelnek emberhátrányból sikerült egyenlíteni, így hosszabbításra mentve a találkozót. Mivel az 5 perc ráadás sem hozott döntést, így következhettek a büntetők, amit a Kitzbühel nyert meg. Az SPG Kitzbühel/Kufstein így maga mögé utasította az FTC-Telekom csapatát a tabellán, és átvette a második helyet.

NŐI U25

KMH Budapest – FC Hatvan Girls 18:1

A szerdai játéknapon a KMH csapata az FC Hatvan Girls együttesét fogadta, ezúttal a Tüskecsarnokban. A papírforma igazolódni látszott, Szelényi Lilien, Schmidt-Natkay Alíz és Metzler Regina is 5 gólt tudott szerezni, valamint Nyers Loretta, Maár Emese és Meggyes Lelle Sarolta is egy-egy találatot jegyzett, míg a vendégek oldaláról Kolozsvári Angelika tudott eredményes lenni.

DVTK Jegesmedvék – Angels NJSE  2:10

A liga újonc DVTK Jegesmedvék a dunaújvárosi Angels NJSE csapatát fogadta otthonában szombaton. A papírforma maximálisan érvényesítette magát, hiszen az Angels a tabella harmadik helyéről vágott neki a mérkőzésnek a KMH mögött 2 ponttal, míg a DVTK Jegesmedvék 8 mérkőzés után az utolsó helyen, nyeretlenül álltak. A mérkőzésen a dunaújvárosi Tóth Boglárka 5 gólt is szerzett csapatának! Gólszerzők: Pitti Panna, Balog Gréta illetve Tóth Boglárka, Herku Mónika, Herku Mónika, Tóth Boglárka, Olajos Réka, Tóth Boglárka, Chlepkó Zsófia Anna, Pinkó Viktória, Tóth Boglárka, Tóth Boglárka. Az Angels NJSE ezzel megelőzte a tabella második helyén álló KMH Budapest csapatát egy ponttal, így a második helyen áll a forduló végén.

Óbuda Hockey Academy Girls – ifs. Ocskay Gábor JA 3:6

Óbudára látogatott az ifj. Ocskay Gábor JA csapata, aki a tabella 4-ik helyén álló OHA Girls csapatával találkozott. A csapatok nem várattak sokat magukra, a kezdő bulit követő szűk két percben már 1:1 volt az eredmény. Először a hazai oldalon Orbán Petra Adrienn, majd vendég oldalon Gyarmati Bianka volt eredményes. A csapatok nagyjából egyenlő erőfölényeket demonstráltak, a 11-ik percben a vendégek 78-as játékosa, Ferik Evelin tudta Csató Viktória kapujába juttatni a pakkot, erre Péter Csilla válaszolt hazai részről. Az első harmad végén így 2:2-es állás mellet mehettek a lányok megérdemelt pihenőjükre. A második felvonásban ismét az Ocskay kezdte meg a góllövést, újra Ferik Evelin talált be az OHA kapujába, ezzel újra átvéve a vezetést. Nem telt el azonban sok idő, Péter Csilla megszerezte önmaga 2-ik, csapata 3-ik gólját. A záró játékrészben röpke 49 másodperc elteltével újra Ferik Evelin keze sült el, Tóth Flóra asszisztjából, újra az Ocskaynál a vezetés… Később még Bíró Andrea is betalált, a mérkőzést azonban Ferik Evelin 4-ik gólja zárta, az Óbuda Hockey Academy a záró felvonásban már nem tudott gólt szerezni.

RCsapatGPWLOTWOTLGGADIFFP
1EHV Sabres Vienna131300084216339
2KMH1411210117239435
3Aisulu Almaty14941053233029
4EVB Eagles Südtirol14930248272129
5DEC Salzburg Eagles14860053292424
6KEHV Lakers15510004252-1015
7Budapest U25 Select15312003284-529
8KSV Neuberg Highlanders142120028101-736
9HK SZ Olimpija Ljubljana152130017114-976
RCsapatGPWLOTWOTLGGADIFFP
1EHV Sabres Vienna7610034241018
2ECDC Memmingen7510123101316
3ESC Planegg742102322114
4SKP Bratislava63300201739
5KMH62400201736
6EVB Eagles Südtirol725001728-116
7DEC Salzburg Eagles61410815-75
8Aisulu Almaty61401820-124
RCsapatGPWLOTWOTLGGADIFFP
1KMH13130008137839
2SPG KITZBÜHEL/KUFSTEIN12713140122828
3FTC-Telekom13821242321028
4MAC Marilyn1254032929018
5DEC Devils Graz13571050361417
6SPG Caps Flyers/Highlanders13571046351117
7DHC Ice Cats Linz13112001671-553
8EHC Gipsy Girls Villach12111001193-823
RCsapatGPWLOTWOTLGGADIFFP
1FTC-Telekom141400084127242
2KMH14941087295829
3MAC Marilyn14940169373228
4Angels NJSE14841163402327
5IOGJA14670173472619
6OHA Girls1449104956-714
7FC Hatvan Girls14212002492-686
8DVTK141130012148-1363

Mi történt a héten | 44-ik heti összefoglaló

Válogatott

Hétfőn megkezdi felkészülését a felnőtt, és az U18-as női jégkorong válogatott is. A felnőttek a Vasas Jégcentrumban, az U18-asok a Kisstadionban trenírozódnak a tornákra, ami a hét második felében vár rájuk. Az U18-as keret Lengyelországba, Sosnowiecbe utazik, és mérkőzik meg a spanyol, a britt és a házigazda lengyel csapattal. A mérkőzések időpontjait itt találjátok meg. A felnőtt válogatott Hat Nemzet Tornán szerepel a Vasas Jégcentrumban november 7-től 10-ig, a kínai, valamint a dán együttessel mérkőznek meg a csoportkörben, majd szombaton a másik ágról érkező ellenfelükkel játszák le helyosztó mérkőzésüket. Szerdán, és pénteken is 19:00-kor kezdődik a mérkőzés, a belépés díjtalan! Várunk minden érdeklődőt és szurkolni vágyót! A torna mérkőzéseinek időpontjait itt találjátok meg.

EWHL és SuperCup

Az EHV Vienna Sabres mattolta a HK SZ Olimpija Ljubljana csapatát a szombati fordulóban. A hazaiak megnyomták az első harmadot, mindjárt 7 gólt lőttek a vendégeknek. A második felvonásban 2, a harmadik játékrészben 1 gólt ütöttek ellenfelüknek. Ezzel a győzelemmel a Sabres 18 ponttal áll a tabellán.

