Navigációs menü

Hang artikulációs és akusztikai szempontból

Laringális h A Hasonlóan a magánhangzókhoz, itt is láthatjuk, hogy minden egyes mássalhangzót az összes jellemző mentén lehet csak meghatározni. Vagyis például a ibi hang egy bilabiális, zöngés zárhang. A beszédhangok akusztikai jellemzői A fentiekben tehát láthattuk, hogy az egyes beszédhangok létrehozásához a beszédképző szervek milyen hihetetlenül bonyolult vezérlése és összehangolása szükséges. Egy-egy hang kiejtése a légzés, a hangszalagok, a garat és a szájüreg, valamint a nyelv, az ajkak rendkívül pontos és finom mozgása révén valósul meg.

Köny- nyen belátható, hogy az ily bonyolult módon képzett hangok nagyon összetett akusztikai mintázattal kell, hogy rendelkezzenek. Gondoljunk csak arra, hogy egy zongorán leütött billentyű milyen egyszerűen hozza létre a zongora hangját, hiszen voltaképpen egy egyszerű húr jön periodikus rezgésbe. Ehhez képest a beszédhangok — és főként a mássalhangzók — sokkal összetettebb és komplexebben változó hangok lesznek.

ülj le élesen az ok

Ahogy már fentebb láttuk, lényegében a beszédhangok — más komplex hangokhoz hasonlóan — olyan, több frekvenciakomponensből összetevődő, periodikus hangok, amelyek a frekvencia és intenzitás időbeni változásait tartalmazzák. A továbbiakban azt fogjuk áttekinteni, hogy mi jellemző pontosan ezekre a változásokra, illetve általában a beszédhangok akusztikai megvalósulására.

A beszédhangok vizuális megjelenítésének legjobb módja a Mint láttuk, a spektrogram a különböző frekvenciákon található akusztikus energia mennyiségét tünteti fel az idő függvényében, és tulajdonképpen úgy hang artikulációs és akusztikai szempontból a hangokat, ahogy azok az alaphártyán reprezentálódnak.

Egy mondat spektrogramja. A mondat angol verziója a beszéd spektrogramon történő ábrázolásának egyik leggyakrabban használt illusztrációja; eredete Franklin Cooper es évekbeli beszédszintézissel foglalkozó munkáira nyúlik vissza A Az ábrát tüzetesen megvizsgálva észre- vehetünk bizonyos szabályos változásokat. Felfedezhetünk például egy olyan frekvenciasávot, amely szinte a mondat teljes hosszában tartalmaz energiát.

kontrasztos látás az

Ez a legmélyebb frekvenciakomponens, vagyis az alaphang vagy alapfrekvencia. Láttuk, hogy a beszédhangok esetében ezt F0-lal jelöljük. Az F0 mellett további frekvenciakomponenseket is találunk, ezeket formánsoknak neveztük.

Az ábrát szemügyre véve láthatjuk, hogy a formánsok gyors hang artikulációs és akusztikai szempontból mutatnak, a frekvencia hirtelen növekszik vagy csökken. Ezeket a változásokat formáns- átmeneteknek nevezzük. A formánsátmenetek a legtöbb esetben a hang artikulációs és akusztikai szempontból szervek egyik helyzetből a másikba történő mozgását jelzik. A formánsátmenet bizonyos hangok, például a zárhangok esetében a hang képzésének része, más esetekben viszont hangkapcsolatok esetében figyelhető meg, amikor is egy hang képzését követően a hangképző szerv egy másik pozícióba kell, hogy átálljon.

Az eddigiekben tehát áttekintettük a beszédhangok típusait, képzésüket és akusztikai jellemzőit. Tudjuk már, hogy a beszédhangok komplex hangok, és tudjuk, hogy különböző zöngéket, vagyis periodikus rezgéseket és zajokat, zörejeket tartalmaznak. A spektrogramon történő ábrázolás ugyanis töb- bé-kevésbé megfelel annak, ahogyan a hallóideg aktivitásmintázata közvetíti a hangok akusztikai jellemzőit az agy felé.

Most már csak azt kellene megnéznünk, hogy mihez kezd az agy ezzel az inputtal, vagyis hogy milyen folyamatok közvetítésével történik a beszéd észlelése. A következő részben ezzel a témával foglalkozunk.