Meglehetősen régen volt már szuperkupa forduló, ezúttal az ECDC Memmingen találkozott az ESC Planegg csapatával, ahol igen szoros küzdelem mellett végül hosszabbításban diadalmaskodtak a vendégek. A győzelemmel mindkét csapat 15 ponttal áll a tabellán, a Memmingen az első, Planegg a második helyet foglalja el.

Fodor Zoltánék csapata, a KEHV Lakers a Bolzano csapatát fogadta otthonában, és játszottak igazán izgalmas, szoros mérkőzést. Talán senki nem gondolta volna, hogy a Lakers meg tudja szorongatni a Bolzanot, olyannyira, hogy a kapuralövési arány 34:24 lett a Lakers javára. A Bolzano ennek ellenére két gólt is tudott szerezni, így ők térhettek haza a 3 ponttal.

Nem alakult jól a Salzburg elleni találkozója a Budapest U25 Select csapatának. Jöttek, győztek,vittek, már ami a 3 pontot illeti a Salzburg részéről. A mérkőzést sajnos a vendégek kapott gól nélkül megúszták, így másnap jöhetett a folytatás a KMH csapata ellen…

A szuperkupa következő mérkőzése ismét fura eredménnyel zárult, hiszen papírforma szerint az ESC Planegg volt a mérkőzés favoritja, ennek ellenére mégis a vendég Sabres tudott diadalmaskodni. Ettől függetlenül a Planegg továbbra is a tabella második helyét foglalja el, a Sabres a 4-ik helyen trónol.

Folytatódott a Salzburg magyarországi turnéja, bár kevesebb sikerrel, mint az ezt megelőző napon, a Budapest U25 Select ellen. A mérkőzés sajnos nem úgy kezdődött, ahogy azt a KMH-s lányok elképzelték, Huszák Alexandra kiállítását követően a vendégek emberelőnyben találtak be Németh Anikó kapujába. A kezdő harmad vége előtt alig 3 perccel Stacey Scott tudott egyenlíteni Gasparics Fanni átadásából. A második játékrészben egészen a harmad feléig kellett várni, hogy gól szülessen, szerencsére ez a hazaiaknak sikerült, először Gasparics Fanni, majd Amie Varano kettős emberelőnyben, ezt követően Dabasi Réka talált be az ellenfél ketrecébe. A harmadik harmadban viszont jött a fekete leves… Mindjárt a kezdő korongbedobást követő 12-ik másodpercben az ellenfél szépíteni tudott az eredményen, amit nem is kívánt abba hagyni, 4 perc múlva már csak 1 gól különbségre hozták az eredményt (4:3). A KMH csapata ekkor kikérte idejét, ami jó megoldásnak is tűnt, hiszen a vendégek már nem tudtak több gólt szerezni, Huszák Alexandra viszont betalált. A Salzburg még megpróbálkozott egy kapus lehozatallal, amit Kiss Simon Franciska “hálált meg” egy újabb találattal.

DEBL

Az SPG Caps Flyers/Highlanders hatalmas fölénnyel győzőtt az EHC Gipsy Girls Villach csapata ellen. Az első és az utolsó harmadban is 5 gólt tudtak lőni ellenfelüknek, míg a középső játékrészben mindössze kétszer tudtak betalálni a Villachiak kapujába.


Az FTC-Telekom a Grazi együttest fogadta hazai környezetben, nem túlzunk, ha azt monfjuk, a vendégüknek esélye sem volt. Nem csals, nem ámítás, Pavuk Petra 5 gólt szerzett a mérkőzésen. Végeredmény: FTC-Telekom – DEC Devils Graz 7:1

Gólszerzők: Hidasi Dorina, Pavuk Petra, Pavuk Petra, Pavuk Petra, Pavuk Petra, Lendvai Kata, Pavuk Petra.


Rájárt a rúd a DEC Devils Graz csapatára, hiszen a magyar hétvégi körúton mindösszesen kétszer sikerült betalálniuk, míg az FTC-től 7, a KMH-tól 8 gólt is kaptak. A juharleveles lányok az első harmadban 4-szer, a másodikban 2-szer, és a harmadikban is kétszer voltak eredményesek. Szick Dorka mesterhármast ért el a mérkőzésen!

Gólszerzők: Szick Dorka, Gaitz Hanna, Gaitz Hanna, Szick Dorka, Szamosfalvi Petra, Szick Dorka, Pázmándi Zsófia, Pázmándi Zsófia.


A DEBL bajnokság magyar érdekeltségen kívüli mérkőzésein is volt gólgyártás a hétvégén. A Caps Flyers nullázni tudta a Linz csapatát, míg a Zagreb 18 gólt tudott rámolni a Caps Flyersnek, akiknek mondhatni, meglehetősen vegyes érzelmekkel zárult a hévégi forduló.


Folytatódott a DEC Devils Graz vesztes szériája Magyarországon, ezúttal a MAC Marilyn székházába látogattak, ahol bár szoros küzdelem után, de ismét alul maradtak. Az első harmad felénél Csiszer Sarolt talált be Humer Vivian kapujába Kordisz Ildikó átadásából, jegyezve ezzel a győztes találatot. Bár a vendégek többször kerültek emberelőnyös helyzetbe, Szabó Fruzsina kapuját mégsem tudták bevenni. A második harmadban aztán Kordisz Ildikó is betalált Lőrincz Krisztina átadásából, ezzel beállítva a 2:0-s végeredményt.

U25

 

A hét elején mindjárt három U25-ös mérkőzést is játszottak, kárpótolva ezzel minket a múlt hétvégi kevés mérkőzésért.

A KMH együttese az Óbuda Hockey Academy lányait fogadta a Tüskesátorban, a mérkőzés meglehetősen szoros végeredménnyel fejeződött be. Az első játékrészben mindkét fél egy-egy találatot tudott jegyezni, a hazaiak részéről Koczka Jozefina szerezte meg a vezetést, amire a vendégektől Péter Csilla tudott válaszolni Farsang Noémi Eszter átadásából. A második harmadban fordult a kocka, az Óbuda tudta átvenni a vezetést Péter Csilla révén, aki emberelőnyben tudott eredményes lenni Ivády Nina és Farsang Noémi Eszter átadásából. A záró felvonásra a KMH nagyob elánnal érkezett meg, Metzler Regina két gólt is szerzett csapatának, azonban az Óbuda erre is tudott válaszolni, Farsang Noémi Eszter az asszisztjait követően maga is betalált a kapuba. A 3:3-as állásra Molnár Mónika tett pontot, aki Koczka Jozefina átadásából megszerezte csapata 4-ik, győztes gólját.


Az FC Hatvan Girls Jászberényben fogadta a miskolci, DVTK Jegesmedvék delegációját. A Hatvan megszerezte ebben a bajnokságban az első győzelmét, melyről a következő cikkben részletesen beszámoltunk: A Hatvan megszerezte első győzelmét az U25-ös bajnokságban


Az FTC-Telekom az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia lányaival találkozott, meglehetősen szoros végeredménnyel zárták a mérkőzést. Az első játékrészben nem született találat, a második harmadban mindkét együttes 2-2 gólt tudott szerezni. A záró felvonásban a Fradi kezdett jobban, Losonci Zsófia kétszer is betalált ellenfele kapujába, ezzel két gólósra növelve a csapat előnyét. Az Akadémia részéről Máhl Fruzsina még tudott szépíteni az eredményen emberelőnyben (4:3), de Balázs Noémi Mónika feltette az I-re a pontot, beállította az 5:3-as végeredményt.

Gólszerzők és asszisztok: Marsl Alexandra (Wende Roberta), Losonci Zsófia, Losonci Zsófia (Wende Rebeka), Losonci Zsófia (Wende Rebeka), Balázs Noémi Mónika valamint Ferik Evelin, Hamrák Vanda, Máhl Fruzsina.

RCsapatGPWLOTWOTLP
1131300039
2141121035
314941029
414930229
514860024
6155100015
715312009
814212006
915213006
RCsapatGPWLOTWOTLP
17610018
27510116
37421014
4633009
5624006
6725006
7614105
8614014
RCsapatGPWLOTWOTLP
1131300039
212713128
313821228
412540318
513571017
613571017
713112003
812111003
RCsapatGPWLOTWOTLP
1141400042
214941029
314940128
414841127
514670119
614491014
714212006
814113003

Heti összefoglaló | 43-ik hét

Válogatott

Hamarosan kezdetüket veszik az IIHF szünetben megrendezésre kerülő válogatott tornák. A felnőtt válogatott hazai jégen, a Vasas Jégcentrumban, Hat Nemzet Tornán vesz részt, ahol két csoportban kerülnek megrendezésre a torna mérkőzései. A mieink a “B” csoportban a kínaiakkal, valamint a dánokkal fognak szorítóba lépni, a két mérkőzés után helyosztót játszanak, az utolsó napon, az “A” csoportban azonos helyen végző csapattal. Íme a magyar mérkőzések kiírása:

Az U18-as lányok Lengyelországba utaznak november 8-án, ahol a britt, spanyol, és a házigazda lengyel csapattal mérkőznek meg a Négy Nemzet Torna keretein belül. Sajnos azt még pontosan nem tudjuk, hogy melyik mérkőzés mikor és melyik napon kezdődik, de amint kapunk bármilyen információt, azt azonnal jelezni fogjuk.

EWHL

A Budapest U25 Select Olaszországba, Bolzanoba utazott, hogy megmérkőzzön az Eagles csapatával. Nagy nap volt ez a csapat számára, hiszen ezen eseményen debütált az együttes új vendégmeze. Sajnos a mérkőzés végeredménye nem a budapesti együttes számára volt kedvezőbb, a magyar delegáció egyetlen gólját Pintér Hanna Szerezte, Kiss Andrea átadásából. A túrának azonban ezzel még nem lett vége, hiszen másnap a lányok Bolzanoból egyenesen Salzburgba utaztak, ahol várt rájuk a következő megmérettetés.

A DEC Salzburg Eagles csapata magabiztosan legyőzte a Ljubljanából érkező Olimpija együttesét. A kapuralövési statisztika is jól mutatja, hogy a hazai csapat hatalmas fölényben volt a vendégekkel szemben, 64:6.

Két nap alatt a második mérkőzését játszotta a Budapest U25 Select. Sajnos a Salzburg ellen is hasonló végeredményt sikerült produkálni, mint az egy nappal ez előtti Bolzano elleni mérkőzésen. A Budapest U25 Select gólját emberhátrányból Pintér Hanna szerezte, Fecske Maja Ágnes átadásából.

A Ljubljana ezúttal a KEHV Lakers-t, Fodor Zoltánék csapatát fogadta otthonában. Az eredmény ellenére, bár kicsit meglepően is, a Lakers dupla annyit lőtt kapura, mint ellenfele. Az első harmad szoros, 2:1-es eredményt hozott, míg a második játékrészben egyik félnek sem sikerült betalálni. A záró felvonásban az Olimpija bizonyult erősebbnek, 2 gólt is tudott szerezni, ezzel beállítva a 4:1-es végeredményt.

A KMH, ha mondhatjuk így, ott folytatta, ahol abbahagyta, már ami a gólgyártást illeti. Igen nagy arányú győzelemmel sikerült elindulni a haza vezető úton. Rögtön a második percben Stacey Scott volt eredményes Gasparics Fanni, és a védő Amie Varano átadásából. Egészen a periódus végéig nem esett gól, amikor is záró etüdként a bekk, Sarah Knee juttata kapuba a pakkot Dabasi Réka átadásából. A második felvonásban tudták a hazaiak megszerezni egyetlen találatukat, mégpedig Boutour Audrey-Ann révén, míg a vendégek több ízben is eredményesek voltak. Huszák Alexandra Kiss Simon Franciska átadásából, Stacey Scott Huszák Alexandra átadásából, és ismét Huszák Alexandra, ezúttal Gasparics Fanni átadásából szerzett gólt. A záró játékrész eleje nem hozott gólt, de a 48-ik percben ismét megindult a gólgyártás. Gasparics Fanni ezúttal Stacey Scottot szolgálta ki, majd ugyanezt megtette Horváth Tiffany is, aki ezután Somogyi Vivien átadásából jegyzett találatot. Az 56-ik percben még Gasparics Fanni szólóban el tudott ugrani a mezőnyből, és értékesítette is a helyzetet, ezzel beállítva az 1:9-es végeredményt. A KMH ezzel a 3 ponttal felugrott a tabella 2-ik helyére, közvetlenül az Aisulu Almaty mögé, akik két ponttal járnak a lányok előtt, de kettővel több mérkőzést is játszottak. A KMH 5 mérkőzés után, nem elírás, +58-as gólkülönbséggel állnak a tabellán az EHV Sabres Vienna csapata előtt, akik ugyanúgy 5 mérkőzéssel, és 15 ponttal várják a következő fordulót.

DEBL

Az SPG Kitzbühel/Kufstein hozta a kötelezőt, az EHC Gipsy Girls Villach csapatát fogadták, és bár a vendégek tudtak lőni egy gólt, a házigazda mégis magabiztosan tudta hozni a mérkőzést.