A beszédhangok észlelése A beszédhangok észlelésének lépései A beszéd megértésének folyamata alapvetően két részből áll: a nyelvi kódoknak vagy perceptuális egységeknek megfelelő akusztikai információk feldolgozásából, valamint ezeknek az információknak az értelmezéséből.

Az első rész a beszédhangok és hangkapcsolatok felismerését jelenti, és lényegében az adott nyelvre jellemző fonémák azonosításából áll.

nézőpont halmaza

A második rész ennek értelmezését foglalja magában, vagyis a szavak, mondatok, illetve az egész szöveg feldolgozását és megértését. Itt most csak a beszédészlelés első részével, vagyis a nyelvi egységek percepciójával foglalkozunk. A beszédhangok észlelési folyamata két szakaszból áll: a beszédhangoknak az akusztikai környezettől való elválasztásából és az ily módon elkülönített beszédhangok fonémaazonosításából, amelyhez referenciaként ezek mentális reprezentációja szolgál.

A beszédhangoknak a többi hangtól való elkülönítésével nem foglalkozunk részletesen. Pontosabban, csak annyit állapítunk meg róla, hogy feltételezhetően ugyanazokat a mechanizmusokat használjuk a beszédhangoknak a többi hangtól való elválasztásában is, mint az összes többi hang esetében, mindenekelőtt pedig a perceptuális csoportosítás Gestalt-szabályait.

A beszédhangok elválasztását segítheti, hogy a beszéd általában ritmikus, periodikus, és a frekvenciakomponensek együtt változnak. A beszéd tehát olyan jellemzőkkel rendelkezik, amelyek megkönnyítik az elkülönítését. Erre a legjobb példa a vokális zene hallgatása.

Ha a hangszerek mellett ének is szól egy zeneszámban, akkor elsősorban erre fogunk figyelni, és ez lesz a leginkább kiugró, a többi hang hátterétől a leginkább elkülönülő. Tudnunk kell azonban, hogy az emberi beszédészlelő rendszer a beszédhangkontrasztokra ugyan születéstől fogva érzékeny, a percepció természetes egységeit mégsem a beszédhangok jelentik, hanem a szavak hangalakja, illetve a szótagok.

Miközben a nyelv elsajátítása során ezekre az eltérő egységekre egyformán hangolódik a beszédészlelő rendszer, a szavak hangösszetevői közül az olvasás elsajátítását megelőzően hang artikulációs és akusztikai szempontból a szótagokhoz és a szókezdő hangokhoz van tudatos hozzáférésünk.

A beszédészlelés automatikus folyamatában azonban kialakul a beszédhangkontrasztok megfelelő észlelését biztosító mentális reprezentáció. A beszédhangok és a fonémák megfeleltetése Szó volt már arról, hogy a beszéd legkisebb egysége a fonéma. A fonéma egy olyan absztrakt nyelvi egység, amely önmagában nem rendelkezik jelentéssel, de képes a szavak hang artikulációs és akusztikai szempontból megváltoztatni. Azt mondhatjuk tehát, hogy a fonémák a nyelv építőkockái, hiszen a megfelelő fonémákként azonosított beszédhangok sorozatából előállíthatók egy adott nyelv szavai.

Ezek alapján feltételezhetjük, hogy a beszédhangok feldolgozásának célja, hogy az akusztikai inputot megfeleltessük a fonémák mentális reprezentációjának. Ez a megfeleltetés azonban sajnos nem ennyire egyszerű. Ahogy látni fogjuk, a beszédészlelés tanulmányozásának egyik központi problémája, hogy az észlelt beszédhangok és a mentális reprezentáció megfeleltetése meglehetősen összetett.

Akusztikus fonetika – Wikipédia

Ha közelebbről megvizsgáljuk a beszéd akusztikai jellegzetességeit, akkor több olyan jelenséget is találunk, amelyek cáfolják azt a nézetet, hogy a beszédészlelés során a beszédhangok és a fonémák egy az egyben történő megfeleltetése zajlik.

Az egyik ilyen probléma a beszédhangok gyorsasága. Ha hasonló tempóval mutatunk be egyéb, nem beszéd jellegű hang artikulációs és akusztikai szempontból, akkor ezeket a kísérleti személyek képtelenek azonosítani, és csak egy egybefolyó hangkavalkádot hallanak. Vagyis úgy tűnik, hogy a beszédészlelés során olyan gyorsan tudjuk követni a hangsorokat, amit elvileg a hallórendszer működése nem tesz lehetővé. A másik problémába akkor ütközünk, ha megnézzük, hogy egy adott fonéma két eltérő kontextusban például két eltérő szóban vagy szó elején és szó végén milyen eltérő akusztikai paraméterekkel valósul meg.