A DHC Ice Cats Linz három magyar együttest is meglátogatott a hétvégén, az első a MAC Marilyn csapata volt. A budapesti lányoknak fontos volt a 3 pont itthon tartása, ami természetesen sikerült is nekik. Az első harmad 17-ik percében Farsang Noémi szerezte meg a vezetést Péter Csilla és Velcek Milica átadásából. Sajnos 21 másodperc múlva erre már tudtak is válaszolni a vendégek, egalizálva a részeredményt, és a játékrészt. A második etapban sokáig nem sikerült egyik csapatnak sem betalálni, de a mérkőzés 38-ik percében Kordisz Ildikó és Véghelyi Dóra átadásából Gondos Tamara szerezte meg újra a vezetést, valamint a győztes gól mellé is bejegyezte nevét. 19 másodperc múlva szerepet cseréltek a lányok, most Véghelyi Dóra szerzett gólt Gondos Tamara átadásából, így beállítva a 3:1 arányú végeredményt. A záró játékrészben már nem esett találat.

Folytatódott az Ice Cats Linz rossz szériája, ezúttal az FTC-Telekommal találták szembe magukat, ahol bár több gólt szereztek, mégsem tudták szorossá tenni a mérkőzést. Az első játékrészben a Fradi megmutatta, hogy miért is lépett a pályára, a mérkőzés 12-ik másodpercében Sőléd Orsolya talált be a vendégek kapujába. Nem telt el egy perc, amikor Orsi már “csak” kiszolgáló személyzeti pozícióba került, Lendvai Katának adott gólpasszt. Sőléd Orsi még a kezdő játékrészben Józsa Orsolyát is kiszolgálta, aki gólra váltotta passzát. A linziek egy kettős emberelőnyből még szépíteni tudtak, de magabiztos előnnyel mentek pihenőre a lányok. A második játékrész közepén Wende Rebeka szerezte meg a győztes gólt Papacsek Réka átadásából. A vendégek következtek egy góllal, amit egy újabb Sőléd Orsolya gól követett, az asszisztosok Józsa Orsolya, és Balázs Noémi. A vendégek még tudtak egyet szépíteni Gürtler Alexandra révén, de mind hiába, Timkó Blanka beállította a 6:3-as végeredményt. Amennyiben számításaink helyesek, Sőléd Orsi nem kevesebb, mint 2 góllal és 2 gólpasszal támogatta meg a csapatot, ezzel a mérkőzésen 4 pontot szerezve! Gratulálunk Orsi, és természetesen az egész csapatnak!

A KMH szó szerint lenullázta a Flyers csapatát. A statisztika szerinti 32 kapura lövésből 8-at tudtak gólra váltani, ami meglehetősen jó mutatónak bizonyul. Szilágyi Levente csapata nem sokáig tétlenkedett, a kezdő felvonásban 3-at, a második játékrészben 1-et, a harmadik harmadban 4-et pakolt a házigazda kapujába.

Gólszerzők és asszisztok: Horváth Dominika (Szick Dorka), Szamosfalvi Petra (Horváth Dominika), Puskás Noémi (Molnár Mónika), Horváth Dominika (Szamosfalvi Petra, Molnár Mónika), Váradi Orsolya, Cselényi Viktória (Strobl Lara), Szick Dorka (Horváth Dominika), Puskás Noémi (Cselényi Viktória)

Talán jogosan mondhatjuk, hogy a DHC Ice Cats Linz csapata elfáradt a körútja végére, és pontok helyett sajnos csak gólokat tudtak hazavinni, nem is keveset, 3 mérkőzésről 15-öt. Bár a KMH-s lányok is picit fáradtak voltak, hiszen előző nap idegenbeli mérkőzésen játszottak, meglehetősen sok utazással, mégis uralni tudták a mérkőzés egészét. Az ellenfél az egész mérkőzés alatt mindössze 8-at tudott kapura lőni, melyeket Horváth Vanessza magabiztosan hárított. Szick Dorka mesterhármast tudott jegyezni a mérkőzésen, gratulálunk neki, és a csapatnak is a győzelemhez!

Gólszerzők és asszisztok: Horváth Dominika (Szamosfalvi Petra), Szick Dorka (Egyedi Noémi), Cipriani Gadient Tiziana, Váradi Orsolya (Fodor Lili, Cipriani Gadient Tiziana), Szick Dorka (Horváth Dominika), Szick Dorka (Szamosfalvi Petra)

U25

Az U25-ös bajnokság kedvelőinek sajnos rossz hír, hogy a héten mindössze két fordulót játszottak a lányok a bajnokságban. Természetesen ez annak is köszönhető, hogy a csapatok képviseltetik magukat más bajnokságokban is, ami azért őszintén megvallva, nem is olyan rossz dolog! 🙂

A székesfehérvári alakulat szombaton látta vendégül a miskolciakat. Sajnos a különbség a végeredményen is meglátszott, de a DVTK-nak azért sikerült megszerezni becsületgólját a mérkőzésen. Az ifj. Ocskay Gábor Akadémia lányai már az első harmadban tudatták, hogy szándékukban sem áll engedni a 3 pont otthon tartásából, 5 gólt szereztek az első játékrészben. A második harmad szorosabnak bizonyult, a fehérvár 3, míg a DVTK 1 gólt szerzett Popovics Polett Nelly révén. A záró játékrészben már csak a hazaiak tudtak eredményesek lenni, 4 alkalommal találtak be a vendégek kapujába.

Hihetetlenül szoros mérkőzést játszott egymással az Óbuda Hockey Academy, valamint vendégük, a dunaújvárosi Angels NJSE. Ha láttunk már ki-ki meccset, akkor erre a találkozóra ez igazán érvényes lehet, mi sem mutatja jobban, hogy az első találat megszületéséig nem kevesebbet, mint 15 percet kellett várni, amikor Herku Mónika, az Angels csapatkapitánya megszerezte a vezető gólt csapatának. Egy karikacsapásra megváltozott minden, hiszen az addigi gólmentes játékot, és a vezető gólt egy másfél perccel később érkező találat, Farsang Noémi Eszter révén, az Óbuda részéről újra döntetlen helyzetbe hozta a mérkőzést. A második játékrészre az Academy lányai szemmel láthatóan nagyobb elánnal érkeztek meg, szűk két perc után Péter Csilla góljával az Óbuda, a mérkőzésen először, átvette a vezetést. 10 perc múlva aztán az OHA részéről Nagy Renáta is betalált, így duplázni tudta előnyüket a vendégekkel szemben. A periódus fennmaradó idejében már semmi érdemleges nem történt, a mérkőzést akár eldöntöttnek is gondolhatták volna a helyszínen jelen lévő szurkolók. És most jön a de… Az Angels olyannyira összeszedte magát, hogy a mérkőzés 51-ik percében Maricsek Sára góljával egy gólra fel tudott zárkózni a vendég csapat, amire válaszul a házigazdák időt kértek, hiszen tudták, nem kell sok, hogy az Angels egalizálni tudjon.Az Angels az 56-ik percben kérte ki az idejét, meg is lett az eredménye, Tóth Boglárka beállította a 3:3-as állást, így jöhetett az 5 perc hosszabbítás. Két percet és 14 másodpercet kellett várni, mikor Péter Csilla megszerezte önmaga második, csapatának pedig győztes gólját.

RCsapatGPWLOTWOTLP
1131300039
2141121035
314941029
414930229
514860024
6155100015
715312009
814212006
915213006
RCsapatGPWLOTWOTLP
17610018
27510116
37421014
4633009
5624006
6725006
7614105
8614014
RCsapatGPWLOTWOTLP
1131300039
212713128
313821228
412540318
513571017
613571017
713112003
812111003
RCsapatGPWLOTWOTLP
1141400042
214941029
314940128
414841127
514670119
614491014
714212006
814113003

Vasárnapi összefoglaló | 42-ik hét

[av_heading tag=’h3′ padding=’10’ heading=’EWHL’ color=” style=” custom_font=” size=” subheading_active=” subheading_size=’15’ custom_class=”][/av_heading]

[av_textblock size=” font_color=” color=”]
EHV Sabres Vienna – KEHV Lakers

Fodor Zoltánék csapata a tegnapi KMH elleni mérkőzés után Bécsbe utazott, hogy lejátsza soron következő mérkőzését a Sabres ellen. Sajnos a mérkőzés nem alakult túlzottan fényesen, mégis azt lehet mondani, nem is volt ez olyan rossz. A Sabres jelenleg 5 mérkőzéssel, 5 győzelemme, 15 ponttal a tabella 2-ik helyén áll, így nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy nem sorolható a könnyű ellenfelek táborába. Az 6:0-s végeredmény jól tükrözi, hogy a Lakers komoly védekezést tanusított a bécsiek offenzívájával szemben.

Eredmények

Csapat1st2nd3rdTStátusz
EHV Sabres Vienna0336GY
KEHV Lakers0000V

KSV Neuberg Highlanders – EVB Eagles Südtirol

A Bolzano magabiztosan játszott, meg is lett az eredménye, 6 gólt tudtak lőni, míg az ellenfél nem volt képes betalálni a Dél-Tiroliak kapujába.

Eredmények

Csapat1st2nd3rdTStátusz
KSV Neuberg Highlanders0000V
EVB Eagles Südtirol2226GY

HK SZ Olimpija Ljubljana – KMH

A KMH-s lányok a tegnapi KEHV Lakers mérkőzés után átutaztak Ljubljanába, ahol a mai napon megmérkőztek az Olimpija együttesével. A lányok, ha lehet így mondani, ott folytatták, ahol a múltkor abbahagyták a hazaiak ellen. Az előző találkozót a KMH 24:2 arányban nyerte meg, és hát most sem maradt el a gólgyártás, 16-szor sikerült az ellenfél kapujába betalálni, míg ők egy ízben voltak eredményesek.

Eredmények

Csapat1st2nd3rdTStátusz
HK SZ Olimpija Ljubljana0011V
KMH48416GY

[/av_textblock]

[av_heading tag=’h3′ padding=’10’ heading=’DEBL’ color=” style=” custom_font=” size=” subheading_active=” subheading_size=’15’ custom_class=”][/av_heading]

[av_textblock size=” font_color=” color=”]
FTC-Telekom – KHL Gric Zagreb / HK Siscia

A mérkőzést a vendég csapat lemondta.

DHC Ice Cats Linz – SPG Kitzbühel/Kufstein

A Kitzbühel megtalálta a fogást a Linzi “Cicákon”, 6:0-s eredménnyel tudták mattolni a házigazdákat. Bár az első harmadban 4-szer is sikerült betalálni, a második játékrész nem hozott gólt. A záró etüdben még kétszer voltak eredményesek a vendégek.

Eredmények

Csapat1st2nd3rdTStátusz
DHC Ice Cats Linz0000V
SPG KITZBÜHEL/KUFSTEIN4026GY

[/av_textblock]

[av_heading tag=’h3′ padding=’10’ heading=’U25 Bajnokság’ color=” style=” custom_font=” size=” subheading_active=” subheading_size=’15’ custom_class=”][/av_heading]

[av_textblock size=” font_color=” color=”]
FC Hatvan Girls – ifj. Ocskay Gábor JA

Mindösszesen egy mérkőzést játszottak U25-ben a vasárnapi fordulóban, az FC Hatvan Girls Jászberényben fogadta a fehérvári alakulatot. A tabellát tekintve a 6-ik és a 7-ik helyezett találkozója volt ez. Sajnos a Hatvan számára ez a mérkőzés sem hozott előrelépést, bár a lányok mindent megtettek, hogy a 3 pontot hazavigyék. Az első harmad mindöszesen egy kiállítást, és egy fehérvári gólt hozott Máhl Fruzsina révén, a gól asszisztjai Tóth Flóra és Házi Emília voltak. A középső felvonásban először az Ocskay Akadémia volt eredményes, újra Máhl Fruzsina jegyzett gólt, majd a Hatvan is gólt tudott szerezni Ónody Csenge révén, de a játékrész végén újra fehérvári gól született Ferik Evelin jóvoltából. A harmadik harmadra Hódos Piroskát, a hatvan kapusát Szolnoki Blanka váltotta a kapuban. A 44-ik percben Mahl Fruzsina megszerezte önmaga 3-ik, csapata 4-ik gólját, amit Szilágyi Fruzsina gólja követett, ezzel 1:5-re módosítva az eredményt. Felváltva jöttek a gólok a folytatásban, Ónody Csenge (Hatvan), Szilágyi Fruzsina (IOGJA), Ónody Csenge (Hatvan) voltak eredményesek. Ónody Csenge is mesterhármast tudott jegyezni a mérkőzésen.