Li- berman és munkatársai két azonos fonémával kezdődő szótag esetében tették ezt meg. Az ábrán egy stilizált spektrogram mutatja a szótagok két formánsát F1 és F2. Ugyanakkor, ha ezeket a változásokat, vagyis a formáns- átmeneteket hang artikulációs és akusztikai szempontból mutatjuk be ekkor a hangok elveszítik beszédjellegüketakkor ezek az eltérő akusztikai jellemzők egyértelműen megkülönböztethetők.

A beszédhangoknak ezt a változatosságát kontextusfüggő átszerveződésnek vagy koartikulációnak nevezzük. Az előbbi elnevezés az akusztikai paraméterek megváltozására utal, az utóbbi pedig a jelenség hátterére, vagyis arra, hogy a beszédhangok képzéséből, artikulációjából származik.

A koartikuláció definíció szerint az a jelenség, hogy egy beszédhang akusztikai jellemzői megváltozhatnak attól függően, hogy előtte vagy utána milyen hangok állnak. A koartikuláció egy viszonylag egyszerű fizikai korlátozás miatt alakul ki, nevezetesen, hogy a beszédképző szerveket nem tudjuk tökéletesen átvinni egyik látáshigiénés alapvető szabályok a másikba.

Bizonyos hangkapcsolatok esetén, vagy a következő hang ejtésére való felkészülés miatt, vagy az előzőből való nem tökéletes visszatérés miatt, az adott hang ejtése megváltozhat. A beszéd produkciója ugyanis egy dinamikus folyamat, és a beszédképző szervek folyamatosan mozognak a magánhangzók képzésétől egy mással-hangzót létrehozó akadály létrehozásáig, majd vissza.

Ez azzal jár, hogy nagy különbségek lehetnek az önmagukban képzett és a folyamatos beszéd során létrehozott beszédhangok között, mivel a folyamatos beszédben a hangok mindig úgy jönnek létre, hogy a beszédképző szervek valamilyen pozícióból indulnak, és a hang képzése után valahová tartanak. Ezt úgy képzelhetjük el, mint egy táncos mozgását. A táncos mozdulatai nem önmagukban állnak, hanem mozgássorok részét képzik, és ennek az a következménye, hogy ezek végrehajtása más és más lehet attól függően, hogy milyen mozdulat szerepelt előtte és utána.

A koartikuláció okozta módosuláson kívül van még egy tényező, amely jelentősen képes módosítani egy adott beszédhang akusztikai jellemzőit, ez pedig maga a beszélő.

Az egyes beszélők egészen más akusztikai paraméterekkel hozzák létre az egyes hangokat. Ezt sok minden befolyásolja: a beszélő neme, kora, illetve ugyanazon beszélő esetében a napszak, betegség vagy az aktuális érzelmi állapot. Egy következő probléma, hang artikulációs és akusztikai szempontból a beszédhangok és a fonémák megfeleltetését megnehezíti, az úgynevezett szegmentációs probléma.

Az akusztikai input ugyanis folyamatos, a reprezentáció viszont szükségszerűen diszkrét. Az egyes hangok között nincsen határ, sőt a legtöbb esetben egybe is olvadhatnak.

Ezt úgy demonstrálhatjuk, hogy megpróbálunk kivágni egy akkora részt az akusztikus inputból mondjuk egy számítógépes hangszerkesztő segítségévelamely pontosan megfelel egy fonémának. Pontosabban, ott van ugyan, de valójában a formáns- átmenet határozza meg, abban pedig szükségszerűen benne van a magánhangzó is. Mindezek a jelenségek tehát arra utalnak, hogy nincs egy az egyben megfelelés a beszédhangok akusztikai jellemzői és azok reprezentációja között.

Nem igazán tudjuk kijelölni azt a szakaszt az inputban, amelynek egy fonéma pontosan megfeleltethető lenne, hang artikulációs és akusztikai szempontból egy adott fonéma attól függően, hogy ki, mikor, milyen állapotban mondja, és hogy milyen egyéb hangok társaságában szerepel, egészen különböző megjelenési formákat ölthet.