Eredmények

Csapat1st2nd3rdTStátusz
FC Hatvan Girls0123V
IOGJA1236GY

[/av_textblock]

[av_tab_container position=’top_tab’ boxed=’border_tabs’ initial=’1′]
[av_tab title=’EWHL’ icon_select=’no’ icon=’ue800′ font=’entypo-fontello’]

RCsapatGPWLOTWOTLGGADIFFP
1131300084216339
21411210117239435
314941053233029
414930248272129
514860053292424
615510004252-1015
715312003284-529
8142120028101-736
9152130017114-976

[/av_tab]
[av_tab title=’EWHL SC’ icon_select=’no’ icon=’ue800′ font=’entypo-fontello’]
RCsapatGPWLOTWOTLGGADIFFP
17610034241018
27510123101316
3742102322114
463300201739
562400201736
6725001728-116
761410815-75
861401820-124

[/av_tab]
[av_tab title=’DEBL’ icon_select=’no’ icon=’ue800′ font=’entypo-fontello’]
RCsapatGPWLOTWOTLGGADIFFP
113130008137839
212713140122828
313821242321028
41254032929018
513571050361417
613571046351117
713112001671-553
812111001193-823

[/av_tab]
[av_tab title=’U25′ icon_select=’no’ icon=’ue800′ font=’entypo-fontello’]
RCsapatGPWLOTWOTLGGADIFFP
1141400084127242
214941087295829
314940169373228
414841163402327
514670173472619
61449104956-714
714212002492-686
8141130012148-1363

[/av_tab]
[/av_tab_container]

Szombati összefoglaló | 42-ik hét

[av_one_full first min_height=” vertical_alignment=” space=” custom_margin=” margin=’0px’ padding=’0px’ border=” border_color=” radius=’0px’ background_color=” src=” background_position=’top left’ background_repeat=’no-repeat’ animation=” mobile_display=”]

[av_heading tag=’h3′ padding=’10’ heading=’EWHL’ color=” style=” custom_font=” size=” subheading_active=” subheading_size=’15’ custom_class=”][/av_heading]

[av_textblock size=” font_color=” color=”]
EHV Sabres Vienna – Budapest U25 Select

Hatalmas pofont kapott Bécsben a Budapest U25 Select. Rögtön a kezdő korongbedobást követően, a második percben megszerezte a házigazda Sabres első gólját, majd a harmadikban a másodikat, a negyedikben a harmadikat. Igen erős nyomást helyeztek a vendég csapatra, akik Kiss Andrea révén, Pintér Hanna és Wende Rebeka átadásából, a nyolcadik percben kozmetikázni tudtak az eredményen. Folytatódott a fekete leves, hiszen a Sabres 5 góllal válaszolt Kis Andrea góljára. Majd Pavuk Petra egy percen belül két gólt is szerzett, az elsőt emberhátrányból, a másodikat egyenlő létszám mellett. Hogy ne az U25 Select zárja a mérkőzést, a Bécs csapata további 3 gólt lőtt Szabó Fruzsina kapujába.

Eredmények

Csapat1st2nd3rdTStátusz
EHV Sabres Vienna63211GY
Budapest U25 Select1203V

KEHV Lakers – KMH

Meglehetősen “furán” kezdődött a Lakers – KMH mérkőzés. Az első harmad 5-ik percében a Lakers csapatából a 21-es számú Nicole Vigilantit 2 perc büntetéssel súlytották a játékvezetők, bottal akasztásért. Amire viszont senki nem számított, a Lakers kiugrott, és Dauböck L. révén emberhátrányos góllal szerzett vezetést. Gyakorlatilag részükről itt be is fejeződött a gólgyártás, hiszen a játék maradék 55 percében már nem tudtak értékesíteni egyetlen helyzetet sem, természetesen a védekezést nem hanyagolták el. Az egyenlítő gól után, amit Gasparics Fanni szerzett, Somogyi Vivien, Sarah Knee, újra Gasparics Fanni, és Jókai-Szilágyi Kinga is betaláltak. Az utolsó gólt szintén Gasparics Fanni szerezte emberhátrányból, aki ezzel elvégezte a mesterhármashoz szükséges teendőket.

Eredmények

Csapat1st2nd3rdTStátusz
KEHV Lakers1001V
KMH2136GY

DEC Salzburg Eagles – SKP Bratislava (EWHL SuperCup)

A DEC Salzburg Eagles vendégeként fogadta az SKP Bratislava együttesét. A találkozó első harmadában 1:1-es eredmény született, a második játékrész a Bratislavának kedvezett, egy gólt tudtak szerezni, a záró etüdben a Salzburg helyezett nyomást a vendégek kapujára, két gólt tudott szerezni.

Eredmények

Csapat1st2nd3rdTStátusz
DEC Salzburg Eagles1023GY
SKP Bratislava1102V

[/av_textblock]

[av_heading tag=’h3′ padding=’10’ heading=’DEBL’ color=” style=” custom_font=” size=” subheading_active=” subheading_size=’15’ custom_class=”][/av_heading]

[av_textblock size=” font_color=” color=”]
DEC Devils Graz – KHL Gric Zagreb/HK Siscia

A házigazda DEC Devils Graz megkapta ellenfelét a szombati napra, a Zágráb együttese rendesen helyben hagyta a hazaiakat. Míg a Graz az első és az utolsó harmadban egyszer-egyszer tudott eredményes lenni, addig ellenfele 3-2-3 gólt szerzett játékrészenként.

EHC Gipsy Girls Villach – SPG Caps Flyers/Highlanders

A DEBL bajnokságban igen nagy differenciájú végeredmények születtek a mai napon. A Gipsy Girls Villach az SPG Caps Flyers/Highlandersel találkozott. Nem mondhatni, hogy a hazaiak boldogan hagyták el a pályát, a Flyers rendesen kitömte kapujukat. Az első harmadban 5, a másodikban 10, a harmadikban 4lövést tudtak gólra váltani.

Eredmények

Csapat1st2nd3rdTStátusz
EHC Gipsy Girls Villach0000V
SPG Caps Flyers/Highlanders510419GY

[/av_textblock]

[av_heading tag=’h3′ padding=’10’ heading=’U25 Bajnokság’ color=” style=” custom_font=” size=” subheading_active=” subheading_size=’15’ custom_class=”][/av_heading]

[av_textblock size=” font_color=” color=”]
KMH – MAC Marilyn

A keddi játéknapon KMH csapata a tüskesátorban fogadta a MAC Marilyn együttesét. Rögtön, az első percben a KMH vezetést szerzett Koczka Jozefina révén, majd a 10-ik percben Meggyes Lelle Sarolta tudta duplázni a hazai előnyt. A 18-ik percben történő Nyers Loretta 2 perces kiállításából adódó emberelőnyt Dettrich Szilvia tudta gólra váltani, Kordisz Ildikó átadásából, ezzel a Marilyn szépíteni tudott, és így a harmadszünetre 2:1-es állássál vonultak a lányok. A második játékrész végén a Marilyn kettős emberelőnybe került, aminek köszönhetően Gál Emma megszerezte az egyenlítő gólt, Urbán Renáta átadásából. A záró felvonás elején ismét emberelőnybe került a Marilyn, Szelényi R. Nina pedig könyörtelenül kihasználta a helyzetet, így a mérkőzés folyamán először vezetett a MAC. Az 55-ik percben megszületett a végeredményt fémjelző találat is teljes létszám mellett, Dettrich Szilvia volt ismét eredményes, a második asszisztját jegyző Kordisz Ildikó átadásából.

Eredmények

Csapat1st2nd3rdTStátusz
KMH2002V
MAC Marilyn1124GY

Óbuda Hockey Academy Girls – MAC Marilyn

Két nap alatt két mérkőzésen voltak túl a Marilynes lányok. az Óbudai Gepárd Jégcsarnokban az OHA lányaival talákoztak, ahol rendes játékidőben 4:5 arányú győzelmet arattak. Fej-fej mellett haladva a győztes találatot végül Kordisz Ildikó lőtte be Dettrich Szilvia átadásából az 54-ik percben.

Eredmények

Csapat1st2nd3rdTStátusz
OHA Girls3104V
MAC Marilyn2215GY

DVTK Jegesmedvék – FTC-Telekom

Bár nem szombati esemény, de a heti mérkőzésekhez tartozik, az FTC-Telekom utazott a DVTK Jegesmedvékhez lejátszani a következő kört az U25-ös bajnokságban. Az eredmény papírforma szerűnek mondható, de azt is mondhatjuk, a tabella eleje a végével találkozott. Sajnos a DVTK Jegesmedvéknek továbbra sem sikerül elmozdulni a tabella utolsó helyéről az ötödik mérkőzés után. A Fradi tovább növelte előnyét a listában, 7 lejátszott mérkőzésből 7-et sikerült megnyerni, így a tabellán az első helyen, 21 ponttal szerepelnek.

Eredmények

Csapat1st2nd3rdTStátusz
DVTK0000V
FTC-Telekom63312GY

[/av_textblock]

[/av_one_full][av_tab_container position=’top_tab’ boxed=’border_tabs’ initial=’1′]
[av_tab title=’EWHL’ icon_select=’no’ icon=’ue800′ font=’entypo-fontello’]

RCsapatGPWLOTWOTLGGADIFFP
1131300084216339
21411210117239435
314941053233029
414930248272129
514860053292424
615510004252-1015
715312003284-529
8142120028101-736
9152130017114-976

[/av_tab]
[av_tab title=’EWHL SC’ icon_select=’no’ icon=’ue800′ font=’entypo-fontello’]
RCsapatGPWLOTWOTLGGADIFFP
17610034241018
27510123101316
3742102322114
463300201739
562400201736
6725001728-116
761410815-75
861401820-124

[/av_tab]
[av_tab title=’DEBL’ icon_select=’no’ icon=’ue800′ font=’entypo-fontello’]
RCsapatGPWLOTWOTLGGADIFFP
113130008137839
212713140122828
313821242321028
41254032929018
513571050361417
613571046351117
713112001671-553
812111001193-823

[/av_tab]
[av_tab title=’U25′ icon_select=’no’ icon=’ue800′ font=’entypo-fontello’]
RCsapatGPWLOTWOTLGGADIFFP
1141400084127242
214941087295829
314940169373228
414841163402327
514670173472619
61449104956-714
714212002492-686
8141130012148-1363

[/av_tab]
[/av_tab_container]

Vasárnapi összefoglaló

Az osztrák bázisú DEBL bajnokságban a vasárnapi fordulónapon kettő magyar érdekeltségű mérkőzést is vívtak.

A KMH II csapata az SPG Caps Flyers/Highlanders csapatát fogadta otthonában, ahol sikerült borsot törni a vendégek orra alá. Az első gólt Puskás Noémi szerezte, majd a 15-ik percben Szamosfalvi Petra belőtte a győztes gólt Cselényi Viktória, és Gaitz Hanna átadásából. A második játékrészben Szűcs Anita volt eredményes, így a játékosok 3:0-s állással mehettek a pihenőre. A záró etüdben Fodor Lili kiállításából az ellenfél szépíteni tudott, de Szamosfalvi Petra erre a gólra is válaszolt, így kialakítva a 4:1-es végeredményt.

Eredmények

Csapat1st2nd3rdTStátusz
KMH2114GY
SPG Caps Flyers/Highlanders0011V

A MAC Marilyn csapata a Kitzbühellel találkozott idegenben, aholsajnos hosszabbításban alul maradtak. Az első harmadban megszerzett kitzbüheli gólra Dettrich Szilvia a harmadik játékrészben tudott válaszolni, így hosszabbításra mentette a mérkőzést. A ráadás harmadik percében azonban az ellenfél betalált, és 2:1 arányban megnyerte a mérkőzést.

Eredmények

Csapat1st2nd3rdOTTStátusz
SPG KITZBÜHEL/KUFSTEIN10012GY H.U.
MAC Marilyn00101V H.U.

A Női U25-ös bajnokságban a mai napon csak egy mérkőzés került megrendezésre.

Az Óbuda Hockey Academy Girls az FC Hatvan Girls csapatát látta vendégül. Itt meglepően szoros küzdelem zajlott, az első gólt ugyanis az FC Hatvan szerezte egy emberelőnyös szituációban, Kovács Mercédesz volt eredményes Kolozsvári Angelika átadásából. A második, és a harmadik játékrészben már csak az Óbuda volt eredményes, góljaikatteljes létszám mellett Péter Csilla és Nagy Renáta ütötte, az asszisztról az első esetben Márkus Tünde, a másodikban Zsigmond Flóra gondoskodott. Végeredmény OHA Girls – FC Hatvan Girls 2:1.

Eredmények

Csapat1st2nd3rdTStátusz
OHA Girls0202GY
FC Hatvan Girls1001V

Mi történt a héten | 39. heti összefoglaló

[av_heading tag=’h3′ padding=’10’ heading=’EWHL’ color=” style=” custom_font=” size=” subheading_active=” subheading_size=’15’ custom_class=”][/av_heading]

[av_textblock size=” font_color=” color=”]
09.24. Hétfő:

  • A KEHV Lakers csapata újoncként megkezdte az EWHL bajnokságban való szereplést. Az Aisulu Almaty csapatát fogadták, ahol három harmad után a kazah csapat mindössze 5 gólt tudott lőni az újoncnak. Végeredmény: Aisulu Almaty – KEHV Lakers 5:0.

09.26. Szerda:

  • A Lakers csapata visszavághatott az Almatynak a hétfő esti vereségért. Bár a mérkőzés végkimenetele azonos lett a hétfőivel, az Almaty csak kétszer tudott eredményes lenni, így mondhatjuk, revansot vett a Lakers. Végeredmény: KEHV Lakers – Aisulu Almaty 0:2.