Ezt a megfeleltetési problémát Klatt akusztikai-fonetikai varianciaprob- lémának nevezte el. Másként ezt a következőképpen fogalmazhatjuk meg: mivel a fonémák vitathatatlanul rendelkeznek perceptuális realitással hiszen meg tudjuk mondani, hogy a kéz és kész szavak miben különböznek egymástólelvárható lenne tőlük, hogy olyan akusztikai jellemzőkkel bírjanak, amelyek lehetővé teszik a megkülönböztetésüket.

Ennek ellenére mind ez idáig nem sikerült olyan állandó akusztikai észlelési kulcsokat találni, amelyek minden esetben meghatároznának egy adott fonémát. A variancia-invariancia probléma kapcsán két kérdés is felmerülhet.

Tartalomjegyzék

Az egyik, hogy van-e egyáltalán bármilyen olyan tulajdonsága a hangoknak, amely a kontextustól függetlenül mindig állandó azt leszámítva, hogy a percepció, vagyis a fonéma reprezentációja valóban mindig az. Ez egy hang artikulációs és akusztikai szempontból fontos tény, és a beszédészlelés elméletei kapcsán látni fogjuk, hogy a produkció invarianciája esetleg felhasználható a percepcióban.

A másik kérdés, hogy vajon mennyire általános az invariancia? Minden fonémára igaz, vagy csak néhányra?

Bates technika a látás javítására

Ezzel kapcsolatban azt mondhatjuk, hogy a mássalhangzókra szinte hang artikulációs és akusztikai szempontból nélkül igaz, de a magánhangzók esetében nem feltétlenül van így. A magánhangzók, ha elég hosszúak, és nem tartalmaznak valamilyen gyors változást, akkor nem mutatnak kontextusfüggő átszerveződést.

Ugyanakkor élőbeszédben a magánhangzók nagyon ritkán ilyenek, és ebben az esetben már létrejön a kontextusfüggő átszerveződés Stevens-House Beszédkód és beszédmód Liberman és munkatársai szerint mindezen eredmények alapján fel kell adnunk azt az elképzelést, hogy a fonémák és a beszédhangok között egy az egyben megfeleltetés létezik.

Ha viszont nincs egyértelmű megfeleltetés, akkor hogyan lesznek a beszédhangokból fonémareprezentációk?

hogyan lehet javítani látását ellenőrzés alatt

Liberman és munkatársai szerint a beszéd olyan, mint egyfajta kód. A kódokra általában az jellemző, hogy ugyanúgy képesek szállítani az üzenetet, mint az eredeti médium, de ezt olyan formában teszik, ami nem hasonlít az eredetihez.

Artikulációs fonetika – Wikipédia

A telefonálás során például egy kódot használunk: az üzenetünk elektromos impulzusokká alakul át, és ezt közvetíti a telefonvonal egyik beszélőtől a másikig, ahol azután visszaalakul beszéddé. Ha azonban csak az elektromos impulzust néznénk, abból nem tudnánk megfejteni az üzenetet.

látás mínusz 5 mennyi

Ehhez szükség van a kód lefordítására, vagyis a dekódolásra. Eszerint tehát a beszéd észlelése során is dekódolás zajlik, nem pedig megfeleltetés Liberman et al. Miért mondhatjuk azt egyáltalán, hogy a beszéd kódként viselkedik?

A magyar nyelv | Digitális Tankönyvtár Hang artikulációs és akusztikai szempontból

Liberman és munkatársai szerint a beszéd produkciója és percepciója között egyfajta kompromisszumos megoldás született. Ahhoz ugyanis, hogy a beszédhangok hatékonyan tudják szállítani az üzeneteket, az szükséges, hogy viszonylag nagy tempóval kövessék egymást nagyon nehéz megérteni akkor egy szöveget, ha azt nagyon lassan mondják el; próbáljuk ki, milyen nehézséget okoz a megértésben, ha csak feleolyan gyorsan kezdünk beszélni barátainkhoz!

A gyors tempó viszont azt eredményezi, hogy nem tudjuk a hangokat külön-külön diszkréten kiejteni, vagyis létrejön a koartikuláció, és ennek révén a beszédkód. Ha a beszédészlelés során valóban dekódolás történik, akkor szükség van egy dekóderre is, vagyis egy olyan mechanizmusra, amely a kódot, azaz a beszédhangot lefordítja üzenetté, azaz fonémává. Azt mondhatjuk, hogy a beszédészlelés folyamatát olyan mechanizmusok valósítják meg, amelyek specifikusan csak a beszédhangok feldolgozását végzik, és nem foglalkoznak egyéb hangokkal.