09.29. Szombat:

  • A KMH Bolzano elleni mérkőzése halasztásra került, így az valamikor januárban lesz lejátszva.
  • Az Aisulu Almaty folytatja körútját, ezúttal Salzburgba utaztak az Eagles cspatával farkasszemet nézni. Az első két harmadban az Almaty megalapozta a győzelmet, az utolsó harmadban tudott egy góllal szépíteni a Salzburg. Végeredmény: Aisulu Almaty – DEC Salzburg Eagles 4:1.

09.30. Vasárnap:

  • Magyar rangadó az EWHL-ben! A KMH a Tüskecsarnokban látta vendégül az FTC-Telekom és a MAC Marilyn együttesének egyvelegét, a Budapest U25 Selectet. A vendégek tisztes helytállása mellett is a KMH nagy fölényű eredményt tudott kialakítani, de az U25 Select a végsű dudaszóig sem adta fel a küzdelmet, háromszor is betaláltak a KMH kapujába. Végeredmény: KMH – Budapest U25 Select 11:3.
  • A KEHV Lakersnek kijutott a héten, hiszen a két Almaty elleni mérkőzés után Neubergbe kellett utazniuk, a Highlanders csapatához. Nem hiába fáradzotak azonban, magabiztos játékkal hozták el Neubergből a 3 pontot. Végeredmény: KSV Neuberg Highlanders – KEHV Lakers 2:6.
  • Az EHV Sabres Vienna az EVB Eagles Südtirol csapatával mérkőzött meg. A Sabres magabiztos játékkal fölényesen nyert. Végeredmény: EHV Vienna Sabres – EVB Eagles Südtirol 6:1.
  • Az EWHL újonc HK SZ Olimpija Ljubljana-val folytatta az Almaty együttese, Ljubljanaban. Az Almaty megszerezte ezen a héten a 4-ik győzelmét is, mattolta az újoncot. Végeredmény: HK SZ Olimpija Ljubljana – Aisulu Almaty 0:8.

[/av_textblock]

[av_heading tag=’h3′ padding=’10’ heading=’DEBL’ color=” style=” custom_font=” size=” subheading_active=” subheading_size=’15’ custom_class=”][/av_heading]

[av_textblock size=” font_color=” color=”]
09.29. Szombat:

  • A DEC Devils Graz az SPG Kitzbühel/Kufsteinel talákozott, ahol a vendégek diadalmaskodtak, ezáltal elhozták Grazból a 3 pontot. Végeredmény: DEC Devils Graz – SPG Kitzbühel/Kufstein 1:3.
  • Az SPG Caps Flyers az FTC Telekommal találkozott, nincs mit ragozni, a Fradi magabiztosan nyerte meg a mérkőzést. Végeredmény: SPG Caps Flyers – FTC-Telekom 0:8.
  • A MAC Marilyn is útnak eredt Villachba, ahol bár a mérkőzés elején jobban kezdtek, a villachi együttes mégis győzni tudott. Végeredmény: EHC Gipsy Girls – MAC Marilyn 3:1.
  • A DHC Ice Cats Linz – KHL Gric Zagreb / HK Siscia találkozóról nincs hír.

09.30. Vasárnap:

  • Ezen a játéknapon a DEBL bajnokságban nem került megrendezésre forduló.

[/av_textblock]

[av_heading tag=’h3′ padding=’10’ heading=’Női U25′ color=” style=” custom_font=” size=” subheading_active=” subheading_size=’15’ custom_class=”][/av_heading]

[av_textblock size=” font_color=” color=”]
09.29. Szombat:

  • Az ifj. Ocskay Gábor JA otthonában fogadta a Óbuda Hockey Academy (Gepárd) lányait. Bár a hazaiak nagyot küzdöttek, az OHA elhozta a 3 pontot. Végeredmény: ifj. Ocskay Gábor JA – OHA 3:5.
  • A DVTK Jegesmedvék Dunaújvárosba utaztak, ahol az Angels NJSE magabiztosan mutatta meg, ők vannak hazai pályán. Végeredmény: Angels NJSE – DVTK Jegesmedvék 12:0.

09.30. Vasárnap:

  • A Hatvan Gigász lányai a hazai pályának megjelölt Jászberényi Jégcsarnokban látták vendégül a KMH II csapatát. Sajnos a papírforma beigazolódott, a KMH II sima győzelmet aratott a Gigászok felett. Végeredmény: FC Hatvan Girls – KMH II 1:11.

[/av_textblock]

[av_heading tag=’h3′ padding=’10’ heading=’Tabellák’ color=” style=” custom_font=” size=” subheading_active=” subheading_size=’15’ custom_class=”][/av_heading]

[av_textblock size=” font_color=” color=”]
Bár messzemenő következtetéseket egyenlőre nem érdemes levonni, de a fordulók utáni tabella állásokat itt láthatjátok.

EWHL Tabella

RCsapatGPWLOTWOTLGGADIFFP
1EHV Sabres Vienna131300084216339
2KMH1411210117239435
3Aisulu Almaty14941053233029
4EVB Eagles Südtirol14930248272129
5DEC Salzburg Eagles14860053292424
6KEHV Lakers15510004252-1015
7Budapest U25 Select15312003284-529
8KSV Neuberg Highlanders142120028101-736
9HK SZ Olimpija Ljubljana152130017114-976

DEBL Tabella

RCsapatGPWLOTWOTLGGADIFFP
1KMH13130008137839
2SPG KITZBÜHEL/KUFSTEIN12713140122828
3FTC-Telekom13821242321028
4MAC Marilyn1254032929018
5DEC Devils Graz13571050361417
6SPG Caps Flyers/Highlanders13571046351117
7DHC Ice Cats Linz13112001671-553
8EHC Gipsy Girls Villach12111001193-823

Női U25 Tabella

RCsapatGPWLOTWOTLGGADIFFP
1FTC-Telekom141400084127242
2KMH14941087295829
3MAC Marilyn14940169373228
4Angels NJSE14841163402327
5IOGJA14670173472619
6OHA Girls1449104956-714
7FC Hatvan Girls14212002492-686
8DVTK141130012148-1363

[/av_textblock]

[av_promobox button=’no’ label=’Kattintson rám’ link=’manually,http://’ link_target=” color=’theme-color’ custom_bg=’#444444′ custom_font=’#ffffff’ size=’large’ icon_select=’no’ icon=’ue800′ font=’entypo-fontello’ box_color=” box_custom_font=’#ffffff’ box_custom_bg=’#444444′ box_custom_border=’#333333′]

[/av_promobox]