Mivel azonban a beszédészlelés során ugyanazt a hallószervet, illetve hallórendszert használjuk, mint bármilyen más hallási inger feldolgozása során, ezért ezek a speciális mechanizmusok valahol a feldolgozás magasabb szintjein helyezkednek el. Ezek a bizonyítékok olyan vizsgálatokból származnak, amelyek az úgynevezett szinuszhullámú beszédet használták ingerként Remez et al. A szinuszhullámú beszédet úgy hozzák létre, hogy megvizsgálják a beszédhangok első három formánsát és hang artikulációs és akusztikai szempontból amplitúdó- és frekvenciaváltozásait, majd ezeket szintetizálják szinuszhullámok segítségével úgy, hogy a változásokat megtartják.

Ezek a hangok két fontos jellemzőben térnek el a valódi beszédhangoktól: nem tartalmazzák azok komplex harmonikusszerkezetét, és nem tartalmazzák hang artikulációs és akusztikai szempontból hangszalagok rezgése által megvalósuló zöngét.

Emiatt bár hang artikulációs és akusztikai szempontból, meglehetősen nehezen érthetők, és nagyon természetellenesen hangzanak. A kutatók azt találták, hogy ezeket az ingereket kétféleképpen lehetett észlelni: beszédhangként vagy komplex zajként.

Ami még ennél is fontosabb, az instrukciótól függött, hogy a résztvevők hogyan hallották őket. Azok, akiknek azt mondták, hogy különös elektromos zajokat hang artikulációs és akusztikai szempontból hallani, valóban így értelmezték azokat, és nem hallottak beszédet.

Azok viszont, akiknek azt mondták, hogy beszédet fognak hallani, képesek voltak megérteni azt, még ha nehezen is.

Érdekes módon, miután a résztvevők egyszer már beszédként értelmezték a hangokat, később már nem voltak képesek nem így hallani őket. Ez a jelenség hasonlít a látás kapcsán tárgyalt azon mintafelismerési jelenségekhez, amikor csak bizonyos előzetes tudás birtokában vagyunk képesek egy alulspecifikált ábrán egy tárgyat felismerni ilyet láthatunk a tárgylátással foglalkozó fejezetben.

Eszerint tehát, ha beszédhangokat hallunk, akkor azokat kétféleképpen, beszédként vagy nem beszédként észlelhetjük. A beszédmód beindulásához az szükséges, hogy a hallgató a megfelelő, beszédszerű ingerekkel találkozzon.

Ha ezek a hangok nem egyértelműek, mint a szinuszhullámú beszéd esetén, akkor az előzetes elvárások befolyásolhatják azt, hogy a hallgató beszédet vagy nem hang artikulációs és akusztikai szempontból hall-e.

A legtöbb esetben azonban nem kétséges, hogy amit hallunk, beszéd-e vagy sem, így ezekben az esetekben a beszédmód automatikusan beindul. Az automatikusságot bizonyítja, hogy nagyon nehezen tudjuk a beszédet legjobb könyv a látomásról beszédként hallani. Akárhogyan is próbáljuk, a természetes beszédet nem igazán tudjuk füttyök, zörejek és sziszegések hang artikulációs és akusztikai szempontból hallani, mint ahogyan ez a szinuszhullámú beszéd esetében minden probléma nélkül lehetséges.

Remez és munkatársai viselkedéses mutatókat alkalmazó kísérleteinek eredményeit nemrégiben idegtudományi módszerekkel EKP és fMRI is megerősítették.

Artikulációs fonetika – Wikipédia

A kutatók Dehaene-Lambertz et al. Ezenkívül azt is sikerült kimutatni, hogy a beszédhang üzemmódban a bal félteke másodlagos hallókérgi területen az agyi aktivitás erőteljesen növekszik. A beszédmód működését a szinuszhullámú beszéd észlelésén kívül két másik jelenségben is tetten érhetjük: a fonémák egy speciális észlelési módjában, az úgynevezett kategoriális észlelésben, valamint a beszédészlelés agyféltekei különbségében.

Nézzük meg először az agyféltekei különbségeket, a kategoriális percepció jelenségét pedig majd ezután tárgyaljuk.

Agyféltekei különbségek a beszédészlelésben A beszédhangok észlelése kapcsán nagyon sok kísérlet hang artikulációs és akusztikai szempontból azt, hogy a feldolgozás jellegzetességeiért és eltéréseiért mely agyi területek felelősek.